Keresés

Itt nem úgy oszlatod a tömeget, mint egy tüntetésen

Ha egy rendőrt manapság kiküldenek a Keleti pályaudvarra vagy elviszik Röszkére, úgy kell rendet tartania, hogy közben üldözött, fáradt gyerekeket és nőket lát maga előtt. Ez egész más, mint feltartóztatni egy molotov-koktélos tömeget a Parlamentnél, még sincs rá kötelező felkészítés. Aki viszont akar, részt vehet az Artemisszió Alapítvány továbbképzésén, ami segítheti ebben. Belenéztünk egy ilyenbe. 

Semmilyen plusz képzést nem kapnak a rendőrök arról, hogyan kell kezelni egy menekülttömeget, pedig egészen más a feladat, mint egy sima Kossuth téri oszlatásnál. “Ott  pusztán a rendteremtés a cél. Ki kell emelnünk, elő kell állítanunk és meg kell büntetnünk a törvénysértőket. Itt viszont különösen emberségesnek kell lennünk, és sokkal több dologra kell figyelnünk, mint máskor” – mondta az Abcúgnak egy neve elhallgatását kérő rendőr. “A Keletinél például mindig a vasutasoktól tudtuk, hogy éppen hány embert engedhetünk fel a vonatra, de közben nem szakíthattuk szét a családokat, és igazságos rendszert kellett fenntartanunk”.

Ezekre a speciális szempontokra viszont senki sem készíti fel a rendőröket, így csak a saját – és persze a parancsnokuk – hozzáállásán múlik, hogy mennyire maradnak emberségesek. Bár az Abcúgnak nyilatkozó rendőr nem vett részt a szerdai röszkei könnygázas és vízágyús akcióban, így arról nem is szívesen beszélt, Budapesten szerinte teljesen rendben van a helyzet. “A kollégáim közül senki sem felejtette el, hogy itt nők és gyerekek vannak a tömegben, akik jobb életre vágynak. Hogy is mehetne ez ki a fejedből, amikor belenézel egy hároméves gyerek szemébe?”

Úgy kell fenntartanunk a rendet, hogy közben emberségesek maradunk

– mondta a rendőr, aki szerint ez a kettő nem is zárja ki egymást. “Ha az intézkedést egy folyamatként fogjuk fel, akkor könnyen lehet, hogy az egyik szakaszban a határozott rendfenntartás, a másikban pedig inkább az emberség kerül előtérbe. Ilyenkor természetes, hogy ha a gyerek feje majd’ lebukik a fáradságtól, akkor odaadunk neki egy matracot”. Ebben persze nagy segítséget jelentenek az önkéntesek is, akik nélkül szerinte nem lehetett volna kezelni a Keletinél kialakult helyzetet. “Nagyon jól együtt tudtunk működni velük. Az egyenruha miatt inkább egy erőszakszervezetet látnak bennünk az emberek, amit az önkéntesek jól tudtak ellensúlyozni”.

Bár a rendőrök komoly szakmai felkészítést kapnak menekültügyben (folyamatosan képzik őket a változó törvényekről és az illetékességi körökről), a válság emberi oldala már kisebb hangsúlyt kap. Részben ezt az űrt töltheti be az Artemisszió Alapítvány rendészeti és szociális dolgozóknak szervezett több napos tréningje, amelyen néhány óráig mi is részt vehettünk.

Nem véletlen, ha valaki extrém agresszív

“Hogy a személytelen tömegben észrevedd a személyt is. Hogy ha szembejön veled valaki, akkor ne csak a felszínt lásd, hanem jusson eszedbe, hogy alatta mélyebb rétegek vannak” – foglalta össze egy résztvevő rendőr a képzés célját, ahol egyrészt önmegismerő játékokon keresztül érthetik meg saját előítéleteiket. “Itt mindenki őszintén elmondhatja azokat a konfliktusait, amiket talán a kollégáival sem szívesen beszél meg” – mondta Szántó Diána, az alapítvány elnöke. “Kielemezzük ezeket az eseteket, és megbeszéljük, hogyan lehetett volna még eljárni. Sok aha-élményt láttunk már, de van, aki ragaszkodik az elképzeléseihez. Toleranciára próbáljuk bírni őket, de semmit sem erőszakolunk rájuk”.

“A szociális és a rendészeti dolgozók rendszresen találkoznak más kultúrákból érkező emberekkel. Ezért fontos, hogy bele tudják képzelni magukat a másik bőrébe anélkül, hogy feladnák saját magukat” – folytatta Szántó. Mivel ez nemcsak a menekülteknél fontos, a hatnapos képzés egy része a romákról és a mélyszegénységben élőkről szól.

“Olyan bizalmi légkört alakítunk ki, amelyben tudatosítjuk a saját előítéleteit. Az a fontos, hogy ráébredjünk, a másik nem azért gondolkodik és viselkedik máshogy, mert más gondolatokkal, viselkedési formákkal született, hanem mert máshogy nevelkedett” – mondta Németh Andrea, az alapítvány munkatársa.

Saját maguk megismerésén túl azt is fontosnak tartják, hogy a résztvevők jobban megismerjék a migrációs válság elméleti hátterét is. Ezért hívták meg a képzésre Hegedűs Ildikót, a menekültek pszichés segítésével foglalkozó Cordelia Alapítvány munkatársát. “Rendszeresen tartunk képzéseket jogászoknak, bíróknak, rendészeti dolgozóknak, hogy jobban megértsék, min mennek keresztül ezek az emberek” – mondta Hegedűs az előadásában.

