Keresés

Késhet az iskolai portások fizetése

Januártól már állami alkalmazásban álltak, de ez sok helyen még nincs lepapírozva, így késhet a bérük is.

Országszerte több iskola technikai dolgozóinak szerződését nem módosította még a Klebelsberg Központ (KK) a jogszabályban foglalt határidőig, így nem kizárt, hogy az érintettek késve fogják megkapni januári fizetésüket – tudta meg a Magyar Nemzet. Január 1-jétől már a KK lett a munkáltatójuk az olyan, korábban önkormányzati dolgozónak számító iskolai munkatársaknak, mint például a takarítók, a portások, a gondnokok vagy a karbantartók, nekik változik a jogviszonyuk is Közel tízezer emberről van szó.

Az okiratok aláírására, azaz a kinevezések, munkaszerződések módosítására a jogszabály szerint január 15-ig van lehetőség. Tíz nappal a törvényi határidő letelte után azonban még mindig arról számoltak be a lapnak nyilatkozó vidéki és budapesti iskolaigazgatók, hogy az intézményükben dolgozó munkatársak szerződését továbbra sem módosította az intézményfenntartó.

Egy iskolaigazgató azt mondta a lapnak, hogy a kinevezések módosításig nem jogszerű a fizetések utalása. Egy másik iskolaigazgató pedig arról számolt be, hogy őket arról tájékoztatták, januárban már nem is lesz mód a dolgozók szerződésmódosítására.

A Magyar Nemzet kereste a  Miniszterelnöki Kabinetirodát, ám lapzártáig nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy hány dolgozót érint a probléma.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!