Keresés

A kétgyerekesek és a kommunizmus áldozatai nyernek idén

Jelképes összeggel nő a közmunkások bére és a nyugdíj, csak a kétgyerekesek családi adókedvezményét emelik, másból kell érettségizni, bővítik a csokot igénylők körét. Bár a pénzünk nem lesz több, mégis több tojást, tejet és baromfit ehetünk, mert ezeknek az élelmiszereknek erősen csökken az ára 2017-ben.

A változások közül a legfontosabbak a következők: 

  • Bár nem közvetlenül a szociális területhez tartozik, de jelentősen befolyásolja a mindennnapi jólétünket, hogy január elsejétől csökken néhány fontos élelmiszer, így a tej, a baromfi és a tojás ára
  • A volt szakközépiskolák – új nevükön a szakgimnáziumok – végzősei idén már kötelesek érettségizni a szakmacsoportuknak megfelelő szakmai tárgyból. A magyar-, a matek-, a történelem- és az idegen nyelvi érettségi marad, az ötödik vizsga a szakgimnazistáknál azonban már nem lesz választható
  • Megváltoznak az egyes tantárgyak érettségi követelményei is, azaz az idén érettségizőknak már mást kell tudniuk az érettségi vizsgán, mint eddig

Zöld Kakas Líceum riport

 

  • Tovább bővítik azoknak a körét, akik igénybe vehetik a családok otthonteremtési programját, a csokot. Ilyen könnyítés például, hogy idéntől az igénylésnél a magzatot már 12 hetes korától figyelembe lehet venni, a korábbi 24 helyett. Vagy, ha egy gyerek mindkét szülőjét elveszíti, ezentúl a gyámja is igényelheti a csokot, feltéve, hogy a gyámság már egy éve fennáll. Azok is igényelhetik a csokot, akik szolgálati lakásban élnek, például a fegyveres testületek tagjai vagy a családos lelkészek
  • Nő a két gyereket nevelők adókedvezménye, de akik egy, három, vagy több gyereket nevelnek, ők nem kapnak idéntől több pénzt
  • 127.500 forintra emelkedik a havi minimálbér
  • Nő a közmunkások bére is, a teljes munkaidőben dolgozók 79 155 helyett 81 530 forintot fognak kapni. A középfokú végzettséget és szakképesítést igénylő munkakörökben pedig az eddigi 101 ezer forint helyett 106 ezret

Az érpataki modell Tiszavasváriban

  • A gyereküket egyedül nevelő szülők számtalan problémával küzdenek, és nagyon kevés segítséget kapnak az államtól. Erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen. A kormány most azzal próbál javítani a helyzetükön, hogy ezentúl az egyszülős családok a bölcsődei felvételkor előnyt élveznek
  • A nyugdíj 1,6 százalékkal emelkedik, ennél jóval nagyobb mértékben, 60 százalékkal nő a kommunizmus áldozatainak nyugdíja. A börtönben, internáló- vagy munkatáborban töltött évek után járó nyugdíjkiegészítést 2017 januárjától előbb 60 százalékkal, egy évvel később, 2018 januárjától újabb 40 százalékkal növelik majd
  • Átalakul a bölcsődei rendszer is, négyféle típusú intézmény lesz: a klasszikus bölcsőde, a mini bölcsőde, a munkahelyi bölcsőde és a családi bölcsőde
  • a gyed legmagasabb összegét pedig 178 500 forintra emelik január elsejétől.
Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!