Keresés

Kanadától a pécsi gettóig – az év segítői az Abcúgon

Van, aki a családjával együtt befogadott egy börtönből frissen szabadultat a házába, más azért küzd Kanadában, hogy az inuit őslakos gyerekek ne legyenek öngyilkosak, míg Fecske hosszú évek óta a 13. kerület egyik eldugott hajléktalanszállóján próbál meg a színház erejével lelket és életkedvet önteni a hajléktalan emberekbe. Ők páran azok közül a segítők küzül, akikre kollégáink az Abcúg másfél éves indulása óta a legszívesebben emlékeznek vissza. 

_HDA6178
Fotó: Hajdú D. András

Az inuit gyerekek megmentője – Albert Ákos interjúalanya

Sájevics András hokikapus 2010-ben költözött Kanadába, ahol négy éven keresztül azzal foglalkozott, hogy inuit gyerekeknek tartson jéghokiedzéseket. A kutatások szerint ezek a fiatalok annyira kilátástalan életet élnek az északi tartományokban, hogy harmincszor gyakrabban követnek el öngyilkosságot, mint az átlag kanadaiak. Különböző programokkal próbálják motiválni őket, ezek közé tartoznak a hokiedzések is. Sájevics sorra járta a világtól elzárt kis településeket – ahová legtöbbször csak hajóval vagy repülővel lehetett eljutni -, hogy a sport segítségével céltudatosabbá tegye a fiatalokat, és rendszert vigyen az életükbe, hogy aztán egymás példaképeivé válhassanak. A jéghokiedző ebben a cikkben mesélt a tapasztalatairól az Abcúgnak.

_HDA3978
Fotó: Hajdú D. András
 Vissza a nyomortelepre – Neuberger Eszter interjúalanya
Egy városszéli nyomortelepről kitörni nagyon nehéz feladat – akiknek mégis sikerül, azok amint tehetik, örökre elköltöznek az elszigetelt településrészről. Egyszerűen a háta mögött hagyhatta volna a György-telepet, Pécs legnagyobb szegregátumát a 28 éves Orsós Anita, akivel egy év eleji riportunkon találkoztunk – ő ugyanis a szombathelyi főiskolán szerzett szülésznői diplomát. Tanulmányai befejeztével azonban habozás nélkül hazaköltözött oda, ahol 17 éves koráig nevelkedett: „Azért, mert ide születtem, boldog gyerekkorom volt itt, és szeretnék segíteni azoknak, akik gyakorlatilag felneveltek” – mondta első találkozásunkkor. Anita most a telepen működő Máltai Szeretetszolgálatnál szociális segítő, de tudása és a telephez való kötődése miatt az itteniek mindenféle egészségügyi kérdésekben is először hozzá fordulnak. „Egyszer kuruzslásért úgyis börtönbe kerülök” – viccelődött akkor.
Átmeneti szállás a tanyán
Fotó: Magócsi Márton

Csak Marika néni – Ballai Vince interjúalanya

Görög Ferencné, vagy ahogy a helyiek szólítják: Marika néni, az év szociális munkása lett 2015-ben. Hajléktalanokat terelget pótanyaként egy Debrecen melletti rehabilitációs tanyán, a díjra is ők jelölték. Szigorú, ha kell, de kedves és senkivel sem kivételezik. Tizenhét éve dolgozik a hajléktalanellátásban, nyugdíjból is visszatért. Marika néniről ebben a cikkünkben olvashat.

_HDA3609
Fotó: Hajdú D. András

A bizalom a fontos, nem az, hogy mit tett – Prókai Eszter interjúalanya

Tóth László feleségével és két gyerekükkel három hónapra a családjukba fogadtak egy börtönből frissen szabadult elítéltet. A férfit azért költöztették magukhoz, mert a büntetésvégrehajtásból nem volt hová mennie, és azt is meg szerették volna neki mutatni, hogy milyen egy támogató közegben élni. Találkozásunkkor  László arról beszélt, hogy hidegen hagyta, hogy miért ült az új családtag, szerinte a bizalom a fontos, nem az, hogy ki mit tett. Az együttéléstől nem félt, az semmivel sem jár több veszéllyel, mint mikor egy kollégiumba költözik be az ember. A börtönből szabadult Attilával nem ismerték egymást, a beköltözés előtt mindössze két héttel találkoztak először. A Lászlóról szóló cikk itt olvasható.

Leányanya nevelőszülőnél
Fotó: Magócsi Márton

Kitti nevelőszülője – Szurovecz Illés interjúalanya

Amikor 2015-ben gyerekvédelmi témákkal foglalkoztunk, ritkán mutathattunk be pozitív végkifejletű történeteket. Ezért is emlékezetes Kitti esete, aki tizenötévesen, egy gyerekkel a karján, és egy másikkal a hasában került Ágihoz, az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány nevelőszülőjéhez. Ági öt hónapon keresztül tanította Kittit, hogyan kell tizenévesen gyereket nevelni és háztartást vezetni. Kitti többet tanult tőle, mint a saját, alkoholizmusba menekült anyjától, ma pedig albérletben él a férjével és két gyerekével együtt. Örökké hálás lesz Áginak. A történetükről itt olvashat bővebben.

Hajléktalanszínház
Fotó: Magócsi Márton

A hajléktalan embernek is jól esik a taps – Prókai Eszter interjúalanya

Molnár Sándor, vagy ahogy mindenki hívja, Fecske a Magyar Vöröskereszt Madridi úti szálláson vezeti évek óta a hajléktalanok színházát. Nyáron egy Örkény darab próbáiba pillanthattunk éppen bele. A társulat az interjú után pár nappal indult Portugáliába vendégszereplésre. Fecske többek között arról is mesélt, hogy a hajléktalan emberek talán életükben soha nem kapnak tapsot, elismerést, és, hogy milyen sok erőt ad nekik az, ha a színpadon több száz néző előtt meghajolhatnak. A próbáról készült tudósításunkat itt olvashatják.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!