Keresés

Jó lépés

Hajdú D. András fotóriporter egy év után újra felkereste Száraz Sándor volt budapesti sakkfőtitkárt, sokszoros magyar csapat-sakkbajnokot, aki tavaly karácsonykor majdnem megfagyott. Akkor nagy sajtóvisszhangja volt a történetének, a közösségi médiában csoport alakult a megsegítésére, munkaajánlatokkal keresték meg, többen megfogadták, hogy közreműködnek az egykor elismert, de mára a hajléktalanság peremére került sakkozó megsegítésében. Egy ideig úgy tűnt, a volt sakkozónak sikerül összeszednie magát, de a szerencse elpártolt mellőle. Nézze meg a 2015 karácsonya előtt készült képeket, ismerje meg Száraz Sándort!

 

2014 legvégén, pár nappal az ünnepek előtt Száraz Sándor kilátástalan helyzetbe került. A lakása 3 fokosra hűlt, összesen 230 forintja maradt, amelyet fénymásolásra költött, és az alábbi segélykiáltást plakátozta ki: „Kedves emberek! Végső elkeseredésemben fordulok önökhöz! Forintos hitelem van a lakásomon. 60 éves vagyok. Pár éve megtámadtak az utcán, a munkahelyemet elvesztettem. Kikapcsolták az áramot. A lányomék hajléktalanszállón laknak, nem tudnak segíteni. Félek, hogy megfagyok, van egy kutyus is velem. Kérem, segítsenek! Mindenbe belemegyek, részletfizetést, bármit. Nagyon fázom, nagyon nem bírom!! Segítségüket köszönöm!”
Sándor a sakk után évekig dolgozott parkolóőrként, majd ingatlanirodáknak szórólapozott heti 4-5 ezer forintért, ám tavaly decemberben már senki nem adott neki munkát. Így történhetett meg, hogy épp karácsony előtt semmi tartaléka nem maradt, és a jéghideg lakásban már csak a csodában és abban a tíz plakátban reménykedett, amit az utolsó pénzén kiragasztott.
És a csoda nem maradt el. Felfedezték a hirdetését, csoport alakult a megsegítésére, visszakötötték a gázt a lakásába, élelmet, ruhát, médiafigyelmet kapott. Sándor el sem hitte, hogy mindez megtörténhet vele. Ugyanakkor a csoda, amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan el is illant: a hozzávetőlegesen fél milliónyi összegyűlt adomány sosem jutott el hozzá, a segítő csoport végül nem találta érdemesnek arra, hogy megkapja a pénzt. Azóta pontosan egy év telt el, Sándor élete pedig fikarcnyit sem változott. Eltekintve attól, hogy bíróságra jár az igazát bizonyítani, hogy hozzájuthasson a számára gyűjtött adományhoz, illetve, hogy gőzerővel dolgozik azon, hogy ne kerülhessen még egyszer a szakadék szélére.

 

sakk_04
Sándor minden nap hajnali fél 5-kor kel. Hat óra körül már útban van Budára, plakátozni.

 

A karácsony előtti időkre így is alig pár száz forintja maradt. Abban reménykedett, hogy az ingatlanirodák végre kifizetik, és akkor kereken 10800 forintot kap az elmúlt három heti munkájáért.

 

És szerencsével járt: pénzt és újabb megbízást is kapott az ingatlanosoktól. Elképesztő mennyiségű munkát vállalt be az ünnepek előtt.

 

Összesen 9 kerületen vágtunk keresztül, és 15 alkalommal szálltunk fel buszra vagy villamosra. Már a napunk felénél elbuszjegyeztem Sándor aznapi teljes keresetét. Kérdésemre, hogy a közlekedést hogyan oldja meg, csak legyint: esélytelen kigazdálkodni a 10 ezer forintos bérletet az ő keresetéből.

 

Egy plakát kiragasztásáért 4 forintot kap, de a ragasztót neki kell megvennie. Arra is figyelnie kell, hogy csak engedélyezett helyre ragaszthat, ellenkező esetben a közterület-felügyelőkkel is meggyűlik a baja.

 

Plakátozás után szórólapozni indul Budára. Szatyrokkal megpakolva 10-12 kilométert gyalogol, hogy a napi penzumát letudja. Úgy számol, hogy egy hónapban 60-80 ezer forintot tud megkeresni, ha minden jól alakul. Van valami anyagi tartaléka? – “Nincsen.” Mikor volt legutoljára félretett pénze? – “Nem emlékszem.” És mi történik, ha váratlan baleset éri, mondjuk, eltöri a lábát? – “Meghalok. Ez volt tavaly, ezért volt a plakát. Nem is gondoltam rá, hogy ebből ez lesz. Sokat gondolkoztam, hogy most elmegyek haza, lefekszem, és akkor ennyi volt…”
Sándor szombatonként egy budai családnál takarít, alkalmanként 6 ezer forintért, de erre nem számíthat mindig. “Az elmúlt két hetet például lemondták, én pedig terveztem azzal a pénzzel…” Így olvad el a 60-80 ezer forintja egy pillanat alatt olyan kevésre, ami már nem elég a megélhetéshez.

