X

Jogellenesen különítették el a roma gyerekeket Gyöngyöspatán

Jogerősen elmarasztalta ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla Gyöngyöspata önkormányzatát és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, amiért a helyi általános iskolában a roma származású gyerekeknek külön, a többiektől elzárt emeleteken kellett tanulniuk. Az ügy több mint 50 roma családot érint.

2012 feburárjában a Társaság a Szabadságjogokért készített filmet arról, hogy a jobbikos vezetésű Gyöngyöspatán a Nekcsei Demeter Általános Iskolában milyen körülmények uralkodnak. A roma származású gyerekeket sokszor szakemberek minősítik enyhén vagy közepesen fogyatékosnak, hogy azután az iskola külön osztályokba tehesse őket. A “cigány osztályok” az elhanyagoltabb földszinti részben kaptak helyet, míg a “nem-cigány” osztályok a felújított, emeleti termeket kapták meg. Átjárás a két rész között nem volt lehetséges, a cigány tanulók még a másik rész mosdóját sem használhatták.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) 2011 októberében nyújtott be keresetet Gyöngyöspata önkormányzata, és a fenntartásában működő Nekcsei Demeter Általános Iskola ellen a roma gyerekek elkülönítése miatt. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman már 2011 tavaszán súlyosan jogsértő elkülönítési gyakorlatot állapított meg, és nyomatékosan kérte a szegregáció felszámolását az iskolában. A CFCF ennek ellenére azt találta, hogy az ombudsmani ajánlást semmibe vették, és továbbra is elkülönítve oktatják a roma gyerekeket. A szülők és a CFCF is állították: az iskola alsó szintje csak a roma gyermekeknek van fenntartva.

Az ítéletben a bíróság kimondta, hogy ezek az intézkedések szegregálják a diákokat. Az ítélet szerint az iskolában a roma gyerekeket származásuk alapján jogellenesen különítették el 2004 óta. A bíró megállapította, hogy a gyermekek rosszabb minőségű oktatásban részesültek, mint nem roma társaik, ezzel hátrányos megkülönböztetés érte őket. Mindez sérti az egyenlő bánásmódról szóló törvényt.

Az iskolában – a vezetőség állítása szerint – a 2012-es tanévtől a földszinten tanuló roma gyerekek tíz százalékát integrálták az emeleten lévő osztályokba, és megnyitották a napközi és az úszásoktatás lehetőségét is számukra. Az iskola és az önkormányzat képviselői mindezzel még az elsőfokú ítélet előtt ha nem is szóban, de tetteikben mindeképp beismerték a szegregációt, amit a tárgyalás során egyébként végig tagadtak.

Categories: Hirek Társadalom
Lestyánszky Ádám: @Virtuhun

Comments are closed.