Keresés

Jéghokival vetnének gátat a sarkvidéki öngyilkosságoknak

Az inuit fiatalok annyira kilátástalan életet élnek, hogy harmincszor gyakrabban követnek el öngyilkosságot, mint az átlagkanadaiak. Ötven évvel ezelőtt még voltak, akik jégkunyhóban születtek, de azóta akkorát fordult a világ, hogy a gyerekek ma már a Facebookon lógnak, sokan ezzel az óriási változással nem tudnak megbirkózni. A kanadai kormány jéghokiprogrammal próbálja megelőzni, hogy elkallódjanak, amelyben egy magyar edző, Sájevics András is részt vett. 

Eszkimó. Jelentése: nyers hús evői. Ez a közkeletű elnevezése a sarkvidéken élő embereknek. Inuit. Jelentése: az emberek. Így pedig magukat hívják, és jobban szeretik, ha mások is így nevezik őket. Az eszkimó nevet ugyanis sok inuit sértőnek találja, hiszen még csak nem is a saját nyelvükből származik a szó, mások nevezték el őket így.

Az inuitok az északi sarkkör közelében élnek Grönlandon, Kanadában és Alaszkában. Hatalmas területeken állnak a településeik, mégis csupán alig százezerre tehető a számuk. A Quebec tartomány északi részén található Nunavik autonóm terület például majdnem ötször nagyobb Magyarországnál, mégis csupán 12 ezren lakják.

Az időjárás zord, közlekedni lényegében csak repülővel és hajóval lehet, utóbbit is csak nyáron, egy váratlan hóvihar pedig bármikor megbéníthatja a kis települések életét. Mindehhez azonban az inuitok már hozzászoktak. A rádió állandóan tudósít arról, milyen időjárás várható, és egyáltalán mi történik a közelben, egészen az olyan apró eseményekig, hogy egy gazdátlan kesztyűt találtak az utcán. Az emberek bányászatból, valamint vadászatból és halászatból beszerzett fókabőrök és egyéb termékek eladásából élnek, kereskedni viszont településen kívül szoktak, a közösség tagjának elég csak kérni.

Van azonban egyvalami, amit az inuitok csak nagyon nehezen tudnak megszokni, és még mindig komoly gondot okoz számukra. Ez pedig a civilizáció, amellyel a telepesek megjelenése óta, és az utóbbi ötven év erőszakos asszimilációja miatt sokkal nehezebb dolguk van, mint a fejlettebb régiókban élőknek. És ennek borzasztó hatása lett az inuit fiatalok viselkedésére.

Temérdek az öngyilkosság

A kanadai statisztikai hivatal egy 2012-es tanulmánya szerint nem csak a fertőzések vagy sérülések miatti halálozási szám magas az inuit fiatalok körében, az öngyilkossági rátájuk a sokszorosa a kanadai átlag fiatalokénak. Nunangatban harmincszor többet vetnek véget az életüknek, Nunavikban pedig egy szakértő szerint még ennél is rosszabb a helyzet. Sőt, a tanulmány azt is megállapította, hogy míg Kanada déli részében folyamatosan csökken az öngyilkosságok száma, az északi régiókban egyre növekszik.

Több tanulmány is foglalkozik vele, hogy mi okozza ezt a kimagasló öngyilkossági számot az inuit fiatalok körében, és nagyrészt ugyanarra jutnak: már eljut hozzájuk a tömegmédia, fent vannak az interneten, nézik a tévét, még sincsenek meg azok a lehetőségeik, mint a délebbre élő társaiknak, és ezért a jövőt kilátástalannak látják.

A CBC News tudósítása szerint a problémát annyira komolyan veszik, hogy tavaly az Északi Sarkot körülölelő nyolc ország képviselői kutatókat küldtek a bennszülött településekre, hogy megoldást keressenek az öngyilkosságok számának csökkentésére.

Kanadában már hosszú évek óta futnak olyan programok, amelyek célja az északi régióban élő fiatalok fejlesztése, motiválása. Ezek egyike a Nunavik Youth Hockey Development Program, amelynek keretében jéghokizni tanítják az inuit fiatalokat, és amelynek érdekessége, hogy az utóbbi négy évben egy magyar hokiedző is tevékenyen részt vett benne.

A gyerekek 99 százaléka láncdohányos volt

“Északról nem sokat tudtam” – mesélte az Abcúgnak Sájevics András. Korábban az UTE-ben és az FTC-ben volt hokikapus, 2010-ben döntött úgy, hogy Kanadába költözik. Quebec északi részére elsősorban a nyelv miatt került, a sarkköri régióban ugyanis többen beszélnek angolul, mint a francia nyelvű délen.

_HDA6163
Sájevics András Fotó: Hajdú D. András

A Nunavik Youth Hockey Development Programot 2006-ban alapították, Sájevics pedig egy volt NHL-játékosnak köszönhetően kapott kapusedzői állást a Quebec északi részén fekvő Nunavikban még 2011-ben. “Az első benyomásom az elszigeteltség volt” – mesélte Sájevics. A településekre repülővel tudott eljutni, az azokat üzemeltető cégek viszont olyan drágán adják a repülőjegyeket, hogy ez már önmagában megakadályozza, hogy az emberek gyakran utazzanak délről északra, vagy éppen fordítva.

