Keresés

Kilép a Fideszből Ács polgármestere

A menekültügy kezelése miatt hagyja ott a pártot.

“Kilépek a Fideszből, mindenféle rosszindulat, konfliktus nélkül” – mondta a Kisalföldnek adott interjújában Ács roma szármzású polgármestere, Lakatos Béla. A fideszes színekben a második polgármesteri ciklusát töltő Lakatos egyszer már otthagyta  azért, ahogy a Fidesz a cigányságot kezelte, de akkor még visszatért. Most a menekültügy kezelésből lett elege. “Van egy határ, ami után a tükörbe kell nézni” – mondta.

“Várható volt ez a menekülthullám. Emberi körülmények között kellett volna őket kezelni, és nem az állami propagandát nyomni. Megfelelő élelem, ellátás, fekhely, megfelelő ügyintézés. Ha ezzel találták volna magukat szembe a menekültek, akkor más lenne most a helyzet.” – mondta Lakatos Béla.

A szerb-magyar határra tervezett kerítésről azt mondta, kidobott pénznek gondolja.

“A menekültügy mostanra megmutatta, hogy a miniszterelnök a cigányságot nem is a magyar társadalom részeként kezeli, hanem egy idegen testként, aki együtt él a magyarsággal és a problémáját meg kell oldani – mondta, utalva a miniszterelnök héttői beszédére, aki jövevényként beszélt a magyarországi cigányságról.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!