Keresés

Kapjon enni, inni, aztán tűnjön el – a menekültekről vitáztak a Parlamentben

A menekültkérdés rendezésére benyújtott törvénymódosításokról vitáztak pénteken a Parlamentben. Az MSZP szerint a Fidesz semmit nem tesz, csak növeli a feszültséget, fenntartja az izgalmi állapotot. Kósa Lajos fideszes politikus viszont az ellenzéki pártokat hibáztatta, akik szerinte nem vették komolyan a helyzetet, pedig a Fidesz már januárban figyelmeztetett, hogy baj lesz. A Jobbik hűen eddigi álláspontjához, egyáltalán nem kér a menekültekből, azt szeretnék, ha pár nap után mindenki eltűnne az országból.

Péntek délelőtt kezdődött a Parlamentben a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő törvénymódosításokról szóló vita. A múlt héten előterjesztett javaslatok a helyzet kezelését egyértelműen a jelenlegi törvények és jogszabályok szigorításában látják. Például a jövőben akár öt év börtönbüntetést is kaphatnának azok, akik megrongálják a hatátmenti kerítést, vagy megpróbálnak átmászni rajta, de a honvédség déli határhoz rendelését is indítványozzák. Jogvédők szerint a módosítások több ponton is szürreálisak és ijesztőek, az erről szóló cikkünket itt olvashatják el.

Hatóságokat kijátszó menekültek

Trócsányi László igazságügyi miniszter a vitanapon azt mondta: példátlan bevándorlási nyomás nehezedik Magyarországra. Hetek óta naponta több ezren kísérlik meg átlépni a határt, hazánk Németország után a második legtöbb kérelmet regisztrálja – mondta. Szerinte a mostani válság azzal is fenyeget, hogy az egész schengeni rendszer megrendül. Magyarország tranzitállam, a bevándorlók többsége Németországba és Franciaországba kíván eljutni. Egyértelmű, hogy közös uniós fellépésre van szükség, de ugyanakkor az is látszik, hogy az EU nem képes ezzel a helyzettel mit kezdeni. Az európai menekültügyi rendszer reformra szorul, a most benyújtott törvényjavaslatok is ezt a célt szolgálják. A Btk. módosítása Trócsányi szerint például segít majd abban, hogy szigorúbban lehessen fellépni az embercsempészek ellen.

„Hazánk déli határain, és egyes fővárosi pályaudvarokon válságos a helyzet” – mondta a miniszter. A hozzánk érkezők többsége kijátssza a hatóságokat, nem működik együtt, nem hajlandó ujjlenyomatot adni, kivonja magukat a kötelező egészségügyi szűrés alól is. Egyetlen céljuk a magyar szabályok megkerülésével, mielőbb a gazdagabb európai országokba eljutni – tette hozzá.

Közel-Keleti pályaudvar

Kósa Lajos, a Fidesz képviselője szerint most egy olyan javaslatcsomagról van szó, ami humánusan és jogkövetően kezelné a menekültkérdést. „Amikor januárban jeleztük, hogy idén a bevándorlási nyomás elviselhetetlen lesz, és most kell felkészülni, akkor az MSZP-sek azt mondták, hogy álproblémáról van szó, a Fidesz-frakció csak el akarja terelni a figyelmet valami másról. Mára bebizonyosodott, hogy nem volt igazuk” – mondta Kósa.

Szerinte a Keleti pályaudvart a pesti szlengben már csak „Közel-Keleti pályaudvarként” emlegetik. A szocialistáknak az az érdekük, hogy a Keletinél fennálló helyzet minél tovább megmaradjon, hogy aztán mondhassák, hogy a hatóságok nem tudják kezelni a helyzetet. A helyzetet, ami Kósa szerint csak romlani fog. Az EU eddigi „teszetosza, tehetetlen” magatartása hozzájárult ahhoz, hogy a menekülthullám elviselhetetlen méreteket öltött. Szerinte egy nemzetközi, jól szervezett bűnözői csoport áll a tömeges népvándorlás mögött: az embercsempészek hamis ígéretekkel csábítják el hazájukból a menekülteket. Az ilyen embercsempész-hálózatok elleni fellépés közös uniós érdek lenne. „A probléma közös, a megoldásnak is közösnek kéne lenni” – mondta Kósa.

Orosz rulettet játszanak a menekültekkel

Az MSZP vezérszónoka, Harangozó Tamás szerint a törvényjavaslatok nyilvánvaló célja nem a menekültkérdés megoldása, hanem a magyar emberek jogainak korlátozása, ehhez pedig még a honvédséget is hajlandóak bevetni. A Keletinél tomboló káoszért nem Németország, hanem a Fidesz, és személy szerint Orbán Viktor a felelős. A kormány sodorta veszélybe a schengeni övezetet, orosz rulettet játszott az ide érkező menekültek életével. Totális csőd, amit a kormány művel menekültügyben, káosz van a pályaudvarokon, a kormány semmit nem tett. Harangozó szerint a kerítésépítés bejelentése indított meg az EU felé rengeteg menekültet, mert féltek, hogy ez az utolsó esélyük, hogy eljussanak nyugatra. A baloldali politikus szóba hozta a 71 menekült halálát okozó embercsempész ügyet is, bár azt szó szerint nem mondta ki, hogy erről is a Fidesz tehet.

A törvénymódosító javaslatokat Harangozó szerint el sem olvasták a kormánypárti képviselők, egyébként biztos nem szavaznák meg. A rendőrség magánlakásokba behatolása, ha ott menekülteket gyanítanak, Harangozó szerint egy nagyon rossz korszakot idéz. Ez a törvényjavaslat és a honvédség bevonása nem jelent mást, mint, hogy a kormány nem képes kezelni a helyzetet. A Jobbik és a Fidesz nincs eszénél, egymásra licitálnak a szélsőséges gyűlöletkeltésben, a benyújtott javaslatokat pedig vissza kell vonni – mondta.