 

Sándor a sakkozásból viszonylag jó életszínvonalon élt, mindkét gyermekének saját lakást vett, de ehhez hitelt kellett felvennie. “Hitel hitel hátán, mert hogy annyi pénzem nem volt, és akkor dolgoztam, kőkeményen dolgoztam, és mindent elvállaltam, ami sakkal kapcsolatos, mert másból nem tudtam pénzhez jutni.” Az anyagi megcsúszást innen vezeti le, meg, hogy nem tudott lépést tartani a változó világgal. “Én nem vettem észre, hogy rendszerváltás van…, nem úgy éltem meg. Akkor is sakkal foglalkoztam, mélyen benne voltam. Akkor már nagyon komoly eredményeket értem el, én lettem az első főtitkár, akit ebben a rendszerben választottak meg. Hat évig voltam főtitkár.” Sándor szerint a szövetségnek inkább menedzserszemléletű főtitkárra volt szüksége, és ezért egy rendkívüli ülésen menesztették. “Akkor én nagyon berágtam, és azóta nem voltam a Budapesti Sakkszövetség épületében.”
Miért nem a családjától kért segítséget?  “Szenvednek ők is a maguk módján. Ha lett volna kétezer forintom, kihúzom. Én nem vagyok egy jó ember abban a családban. A nő telebeszélte a gyerekek fejét mindennel… Büszke vagyok, őtőlük nem óhajtok segítséget!” A büszkesége vezetett valahova? – “Hogyne, maga is megállapította, hogy tele voltam sikerrel. Meg a körülöttem élő emberek, az élettársam is, mind azt hitték, hogy élek, mint hal a vízben… Én azon dolgoztam, de szó szerint kínkeservvel napi 10-12 órát ültem a tábla mellett, és tanultam, és gyakoroltam, és mindent elkövettem, hogy megnézhessem például az Eiffel-tornyot, de úgy, hogy közben ne legyen gond azokkal, akiket otthon hagytam.”

 

“Állandóan utaztam. Az úgy volt, hogy hazamentem, bőröndöt cseréltem, és mentem tovább egy nap múlva, vagy két nap múlva, és nem érdekelte őket, hogy abból éltek, hogy én ott vagyok.” Barátok? – “Nem tartok senkivel kapcsolatot.” Senkit nem tudna felhívni, ha gondba kerülne? – “Senkit, de nem is akarok. Meg sem fordul a fejemben.” Miért? – “Vagy megszerzem a két kezem munkájával azt, amire szükségem van, vagy ennyi volt. Ez egy kivételes eset volt, mondom, hogy nem volt kettőezer forintom…”

 

“Énmiattam ne hozzon senki semmilyen áldozatot.” És ön hozott valaha áldozatot? – “Nem.” És a lakások megvétele a gyerekeknek, meg a hitelek? – “Az nem volt áldozat, az egy cél volt, azt nem tudtam másképpen megvalósítani. Utána volt egy kis fájdalmam, mert a gyerek fél évig nem beszélt velem, mondván, hogy ő látta, hogy őérte sanyarú a sorsom, és ő ezt nem várta el tőlem, de én mondtam neki, hogy ezt én vártam el magamtól.”

 

“Mindenki azt mondja nekem, hogy én nagyon okos ember vagyok, mert hogy sakkozó vagyok. Tudok gondolkozni, használom is, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy okos vagyok. A kettő nem ugyanaz. Ezért is kapunk ki a sakkban. A sakk olyan, mint az élet. Nem mindig sikerül, nem mindig sikerül jól.”

 

A napi ingyenes újság és a rejtvényfejtés maradt az egyetlen hobbija. Az maga lenne a boldogság, ha esténként nem kellene plakátoznia, csak a focit nézhetné nyugodtan odahaza.

 

Barbi (a képen épp együtt vásárol Sándorral) a fogadott lánya, egykori főnöke, aki egyszer megvédte Sándort a támadóktól, amikor még parkolóőrként dolgozott, és többen rátámadtak. Azóta elválaszthatatlanok. Barbi munkásszállón él, és Sándor egyetlen célja, hogy egyszer együtt tudjanak élni egy lakásban, ahol neki is jut egy kis szoba. “Azt még megcsinálom, hogy a Barbinak jó legyen. Ő is kapja meg, ami jár neki, és akkor utána nyugodt vagyok.” Mi volt anno a fontossági sorrend? – “A sakk. Csak a sakk. Harminc éven keresztül.” És most? – “A Barbi.”

 

Sándor állandó szerzője volt több sajtóterméknek, többek között a Nemzeti Sportnak. 1983-ban Ezüst Tollal tüntették ki újságírói tevékenységéért. Itt épp egy 1988-as interjút mutat, amit Schmitt Pállal készített.

 

Sándor fél kiló kenyeret és egy kenőmájast vesz vacsorára, amin kutyájával osztoznak majd.

 

Sándor 1965 szentestéjén
Sándor 50 évvel később 2015 szentestéjén, amit plakátozással tölt.
Áram évek óta nincsen Sándor lakásában, esténként mécsessel világít. Részlet egy Száraz Sándorral készített interjúból a 80-as évek elejéről: ” Tudni kell, a sakk fegyelmezett embert, koncentrált gondolkozást igényel, és ezekből adódóan sok türelmet. Hihetetlen, de a sakkozó ember körültekintőbb, precízebb a munkában, a hétköznapi életben is. Valóban, a sakk jó játék, mert egy természetes szórakoztató harc, csak oda kell figyelnünk, hogy leküzdjük saját hibáinkat. Tehát egy lépéssel mindig előre kell látni ahhoz, hogy eredmény legyen.”
Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!