Keresés

Kereplés és füttykoncert nyomta el Orbán március 15-i beszédét

Beengedték Juhász Pétert és az Együtt sípoló tüntetőit a március 15-i állami ünnepség helyszínére, ahol Orbán Viktor 11 óra után ünnepi beszédet mondott. A brüsszeli bürokraták, a liberális világmédia és a nemzetközi tőke elleni szabadságharcról beszélő Orbán beszédét hallani sem lehetett a kereplő, sípoló, fütyülő és diktátorozó tömegben, a kormánypárti ünneplők és a tüntetők között pedig röpködtek az egymást pocskondiázó bekiabálások. Percről – percre tudósításunkat olvashatja.

A tavalyi, 2016-os év március 15-jéhez képest jóval csendesebb nemzeti ünnepre készülhetünk, idén nem várható akkora megmozdulás, mint a színes esernyős tanártüntetés.

Orbán Viktor hivatalos program szerint 10:30-kor mondja el ünnepi beszédét a Nemzeti Múzeum lépcsőjén – és erre az időpontra hívta össze szimpatizánsait az Együtt is, akik az Astoria környékéről tervezik sípokkal kifütyülni a miniszterelnök beszédét.

_HD42634
Fotó: Hajdú D. András

Egészen tegnap estig még úgy tűnt, a rendőrség nem engedélyezi az Együttnek demonstrációjuk megtartását, arra hivatkozva, hogy az esemény megzavarná az ünnepi rendezvényt. Az Együtt és a  Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azonban bírósághoz fordult, amely végül kimondta, hogy nem lehet a gyülekezési jogot a „méltó megemlékezéshez való jog” valószínűsített sérelmére hivatkozva korlátozni.

Így Juhászék 10 órára várják az Astoriára a tüntetőket. Az esemény Facebook oldalán hangsúlyozták, hogy csak az Orbán-beszéd alatt lesz fütyülés.

15 March 2017
Fotó: Magócsi Márton

09:41

Munkatársunk már az Együtt gyülekezési helyszínén, az Astorián van, ahová szolidan szállingóznak az emberek. Sok kokárda- és zászlóárus települt ki. Az állami rendezvényre tudósítónk szerint az ELTE bölcsészkar épületével egy vonalban felállított kordonokon és biztonsági ellenőrző pontokon lehet bejutni.

09:55

Miközben az Együtt tüntetésén még gyér a tömeg, az Orbán-beszédre azért jócskán érkeznek az emberek tudósítóink szerint. A Kálvin tér és az Astoria felől is csak face controll és táskaellenőrzés után lehet bejutni a kordonok mögé. Munkatársunk szerint többen településük nevét ábrázoló táblákkal érkeznek.

10:07

Az Astoria Rákóczi út felőli sarkán már áll egy stand, ahol Juhász Pétert, az Együtt elnökét és Sándor Máriát, a fekete ruhás nővért is látta munkatársunk. Juhász Péter épp most tartott ott sajtótájékoztatót, ahol elmondta: alkotmányellenesnek tartják, hogy biztonsági őrök engedélyével lehet csak bejutni az állami rendezvényre, ahová ennek ellenére ők is megpróbálnak majd bejutni. A sajtótájékoztatót némileg megzavarták az állami rendezvényre zenés kísérettel érkező lovashuszárok.

15 March 2017
Az állami ünnepségre több lengyel résztvevőt is várnak. I Fotó: Magócsi Márton

10:08

Egyik kollégánk a Kálvin térnél van, ahol egy másik, kisebb tüntetés is szerveződik: a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság szervezi Újra ugyanott! címmel. Munkatársunknak azt mondták a szervezők, az Orbán-beszéddel egy időben kezdik a tüntetést, egyelőre azonban rajtuk kívül csak néhányan lézengenek a Kecskeméti utca sarkánál felállított hangszórók körül.

15 March 2017
Újra ugyanott! címmel szerveződött minitüntetés a Kálvin térhez, a Demokratikus Magyarországért Cívil Társaság szimpatizánsainak. I Fotó: Magócsi Márton

10:16

10:19

Juhász Péter és több sípos tüntető épp az imént próbálkozott meg átjutni a biztonsági kapukon az állami rendezvény helyszínére. Munkatársunk szerint Juhászt csont nélkül átengedték az őrök, ám több tüntetőnek azt mondták, hogy síppal nem mehetnek be. Aztán Juhász visszajött értük, és ekkor sokakat már síppal is átengedtek. Juhász menet közben több „Kendermagos!” és „Hazaáruló!” bekiabálást kapott.

 

10:25

Megérkeztek Orbán Viktor lengyel barátai, kollégánk szerint úgy harmincan lehetnek, és az Orbán-beszéd helyszínére tartanak. Egy idős néni tapsol nekik.

Megérkeztek Orbán lengyel szimpatizánsai I Fotó: Abcúg

 

10:32

Juhász Péter és a sípokkal felszerelt tüntetők egészen a Múzeum sarkáig jutottak, ám munkatársunk szerint nehéz megkülönböztetni őket az állami rendezvényre érkezettektől. Jelenlétük feszültséget szül a tömegben, vannak, akik hazaárulózzák őket, Juhász Pétert pedig úgy gúnyolják, hogy füvet kéregetnek tőle.

