Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász hétfőn este Budapesten a Duna Palotában a Közép-európai Egyetem (CEU) szervezésében tartott előadást, ahol azt magyarázta el, hogy az innováció és a tudás miért csak a liberális demokráciákban juthat el mindenkihez, és miért bukik el mindenképp ennek ellentéte, az illiberális demokrácia – írja az Index.
Stiglitz már az előadás elején világossá tette, hogy az illiberális demokráciák képtelenek a hosszú távú és az egész társadalmat gazdagító növekedésre.
A tanulás az, ami fejlődésnek indította a világot
Bár eredetileg elsősorban a tőkefelhalmozás beindításával magyarázták a 18. század második felében kezdődő ipari forradalommal és a piacgazdaság kialakulásával javulásnak induló életminőséget, valamint a növekvő béreket és élettartamot a közgazdászok, Stiglitz szerint volt egy sokkal fontosabb tényező, mégpedig a tanulás. A jogállamiság, vagy a poltikai intézményrendszer kialakulása is az egyetemek és iskolák elterjedésére, és az azok által a tömegek számára is elérhető tudásra vezethető vissza.
“A tudásalapú társadalom és a demokrácia ugyanannak az éremnek a két oldala. Ezért van az, hogy az illiberális demokrácia nem összeegyeztethető a tudásalapú társadalommal.”
Demokrácia nélkül a növekedés önmagában nem jelent semmit
Oroszország bőséges forrásokkal rendelkezik – a gazdasági növekedés forrása az olaj és a gáz exportja -, azonban az utóbbi években a gazdasági növekedés ellenére sem ment végbe innováció a kitermelés, vagy az értékesítés területén. A gazdasági növekedés nem az egész társadalmat gazdagítja, hanem csak egy szűk elitet, amit jól mutat, hogy a növekedés ellenére Oroszországban csökkent a várható élettartam. Az oroszok helyzetére jó ellenpélda Norvégia, amelynek szintén komoly olajtartalékai vannak, de az ebből származó bevételeiket egy olyan alapba gyűjtik, amelyből kutatás-fejlesztést támogatnak, így egy olyan iparágból finanszírozzák a jövőjüket, melyre hosszú távon nem feltétlenül számíthatnak majd. Így fejlesztették ki például azt az olajszivattyút is, amelyet más kitermelő országoknak adnak el.
A Norvégiához hasonló államok felismerték, hogy a hosszútávú siker kulcsa az állampolgárok elégedettsége, tehát az, ha mindenki jól jár a gazdasági növekedéssel, nem csak a szűk elit, mint az oroszoknál, ahol a gazdasági egyenlőtlenség politikai egyenlőtlenséget szült, a kettő együtt pedig egy öngerjesztő folyamat, amely tovább növeli az egyenlőtlenségeket.
Rossz példa Kína, jó példa Dél-Korea
Stiglitz Kínát is rossz példaként említi: „Bár az ország gazdasága az utóbbi években óriási tempóban növekedett, ezt a növekedést nem fogják tudni fenntartani, ha nem válnak nyitottabbá és demokratikusabbá, követve Tajvan, vagy Dél-Korea példáját.” Autoriter állam hosszú távon nem képes növekedni – mondta a közgazdász.
Nem csak Kínával vagy az oroszokkal van baj, hanem az Egyesült Államokkal is
Stiglitz szerint az USA-ban az utóbbi években olyan szintre nőttek a vagyoni egyenlőtlenségek, ami miatt mára lehetetlenné vált, hogy mindenki a teljesítménye alapján részesüljön a gazdasági növekedésből. A gazdakoknak túl nagy hatalmuk van, ezért képesek a saját érdekeik szerint befolyásolni az államok szakpolitikáját, ami már nem csak a vagyoni, hanem az esélyegyenőséget is komolyan veszélyezteti.
A tudás gátja néha maga a piaci innováció
A piaci innováció az, amikor a cégek új technológiákat, termékeket, szolgáltatásokat vagy akár munkamódszereket találnak ki, ám ez sokszor nem éppen a versenyre ösztönöz akkor, ha az innováció egy-két vállalat által birtokolt piacról származik. Stiglitz szerint jó példa erre a szinte monopolizáló Google, melynek fejlesztései megölik a piaci versenyt, és ezáltal növelik az egyenlőtlenségeket, holott egy igazán innovatív cégről beszélhetünk.
Tudásalapú társadalom nem megy csak piaccal, az állam is kell hozzá
Stiglitz szerint a piac önmagában sokszor nem képes megfelelő szintű gazdasági újítást létrehozni, vagy csak olyat, amelyiknek nagyobb az egyéni, mint a társadalmi haszna, ezért igenis lehet értelme, hogy az állam pénzt öljön kutatásba, mert ezt önmagában nem minden esetben teszi meg a piac. Stiglitz szerint az unió rossz gazdaságpolitikával akarja elérni, hogy a tagállamai azonos gazdasági szintre kerüljenek, ugyanis a felzárkózáshoz megfelelő iparpolitikára lenne szükség, mert egyáltalán nem mindegy, hogy mit termel egy ország.
Ki Joseph Stigliz?
A 71 éves Stiglitz amerikai közgazdász, a Világbank volt főközgazdásza és alelnöke, Bill Clinton elnöksége idején az elnök gazdasági tanácsadója, korábbi elnökségi tag a Gazdasági Tanácsadók Tanácsánál, jelenleg a Columbia Egyetem professzora, és a világ negyedik legbefolyásosabb közgazdásza, akit a New York Times a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választott. Akadémiai munkája mellett közéleti és tudományos ismeretterjesztő műveket is ír, 2012-es, az Egyenlőtlenség ára című könyve például a The New York Times bestseller-listáján volt. Pályája csúcsát a 2001-ben kapott közgazdaságtani Nobel-díj elnyerése jelenti, melyet az asszimetrikus információkkal rendelkező piacok tanulmányozásáért kapott. Legújabb, könyve idén jelent meg, ebben a gazdasági növekedést és a társadalmi fejlődést a tudásalapú társadalom koncepciója felől közelíti meg.
Megosztás