Keresés

Kártérítést fizet az iskola, amiért leszbikus szülei miatt nem vettek fel egy diákot

Jogerősen háromszáz-ötvenezer forint nem vagyoni kártérítés és kamatainak megtérítésére kötelezte a Fővárosi Törvényszék a Kispesti Waldorf Iskolát, amiért 2013-ban elutasította egy diák felvételét miután kiderült, a gyereket két anyuka neveli.

“A mindenkori oktatási intézményektől és azok pedagógusaitól elvárható, hogy (…) a megfelelő pedagógiai eszközök alkalmazásával megakadályozzák az olyan tanulók inzultálását, akik bármilyen tulajdonságuk folytán eltérnek az osztály más tagjaitól. Az eltérő tulajdonsággal rendelkező diákok nem szenvedhetnek hátrányt azáltal, hogy az oktatási intézmény, avagy annak osztálytanítója nem képes, vagy nem akar az ő személyes igényeikre figyelemmel lenni és az osztályközösségbe való beilleszkedésüket elősegíteni” – reagált a Fővárosi Törvényszék arra, hogy az iskola azzal védekezett, csupán a gyereket akarták megvédeni az atrocitásokról.

A bíróság megállapította, hogy 2013-ban a Kispesti Waldorf Iskola az anyuka szexuális irányultsága miatt nem vette fel az intézménybe a kisfiút.

Az ügyben az Egyenlő Bánásmód Hatóság 2014-ben már a család javára döntött, 50 000 Ft-ra bírságolta az iskolát. A megalázóan alacsony összegű bírság után az anyuka úgy döntött: kártérítést is követel az iskolától.

A bíróság most az anyukának háromszáz-ötvenezer forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg, és kötelezte az iskolát a kamatok és a perköltség megtérítésére is.

“Egyrészt örülünk, hogy a bíróság is elismerte: egy gyermek hátrányos megkülönböztetése szülei szexuális irányultsága miatt elfogadhatatlan” – közölte Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője, aki szerint sajnálatos, hogy a bíróság közbenjárására van szükség, hogy ezt az iskolák is elfogadják.

Az esetet követően a gyermeket nevelő azonos nemű párok érdekében dolgozó Szivárványcsaládokért Alapítvány és a Magyar LMBT Szövetség levélben fordult a Magyar Waldorf Szövetséghez, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz és az Emberi Erőforrások Minisztériumához, hogy az ilyen esetek megelőzhetőek legyenek. A címzettek még csak válaszra sem méltatták a civileket.

Faix-Prukner Csilla, a Szivárványcsaládokért Alapítvány egyik kurátora szerint fontos lenne, hogy a jogszabályok is tiszta helyzetet teremtsenek, hiszen egyre több azonos nemű szülőpár nevel gyermeket, mára már ők is a társadalmi valóság részévé váltak.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!