10:37

Közben az Újra ugyanott! tüntetésen elhangzott több beszéd is. Gyér érdeklődés mellett a Színes Magyarország Párt elnöke, Horváth Tibor elmondta, pártjuk két éve nem kap semmilyen állami támogatást, közmunkás tagjaik viszont még a kevés jövedelmükből is adnak, havi ötszáz forintot. Horváth hozzátette, Orbánék már nem az út szélén hagyják, hanem egyenesen az árokba lökik az embereket. Március 15-ét pedig egész egyszerűen kisajátították.

10:40

15 March 2017
A Juhász Péter szervezte fütyülős tüntetés I Fotó: Magócsi Márton

10:42

Amikor az állami ünnepségen a Nemzeti dalt szavalták, a vonatkozó résznél az Együtt tüntetői hangosan kiabálták: „Rabok tovább nem leszünk!” – mondta kollégánk.

10:48

A tüntetők és az ünneplők újra és újra összeszólalkoznak kollégánk szerint. „Mi van provokátor, megjöttél?” – kérdezte az egyik ünneplő az egyik tüntetőtől.

10:51

Épp Tarlós István főpolgármester beszél, így fogadták az Együttes tüntetők:

10:51

„Mit sípolsz, hazaáruló?”, „Ávós banda!” – folyamatosak a beszólások kollégánk szerint, aki nem is hallja Tarlós beszédét a beszólogató ünneplők és a sípoló meg beszélgető tüntetők között. „Úgysem hallom, pedig hallgatnám” – mondta valaki mellette. Azt azért a tüntetők is megtapsolták, amikor Tarlós azt mondta: „jó lenne, ha egymásra figyelnénk”.

15 March 2017
Fotó: Hajdú D. András

11:00

Az Újra ugyanott! minitüntetésen is sípolnak és kerepelnek a Tarlós-beszéd alatt, nem is lehet hallani, amit a főpolgármester mond. A tüntetést szervezők beszédei is rögtön véget értek, amint elkezdődtek az állami ünnepség beszédei – jelentette kollégánk.

11:02

Egyre dühösebbek egymásra az ünneplők és a tüntetők: kér nyugdíjas majdnem összeverekedett, mert az egyik sípolt, a másiknak pedig nem tetszett mindez. Egy kormánypárti asszony pedig azért torkollt le egy sípolót, mert a himnusznál nem vette le a sapkáját. „Itt sem voltam akkor” – válaszolta a sípoló.

11:17

Kezdődik Orbán Viktor beszéde, amit az Együtt táborából viszont egyáltalán nem lehet hallani a kereplők és sípok hangjától. Felharsant az „Orbán, takarodj!” is.

11:24

Az Orbán-beszéd közben felváltva skandálják a tüntetők: „Diktátor!” és „Börtönbe!”. Mellettük semmit sem hallani a beszédből – jelentette kollégánk.

11:34

Kollégánk videója a beszéd elején készült, de azóta is folyamatos a füttyögés és a skandálás a tüntetők körében.

 

11:39

Kollégánk az elmúlt 1o percben nem látott atrocitást, beszólogatást a kormánypártiak részéről, akik valószínűleg azért hagyták abba a kiabálást, mert rájötte, hogy így ők sem hallanak semmit a miniszterelnök beszédéből.

 

11:43

Vége Orbán Viktor beszédének, a tüntetők szállingóznak is el a rendezvény helyszínéről. A sípolás is abbamaradt, a tömeg az Astoria felé tart.

11:49

Néhány emberben láthatóan nagy tüskét hagyott a sípolós tüntetés munkatársunk szerint. A miniszterelnököt meghallgatni összegyűlt, most pedig távozó tömegből néhol kihallhatók olyan félmondatok, mint: „Ezek ötezer forintért bármit megcsinálnak.” Közben a helyszín túlsó végén tartott Újra ugyanott! minitüntetés mellett is elvonulnak az emberek – ennek szervezői az ország siralmas állapotáról tartanak rövid beszédeket. Tudósítónk szerint az imént a téma az egészségügy lerohasztása volt.

12:03

Mindkét helyszín kezd kiürülni, a tüntetők és az ünneplők most már békésen vonulnak el a Múzeum körútról. Ezzel mi is lezárjuk percről-percre tudósításunkat.

_HD42898
Fotó I Hajdú D. András

 

„Március 15. a cáfolhatatlan bizonyíték, hogy mi voltunk vagyunk és leszünk, ez a mi diadalunk” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszéde elején, hogy átvezesse ezzel a történelmi megemlékezést aktuálpolitikába. A jelenbeli szabadságharcokra rátérve azt mondta: Anglia és Amerika után most Magyarországon a sor, hogy lázadjon – mégpedig saját elnyomói, „a brüsszeli bürokraták, a liberális világmédia és a feneketlen bendőjű tőke álszent szövetsége” ellen.

„Brüsszelt meg kell állítanunk! Határainkat meg kell védenünk! A betelepítést meg kell akadályoznunk! A külföldi pénzekből fenntartott hálózatot átláthatóvá kell tennünk! A rezsit meg kell védenünk! Ezért a hatalmat továbbra is a nemzeti erők kezében kell tartanunk” – sorolta Orbán, majd a tüntetőknek és az ellenzéknek is odaszólt.

Bolond lyukból bolond szél fúj, könnyű lenne ezt mondani, de ne tegyük mert nekünk a nemzetépítés horizontján kell helytállnunk – mondta Orbán a sípolókra utalva, akiknek szerinte „egyetlen öröme még ma is, ha mások örömét elronthatják”.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!