Keresés

Kehi-jelentés igazolja a hortobágyi legelőmutyit

Legelőt nem is használó kacsával, vagy bérelt állattal is lehetett legelőket nyerni a Hortobágyi Nemzeti Park földpályázatain. Olyanok is nyertek, akik nem is gazdálkodtak. Ezt egy nyilvánosságra került Kehi-jelentés állapította meg.

Elcsalt pályázatokkal forgatták ki legelőikből a hortobágyi és bihari gazdákat, ezt már a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) is megállapította. Az erről szóló dokumentumot az MSZP-s Gőgös Zoltán tette közzé (itt, pdf), miután egy perben kiadták a számára.

A nemzeti park összesen körülbelül 65 ezer hektár földet hirdetett meg 2013-ban, amelyeknek lejárt a földhaszonbérleti szerződése. Arról az Abcúg is írt, hogy sok olyan gazda nem nyert, és lehetetlenült el emiatt, akiknek megélhetésük és állataik léte múlt az általuk addig bérelt területeken.

A Kehi szerint négy alkalmazott bírált el 60 nap alatt 1600 pályázatot. Nem kellett ellenőrizniük a pályázatokhoz csatolt igazolásokat, vagyis nem feltétlenül derült ki, ha valaki valótlan adatokat közölt. A pályázatokon olyanok is nyerhettek, akiknek még nem is volt erre cégük vagy még nem voltak gazdálkodók.

A pályázatok pontozásánál az összes pont negyven százalékát a gazdálkodási tervek adták. Ezek értékelése azonban gyakorlatilag megkötés nélkül, utólag ellenőrizhetetlen módon zajlott. 428 birtoktest közül 98-nál ezen múlott a végeredmény.

Az állatállományt a pályázatokon pontozták. Az elbírálók az állatokra vonatkozó számításokat 1040 pályázatnál nem a nyilvántartásban szereplő adatok alapján végezték, 36 pályázónál ez a pályázat eredményét is befolyásolta.

Egyes nyertes pályázóknak többször elszámolták az állatait. Nem csak sajét pályázatánál, de olyan ismerőseinél is, akiknek bérbe adta azokat. Vagyis csak a pályázat idejére béreltek állatokat. Volt, aki disznókkal és csirkékkel, de volt aki 50 kacsával – vagyis nem is legeltetett állattal –  nyert legelőt.

“A hortobágyi legelőpályázatokon a valódi állattartók helyett előre kijelölt szereplők nyertek, akik a nem létező állatállományukat csak a pályázat idejére bérelték, és azóta sem végeznek semmilyen érdemi mezőgazdasági tevékenységet” – írta Gőgös Zoltán MSZP-s képviselő. Gőgös szerint érthetetlen, hogy a Kehi miért nem tett feljelentést a nyilvánvaló bűncselekmények miatt.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!