A gyerekeken is látszott, hogy csak északon ismerik ki magukat. Amikor például Quebec déli részére vitték őket egy tornára, a fiatalabbak úgy rácsodálkoztak a plázában lévő mozgólépcsőre, hogy perceken keresztül szaladgáltak rajta. Sőt, sokan először látnak lovakat és tenyészállatokat is.

Sájevics kisebb-nagyobb szünetekkel négy éven keresztül tartott hokiedzéseket az inuit gyerekeknek. Voltak köztük fiatal, 7-8 évesek, és kamaszok is. “A gyerekek 99 százaléka láncdohányos volt” – mondta Sájevics. Néhányan már 8-10 éves korukban is cigiztek, emellett sokaknak volt alkohol és drogproblémája is, ezek pedig a kamaszkor előrehaladtával csak súlyosbodtak.

Sájevics szerint a gyerekek körében érezhető a kilátástalanság. “Ötven évvel ezelőtt még voltak, akik jégkunyhóban születtek, de azóta akkorát fordult a világ, hogy a gyerekek ma már a Facebookon lógnak” – mondta. Jellemző, hogy még az étrendjük is megszenvedte a gyors változást: a sarki emberek testfelépítése alkalmazkodott ahhoz, hogy télen kevesebb élelemhez jutnak, ezért a testük nyáron többet raktározott el. Ma már viszont bármihez hozzájuthatnak akár télen is, sokan lettek túlsúlyosak, cukrosok. 

Mit tehet a sport?

Sájevics szerint a hoki kifejezetten népszerűvé vált az inuitok körében. A program ugyan együtt jár azzal, hogy az iskolában is teljesíteni kell, nem csak a hokiedzéseken, de az edző szerint egyértelműen a hoki az, amivel meg lehet a fiatalokat fogni, amiért rajonganak.

“Az a lényeg, hogy ezek a gyerekek ne kallódjanak el” – mondta. Erre pedig a napi edzések alkalmasak, sőt, sokkal több mindenre is:

  • vezéregyéniségek kerülnek ki a fiatalok közül, akik később képesek motiválni a többieket
  • céltudatosabbak lesznek
  • a sport rendszert épít az életükben
  • a fiatalok egymás példaképei lehetnek.

A hokiprogramnak köszönhetően Sájevics szerint kevesebb lett például a dohányos, látszott, hogy a résztvevők fejlődnek, és érdekli őket a játék. Egy idő után már azt akarták ők is a pályán megismételni, amit a tévében láttak a profi hokisoktól. “Vizuálisak, ha látnak valamit, meg akarják csinálni a jégpályán” – mondta Sájevics.

Mégis könnyű elveszíteni őket, kamaszkorban ugyanis sok dolog van, ami elvonja a figyelmüket, Sájevics csapatában is volt, aki lemorzsolódott, sőt az edzőnek olyan problémákkal is szembesülnie kellett, amilyenekkel korábban még sohasem. “Tavaly az egyik 16 éves növendékem lett öngyilkos” – mondta.

_HDA6210
Olyan problémákkal kellett szembesülnie, amilyenekkel korábban még sohasem Fotó: Hajdú D. András

Az öngyilkosságok Sájevics szerint mindig megrázták azt a közösséget, amelyben történtek. “Megérkeztem egy kis faluba, és félárbócon volt a zászló” – mesélte. Akkor már lehetett tudni, hogy mi történt, az egész faluban megállt az élet. Ilyenkor esély sem volt megtartani a hokiedzést.

A boksz és az ének is hasznos

Sájevics szerint számukra már látszódnak a program eredményei, például egyre több példaképként szolgáló vezéregyéniség kerül ki az edzésekről, és egyre több tornát nyernek a gyerekekkel. A program sikeressége azonban csak hosszútávon mérhető. A céljuk az, hogy a program önnfenntartóvá váljon, azaz a mostani diákok eddzék a későbbieket, a hozzá hasonló edzők külső segítsége nélkül.

“A sport alkalmas arra, hogy növelje az önbizalmat, valamilyen rendszert vigyen az életbe, tanítson és közösséget fejlesszen” – mondta Sájevics. Éppen ezért használják fejlesztésre, és nem csak Kanadában. Budapesten például egy újpesti közösségi házban tanítják bokszolni a roma származású gyerekeket.

“Az ökölvívás előnye, hogy egy olcsó sport, ezért népszerűbb a hátrányosabb helyzetű fiatalok körében, viszont megosztja a közvéleményt” – mondta Sájevics. Ennek ellenére szerinte a kezdeményezés példaértékű, mert létezik egy hely, ahol mozogni vágyó roma származású fiatalokkal szakemberek foglalkoznak és tanítanak nekik. Sájevics szerint állami kezdeményezésre akár drágább sportokat is lehetne űzni, például labdarúgást, kézilabdát, vagy kosárlabdát, egyéni sportban pedig atlétikát, esetleg versenytáncot, de a művészeteknek és a zenének szintén fejlesztő hatása van.

Az újpesti bokszóráról készített riportunkat itt olvashatják, itt pedig egy rendhagyó énekóráról olvashatnak, amelyet Baranya megyében tartottak.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!