Keresés

Jeszenszky: Norvégiával nem szabad összeveszni

Az egykori norvég és amerikai nagykövet próbálta elsimítani a norvég alap miatt kipattant vitát, de Lázár Jánosék nem hallgattak rá. Szerinte nem szabadott volna összeveszni Norvégiával, és a vita okát se látja. Az Egyesült Államokkal zajló csörtéről pedig azt mondja, hogy a magyar kormány lépései egyáltalán nem diplomatikusak.

Ha valakivel nem szabad összeveszni, akkor az Norvégia – mondta a hvg.hu portálnak adott interjújában a volt oslói és washingtoni nagykövet, valamint egykori külügyminiszter Jeszenszky Géza. Jeszenszky három éven keresztül volt az Orbán-kormány norvég nagykövete, tavaly tért haza, miután a magyar kormány összeveszett a Norvégiával, a norvég alapok támogatási pénze miatt.

Jeszenszky szerint Norvégia olyan ország, amelytől sokat lehetne tanulni, “jobbközép kormánya van, ők adják a NATO-főtitkárt, fontos gazdasági partner, energiát például könnyebb lenne onnét hozni, mint Azerbajdzsánból, és ráadásul ad 153 millió eurót négyévente”. Hozzátette, hogy őt a magyar kormány előzetesen nem kereste meg azzal, hogy valami baja van Norvégiával.

A magyar kormány elsősorban azokat a magyar civil szervezeteket kritizálta, amelyek a Norvégiából érkező pénzeket osztottak szét Magyarországon, elsősorban az Ökotárs alapítványt. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt akarta elérni, hogy ezeket a szervezeteket kizárják a pénzosztásból, és helyette a magyar állam oszthassa a pénzt. Ebbe azonban Norvégia nem volt hajlandó belemenni.

“A norvégok nagyon elégedettek voltak az Ökotárssal” – mondta Jeszenszky Géza. Ő úgy látta, hogy ezt a magyar kormány tudomásul vette, de a választások után értesült arról, hogy Lázár János levelet írt a norvégoknak, amelyben az Ökotárs szerepét kifogásolta. Jeszenszky szerint erre ő rögtön felvetette, hogy a vitát a legsürgősebben rendezzék le, mert “semmi értelme Norvégiával összeveszni”. Erre azonban nem kapott választ.

A magyar kormány lépései egyáltalán nem diplomatikusak

A volt norvég nagykövet az interjúban nem adott pontos választ arra, hogy miért áll érdekében a kormánynak a Norvégiéval szembeni konfliktus. Szerinte a norvég pénzek az EU- támogtaásokhoz képest kicsik, azt a kormányzati érvet pedig nonszensznek nevezte, hogy a norvég pénzekből egy olyan kis ellenéki pártot finanszíroznának, mint az LMP. “Túlzott centralizációra törekszik a kormány, ezt vállalom” – mondta végül Jeszenszky.

Szerinte mindez Orbán Viktor tudtával és belegyezésével kell, hogy történjen. Vele egyébként már 2002 óta nem beszélt a miniszterelnök, holott az első Orbán-kormány alatt az egyik legfontosabb nagyköveti posztot töltötte be, a Washingtonit.

Jeszenszky szerint az amerikai kormány jelenleg nem szimpatizál a magyar a kormánnyal, de azt szintén nonszensznek nevezte, hogy az Egyesült Államok meg akarná dönteni a magyra kormányt. “Amerika egyszerűen egy stabil szövetségest akar” – mondta. Ezzel szemben szerinte a magyar kormány lépései egyáltalán nem diplomatikusak. “Egyáltalán fölvetni azt, hogy egy misszióvezető mondjon le a mentességéről, és álljon a bíróság elé… Én diplomáciatörténetet tanítottam hosszú éveken át, de ilyenről még nem hallottam” – mondta André Goodfriend bírósági ügyére utalva.

Jeszenszky szerint az amerikai bírálatokhoz a magyar-orosz viszonynak sok köze van, a jelenlegi helyzetben ugyanis szerinte egy szövetséges állam “nem lóghat ki a sorból”.  “Mondhatom, hogy csalódásokat éltem át az elmúlt hetekben is” – tette hozzá. Úgy gondolta, hogy a kiéleződő ukrán-orosz konfliktus vissza viszi Magyarországot “oda, ahol a helye van”, de ez még nem történt meg.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!