Rendőrrel fenyegetőznek, siettetik a vajúdást, olyan vizsgálatot végeznek, amit a nő nem akart, vagy odavágnak egy megjegyzést, ami évekre az ember agyába ég. Bár ezekre is bőven van példa a magyar kórházak szülészetein, a legtöbben mégis arra panaszkodnak, hogy keveset tudnak arról, mi történik éppen velük. A gyerek születése sok fájdalmat elfeledtet, de nem a hallgatás a megoldás.
“Meg is ölheti a gyerekét, ha otthon szül” – az első gyereke születése előtt vágták ezt a helyi szakrendelőben Bodrogi Bea fejéhez. Az ilyen mondatok hosszú évekre bevésődnek az ember agyába, Bea is örökre emlékezni fog rá, és nem ő az egyetlen édesanya, aki ezt megélte. A verbális erőszak súlyos formája ez, ami nem kirívó az egészségügyben, és nem csak a szülészeteken.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrégiben kiadott ajánlása – itt írtunk róla – szerint rosszul bánnak a nőkkel a szülőszobákon. A jelentés nem foglalkozott külön a magyarországi helyzettel, a témát a Születésház Egyesület karolta fel, működtetnek egy ingyenes jogsegélyszolgálat is, ahová a sérelmet elszenvedett nők fordulhatnak. Bodrogi Bea az egyesület korábbi vezetője, és ő vezeti ezt a szolgálatot.
Bea emberi jogi ügyekkel foglalkozó jogászként kezdett az egyesületnél dolgozni, nevéhez köthető annak a roma nőnek az ügye, akit úgy sterilizáltak, hogy nem tudott róla. A nő esete egészen az ENSZ illetékes bizottságáig jutott és pert is nyert a magyar állammal szemben.
Legtöbbször levélben vagy telefonon keresik meg Beát, az elmúlt egy-két évben, mióta szabályozott lett az otthonszülés, egyre kevesebb erről szóló panasz érkezik hozzá, és egyre több olyan, ami a kórházi ellátásról szól. “Nem beszélünk nagy számokról, van olyan, hogy egy-két hónapig egyáltalán nem fordulnak hozzám, de olyan is, hogy utána rövid időn belül hárman-négyen is” – meséli Bea.
A hallgatás oka
A viszonylag kevés ügy mögött nem az áll, hogy minden flottul megy a szülőszobákon, hanem az, hogy a nők nagy része nem beszél azokról a sérelmekről, amik a szülés előtt, közben vagy után érik őket. Ennek oka egyrészt az az általános társadalmi szemlélet, hogy amit az orvos mond, az biztos úgy van, mert ő úgyis jobban tudja, és gyakran nem merjük elhinni, hogy saját testünkkel kapcsolatos kérdésekben – megfelelő információ birtokában – mi magunk tudjuk a legmegfelelőbb döntést hozni mondja az emberi jogi szakértő.
A másik oka a hallgatásnak, hogy a sérelmes ügyek nagy százalékában a visszaélés jogilag nehezen vagy szinte egyáltalán nem bizonyítható, mert arról szólnak a panaszok, hogy a nő nem kapott megfelelő információt, vagy olyan egészségügyi beavatkozást végeztek rajta, amiről nem is tudta pontosan, hogy mi. “Az orvos azt állítja, hogy a nő aláírta a papírt, ami valóban így is van, azt viszont már nehéz jogilag bizonyítani, hogy attól mert aláírta, még nem tudta, pontosan mit is ír alá” – magyarázza Bea.
A szülés után gyakran elillannak a problémák, sokan ezért is hallgatnak a sérelmeikről. Jön egy olyan periódus az életünkben, amiben már csak a jóra emlékszünk és örülünk annak, hogy van egy egészséges gyerekünk, és nem azzal foglalkozunk, hogy egyébként az a pár hónapja elvégzett vizsgálat mennyire fájt, és milyen durva volt az orvos.
Ütőkártyájuk is van
A hozzá kerülő ügyek legnagyobb része a tájékoztatás hiányáról szól, és attól függetlenül, hogy éppen mi a panasz tárgya, kevés jut el a konkrét jogi eljárásig. “De nem is feltétlenül ez a fő cél. Nagyon fontos, hogy a nők jelezzenek vissza a rendszernek, például írjanak panaszlevelet a kórház vezetőjének, a betegjogi képviselőnek, és jelezzék vissza, hogy mi nem tetszett nekik. Már ez is egy óriási lépés lenne” – mondja Bea. A kórházakra nem jellemző, hogy egy-egy panasz kivizsgálása után elismernék a felelősségüket, de arra legalább már volt példa, hogy a kórház vezetője levélben kért bocsánatot az érintett nőtől.
