Keresés

Januárra tető kerülhet a Kodály köröndi palotára

Egy időre rendeződni látszik a Kodály köröndnél leégett palota sorsa, november elején ugyanis megkezdődhet a ház ideiglenes tetejének építése. A műemléki védelem alatt álló épület befedése létfontosságú, hogy megelőzzék a további állapotromlást. A védőtető építése 50 és 100 millió forint között lesz.

A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ – amely állami szervezet a magyarországi világörökségi feladatok ellátója – saját, világörökségi keretéből finanszírozza az épület állagmegóvása érdekében nélkülözhetetlen védőtető felépítését – mondta Sághi Attila, a szervezet elnöke a leégett épületben tartott sajtótájékoztatón. A védőszerkezet teljes egészében újrahasznosítható, és egészen az épület tetőszerkezetének végleges helyreállításáig, de legfeljebb 3 évre biztosítja a Forster Központ.

Hogy mikor lesz lakható az épület, arra jelenleg még senki nem tudott választ adni. Sághi szerint ennek feltétele a közművek visszakötése, azonban a Forster Központ kizárólag a védőtető építésében tud szerepet vállalni, tehát sem a kémények visszabontásában, rekonstrukciójában, majd bélelésében, sem egyéb – a lakhatóság helyreállításához szükséges – munkálatokat nem végezhetnek el. A műemléki védelem az egyetlen, melyre a szervezetnek jogszabályban foglalt felhatalmazása van, így a védőtetőn kívül minden más a tulajdonosok feladata – tette hozzá a Forster Központ elnöke.

A tulajdoni viszonyok rendezése – felszámolás és jogi eljárás – a becslések szerint két évig is elhúzódhat, a felújítás és a végleges tetőszerkezet építése csak ezután kezdődhet el. A Forster Központ egy azonnali, végleges megoldás létrehozásában is partner lett volna, de Sághi megfogalmazása szerint “nem lehet ott értéket létrehozni, ahol ennyire zavaros a jogi helyzet”. A teljes rekonstrukció a jelenlévők egybehangzó véleménye szerint 5 év múlva fejeződhet be.

Az eseményen Sághi Attilán kívül részt vett többek közt Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere is, aki elmondta, hogy a mintegy 50 család egy részét apartmanházban, önkormányzati albérletben helyezték el, amelyben Hassay reményei szerint addig maradhatnak a károsultak, amíg nem válik az épület lakhatóvá. Akik maguk gondoskodtak a lakhatásukról, azok 100 ezer forint erejéig albérletidíj-hozzájárulást kapnak.

2014. július 15 – én a késő délutáni órákban tűz ütött ki az Andrássy út 83-85. szám alatt található lakóház tetőterében. A tűz következtében megsemmisült a fa zárófödém és a teljes tetőszerkezet, valamint a harmadik emeleti nyílászárók többsége. Az oltóvíz, és a későbbi esőzések az épület nagyrészét átáztatták. A tűz után nem sokkal ledőlt 2 tűzfal és 8 kémény, de a ház szerkezetileg nem károsodott. Az elmúlt két hónapban az életveszélyt elhárító munkák többségét elvégezték, jelenleg a kéményeket bontják vissza és a tűzfalakat stabilizálják.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!