A KDNP a török megszállásig ment vissza

Hargitai János, a KDNP vezérszónoka azzal kezdte, hogy szurkol az MSZP-nek, hogy csak ássa magát még mélyebbre. Majd egy éles váltással már a török megszállásnál tartott, a párhuzam onnan jött, hogy Európa akkor is hasonlóan széthúzott, mint amit most látunk. „Ha válság van, akkor össze kéne inkább fogni” – mondta. Ma az európai vezetőkben nem látja Hargitai azt a lehetőséget, hogy képesek lennének bármilyen összefogásra, nem tudják kezelni a problémát.

Akik jönnek, azok nagy része nem menekült, hanem egyszerűen jobb életet akar magának. Magyarország pedig hadd döntse már el, hogy kér-e a szíriai munkaerőből, vagy sem. Ráadásul a menekültek nem akarnak együttműködni a hatóságokkal, nem mennek be a menekülttáborokba. Ha ezt a kérdést kezelni akarjuk, akkor ezt csak a határnál tudjuk megtenni – mondta a kereszténydemokrata politikus. Hargitai szerint a magyar emberek nem attól rettegnek, hogy a rendőrök majd bekopognak hozzájuk, ha menekülteket rejtegetnek, hanem attól, hogy a kormány nem tesz semmit a helyzet rendezéséért. Hargitai némi kritikával is élt, szerinte a kormány hibázott, amikor a martonfaiakat nem értesítette előre arról, hogy menekülttábor építését tervezik a településen, a Jobbiknak pedig köszönetet mondott, mert ők az egyetlenek, akik támogatják a kormányt.

Kapjon enni és inni, aztán tűnjön el!

Az év egyik legfontosabb törvényjavaslatának nevezte a mostanit Z. Kárpát Dániel, a Jobbik vezérszónoka. „A volt miniszterelnök vacsoracsatára hívja a menekülteket, gusztustalan lépés ez” – mondta a jobbikos arra, hogy Gyurcsány Ferenc a házába fogadott migráns családokat. Élből el kell utasítani mindenféle befogadást és integrációt, aki valóban szükséget szenved, kapjon ételt és italt, pár napig szállást, de ennyi. Ezeket is csak humanitárius szempontból. Az, hogy itt maradhassanak a menekültek életvitelszerűen, az Z. Kárpát szerint „közröhej”. A kvótát úgy, ahogy van, el kell utasítani, semmi ne járjon ezeknek az embereknek. „Magyarország nem áll hadban Líbiával, nem háborúzik Szíriával. Fogadják be azok az államok a menekülteket, akik előidézték ezekben a térségekben a háborús helyzetet” – mondta a jobbikos. Ezután Z. Kárpát előhúzta, hogy mennyibe kerül egy migráns napi ellátása, és ehhez képest mennyit kap egy munkanélküli. Ne legyen természetes az, ami most a Keletinél van, ne erőltessék rá a vallásukat, kultúrájukat a menekültek az őslakos magyarokra – fejezte be Z. Kárpát.

Őt a szintén jobbikos Mirkóczki Ádám követte, aki szerint nem véletlen, hogy Görögország és Olaszország nem regisztrálja a hozzájuk érkező menekülteket. Ha nekik szabad, akkor Lázár János miért riogat azzal, hogy ha Magyarország nem regisztrálja őket, akkor kikerülünk a schengeni övezetből – kérdezte a jobbikos képviselő. Mirkóczki szerint az Egyesült Államok hibája, ami a Közel-Keleten történik, az árát mégis velünk akarják megfizettetni. Nem kell betartani a dublini egyezményt, vegyünk példát a görögökről és az olaszokról, akik, ha az érdek úgy kívánja, a nemzetük érdekét az uniós érdekek elé tudják helyzeni.

A Habony-művek csodaszere

Schiffer András szerint fontos kötelesség lenne nemzeti megegyezést elérni ebben a kérdésben. Az LMP szerint nyugalmat kéne teremteni, és nem indulatokat kelteni. „Az ellenzéki képviselők februártól-májusig azt mondták, hogy a helyzet nem eszkalálódott. Önök pedig plakátkampányba fogtak, ami semmi másra nem volt jó, mint, hogy indulatokat keltsen” – mondta Schiffer. Ami az elmúlt napokban történt, mindennek lehet nevezni, csak kiszámíthatóságnak nem. Senki sem tudja, mi fog történni a következő pillanatban. A magyar kormány nem tesz meg mindent azért, hogy az ideérkezők mire számíthatnak, mit várhatnak, nincs tájékoztatás, ezzel is a káoszt fokozták.

Schiffer szerint tíz hónapnyi szerencsétlenkedés után végre rátalált a Habony-művek a csodaszerre: a bevándorlás ellenességre. Alapvetően nem érdekelt a Fidesz abban, hogy egyetértés legyen, a fő cél, hogy a párt visszaépítse a népszerűségét. Van azonban olyan is, amiben egyetértés van az LMP és a Fidesz között: ilyen az, hogy jelenleg globális válság van, az, ami az elmúlt tíz-húsz évben történt a Közel-Keleten, az egy kalandor művelet volt az USA részéről. Nem volt terv arra nézve, hogy az ott történteknek milyen hatása lesz Európára. A helyzet megoldása tehát nem elképzelhető az Egyesült Államok fokozott szerepvállalása nélkül. Orbán a káosz fokozására játszik, ha azt reméli, hogy ettől majd elmegy a migránsok kedve attól, hogy Magyarországra jönnek, akkor könnyen lehet, hogy bakot lő – mondta Schiffer.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!