Ez történt azután a hüvelyvizsgálat után is, amit annak ellenére végeztek el Bea ügyfelén, hogy ő azt nem akarta. A vizsgálatnak egészségügyi következményei is lettek, komoly fájdalommal járt utána. Az érintett orvos a panaszra azt reagálta, hogy ő mindent elmondott a vizsgálat előtt, és át is beszélték a beteggel, hogy mi várható, de a nő erre egészen másképp emlékezett.
Bea szerint az orvosok gyakran nyúlnak olyan mondatokhoz, amivel elbizonytalanítják a nőt. Például ha van egy olyan vizsgálat, ami nem kötelező és ezért a várandós nő nem is szeretné elvégeztetni, akkor a nőgyógyász előhúzza a magzat egészségéről szóló kártyát. Egy terhes nőnek pedig az a legfontosabb, hogy a gyerekkel minden rendben legyen, ezért egy jól irányzott “ez nem biztos, hogy jó a babának” nagy eséllyel mindig betalál.
Elkezdeni eltudták, mi?
Tipikus eset az is, amikor az orvos égre-földre megígéri, hogy természetes szülés lesz, minden úgy történik majd, ahogy az anyuka akarja, nem lesz gátvágás, hagyják vajúdni, a szülés után pedig nem viszik el egyből a gyereket. Ezekből az ígéretekből aztán sokszor nem lesz semmi, a nők pedig csalódottak.
Az elmúlt két évben sok panasz érkezett az ambuláns szülés miatt is. (Az ambuláns szülés azt jelenti, hogy ha a szülés után az anya és a gyerek is jól vannak, akkor a kötelezőnek mondott 72 órát nem feltétlenül kell a kórházban tölteni, ha szeretnének, hazamehetnek . Bár ennek jogilag nincsen akadálya, nagyon sok helyen ezt nem nézik jó szemmel az orvosok).
Beához nem egy édesanya fordult már amiatt, mert nem engedte a kórház haza őket, vagy súlyos megjegyzéseket vágtak a fejükhöz. “Felelőtlen szülőnek nevezni egy anyát, aki alig 24 órával van a szülés után, ez hatalmas károkat tud okozni. Ezt a gombot nagyon ügyesen tudják megnyomni az orvosok, és szerintem sokszor teljesen tudatosan is használják ezt a fajta verbális nyomásgyakorlást” – mondja Bea. Egyik kirívó esete is az ambuláns szüléshez kapcsolódik, amikor az egészségügyi személyzet annyira nem akarta, hogy az anya hazamenjen, hogy rendőrt akart hívni.
Ha az otthonszülés témájában érkezik panasz, az többnyire arról szól, hogy megkezdett otthonszülés végül a kórházban fejeződik be, ahol nem fogadják túl szívélyesen sem a vajúdó nőt, sem az őt kísérő szakembereket. Nem kezelik kollégákként őket, miközben a törvény előírja, hogy együtt kell működniük velük. Nem az ellátással van a gond, hanem az azt kísérő megjegyzésekkel. Ilyen például a
- “Na, ezért kellett otthon szülni”
- “Elkezdeni eltudták mi, de befejezni már nem sikerül”? vagy
- “Akkor kellett volna gondolkodni, amikor ezt kitalálták”.
Bea szerint nem szabad általánosítani, mert sok kórházban nagyon jól működik ez a dolog, és jól bánnak az édesanyával, de ezek az esetek őt ritkábban találják meg. A visszajelzést viszont nem csak akkor tartja fontosnak, ha valami rossz ért minket, hanem akkor is, ha meg vagyunk elégedve azzal, ahogy bántak velünk.
Gyakori panasz, hogy a nők nem tudnak a saját tempójukban vajúdni, és ezért szavakkal sürgetik őket, vagy mesterségesen, fájáserősítő oxitocin beadásával hozzák előre a szülés befejezésének idejét. “Van arra protokoll, hogy a magzatvíz elfolyása után hány órával kell beindítani a szülést, de ha például lejár az orvos ügyelete vagy türelme, az is jó indok lehet rá, hogy minél előbb kijöjjön az a gyerek. Ha a nő sokat ellenkezik, és nem hajlandó belemenni az oxitocin beadásába, akkor újra előveszik a ‘gyerek nincs valami jól’ – kártyát” – mondja Bea.
Bea egyik extrém esete szintén szerepel a WHO ajánlásában, és az orvosi titoktartás megszegéséhez kapcsolódik. Egy olyan nő érintett benne, akinek nagyon rosszul végződött a kórházi szülése, emiatt panaszt is tett az érintett orvos ellen. Nem sokkal később felkeresett egy másik szülésznőt, aki rövid időn belül elmondta neki, hogy ő bizony tud az előző esetről, és arról is, hogy panaszt tett az előző orvos ellen, és ráadásul még minősítette is a nő döntését.
Megosztás