150 embertől fog megszabadulni a tárca, közben több háttérintézményt is összevonnak. A legtöbb embert a GYEMSZI-től küldik el.
Százötvenen fogják elveszíteni az állásukat az egészségügyben – írja a Népszabadság. A kormány átszervezésekre készül az egészségügyben, több háttérintézményt összevonhatnak, és ettől összesen félmilliárd forintnyi megtakarítást remélnek.
A tervek szerint az egészségügyi ágazat 17 háttérintézményéből csupán az Országos Mentőszolgálatot és az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központot nem érinti az átszervezés.A többit az államháztartási reform részeként legkésőbb április végéig centralizálják, és egyben racionalizálják a működtetésüket.
Megszüntetik az Országos Igazságügyi Orvostani Intézetet, amelynek jogutódja a Semmelweis Egyetem lesz. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz kerülnek a betegirányítással és a kapacitáselosztással kapcsolatos szervezési és irányítási munkák a kórházfenntartótól. Az eddig ezzel foglalkozó munkatársakra azonban a Népszabadság szerint nem lesz szükség, így várhatóan 45-50 ember veszítheti el munkáját.
Az Országos Tisztiorvosi Hivatalból (OTH) és további nyolc országos intézményéből mindössze négy – az OTH, az Országos Közegészségügyi Központ, az Országos Epidemiológiai Központ és az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet – marad. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet szintén átalakul, ebbe a szervezetbe olvasztanak két módszertani központot, az Országos Alapellátási és az Országos Gyermek-egészségügyi Intézetet.
A parlament már korábban döntött arról, hogy a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) helyett jogutódként januártól az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) gyakorolja majd az államot megillető tulajdonosi jogokat az egészségügyi szakellátásokhoz használt állami vagyon fölött. Ezzel együtt újra önálló lesz a gyógyszerhatóság, azaz az Országos Gyógyszerészeti Intézet. E hivatalhoz kerülnek várhatóan a táplálékkiegészítők hatósági felügyeletével kapcsolatos jogok.
A lap szerint a GYEMSZI informatikai főosztályáról 30 embert bocsáthatnak el. Főnököt vált az Országos Vérellátó Szolgálat, és a jövőben a szakállamtitkárság helyett a kórházfenntartó hivatal irányítja majd a munkáját. A GYEMSZI 609 munkatársából papíron 90-nek kellene az Államreform Bizottság javaslata szerint távoznia, de a lap szerint ténylegesen ötvenen számíthatnak elbocsátásra.