Akikkel ti találkoztok, súlyos bántalmazásokon estek át, és a háború miatt jöttek el a hazájukból

– folytatta. Hegedűs szerint a menekülők életpályája három szakaszra osztható, amely  végig tele van traumákkal: az elindulás, az út és a beilleszkedés is. “A legtöbben hirtelen döntik el, hogy útnak indulnak. Nem gondolkodnak azon, mi lett az otthoni ágyukkal, nem vesznek búcsút. Nem megy végbe az a gyászfolyamat, aminek kellene, csak belülről marja a lelküket ez az érzés”. Aztán útközben még több megpróbáltatás vár rájuk. “Az irak-iráni határon a hegyekben embervadász hordák várják őket. Elrabolják és megkínozzák őket, aztán csak váltságdíjért cserébe engedik őket szabadon” – mondta Hegedűs. De az Afrikából menekülőknek sem könnyebb a helyzetük. “Sok nő csak szexuális rabszolgaság útján tud tengerre szállni”.

Ráadásul sok menekült az után jött el otthonról, hogy embertelen kínzásokon esett át.

Találkoztam olyan elefántcsontparti menekülttel, aki azért lett AIDS-es, mert minden nap fel kellett mosnia a vért egy cellában, ahol több társával együtt naponta megkínozták.

“A szíreknél gyakori kínzási mód, hogy autógumiba teszik őket, amiből nem tudnak kiszabadulni, úgy verik őket. Az Iszlám Állam pedig különösen sok kínzóeszközt használ, gyerekeket bírnak rá a gyilkolásra kábítószerrel, de gyakori az is, hogy végignézetik az emberekkel, amint megkínozzák a hozzátartozójukat. Ilyenkor sokan magukat hibáztatják” – mondta.

Ezek a megpróbáltatások végül fizikai tünetekhez is vezethetnek, sokan az egész testükben állandó fájdalmat éreznek, és mentálisan is megtörnek. “Gyakori az álmatlanság, a koncentrációs zavar. Ez akkor is problémát jelent, amikor már az illető biztonságban van, mert megnehezíti a beilleszkedést és a nyelvtanulást. A menekültekkel foglalkozó szakemberek ezért sokszor tapasztalják, hogy az emberek szétszórtak, nem mennek el a megbeszélt találkozókra.” – magyarázta Hegedűs. “Sok menekültügyi eljárás azzal zárul, hogy szavahihetetlennek tekintik az illetőt, pedig ez sokszor csak a koncentrációhiány miatt van”.

Mire a menekülők Európába érkeznek, annyi stresszhelyzeten esnek át, hogy sokszor szélsőséges reakciókat produkálnak, például az őrizetbe vételnél is. “Vannak, akik extrém indulatossá válnak, mások pedig befelé fordulnak és szorongani kezdenek. Azok számára, akiket otthon üldöztek, már az egyenruha látványa is ijesztő lehet. Ilyenkor könnyen előfordulhatnak ilyen reakciók” – mondta. A valóságban viszont már nem könnyű eldönteni, éppen mi váltja ki ezeket. “Nehéz kitalálni, hogy az elcsigázottság, a fáradság, a türelmetlenség vagy az egyenruha látványa befolyásolja őket éppen” – mondta az egyik résztvevő rendőr.

Az ilyen bántalmak a gyerekeket is megterhelik, és nagyon nehezen esnek túl rajta. “Sokan zaklatottakká, depresszívekké válnak. Nincs rá biztos gyógymód, az egyetlen lehetőség, ha be tud illeszkedni, új kapcsolatokat tud kialakítani, és új életet kezd”. Ezt jól példázza Darius, a nemrég magyar állampolgárságot kapott, 2009 óta Magyarországon élő afgán fiú története, aki a képzés másik  vendége volt (a vele készült korábbi interjúnkat itt olvashatja). Az egyik általunk megkérdezett rendőrre az ő beszámolója volt a legnagyobb hatással.

“Mindenki hajlamos sablonos képet festeni a menekültekről. Elsőre fiatal férfiakra és gyerekekre gondolunk, akiknek kicsit sötétebb a bőrük, mint a mienk. Darius ébresztett rá arra, hogy köztük is mekkora a megosztottság, hogy milyen sokfélék” – mondta. Dariusnak rengeteg magyar barátja van, és a barátnője is magyar. Annyira beilleszkedett, hogy a muzulmán hagyományokat szinte egyáltalán nem tartja. “Akkor nem lehetne csajozni, meg inni sem. Minek élnék akkor?” – viccelődött a 21 éves fiú, aki tizenévesen utazott Iránba, mert hazájában – a hazara kisebbség tagjaként – üldöztetésnek volt kitéve. Persze vannak olyan dolgok a magyar kultúrában, ami előtt még mindig értetlenül áll. “A magyarok képtelenek sör nélkül focit nézni, és tíz szál cigit elszívnak, amíg én egyet” – mondta nevetve.

10-15 évet léptünk hátra

Az Artemisszió Alapítvány évek óta szervez interkulturális kompetenciafejlesztő képzéseket pedagógusoknak, a szociális és egészségügyi szférában, valamint a közigazgatásban dolgozóknak. Tavaly először célzottan a rendőröknek  is meghirdették, és rögtön óriási volt az érdeklődés. “Azért hívjuk egyszerre a szociális és a rendészeti dolgozókat, hogy megismerhessék egymás nézeteit és helyzetét.  Azt tapasztaljuk, hogy kíváncsiak is egymás véleményére, a képzésen meg is köszönték egymás munkáját” – monda Németh Andrea. “A rendészeti dolgozók közt vannak járőrök, nyomozók, terrorelhárítók, sőt egyszer csatlakozott már honvédségi dolgozó. Egy éve még szabadságot kellett kivennie annak a BRFK kötelékében dolgozó rendőrnek, aki részt akart venni, mostanra viszont sikerült akkreditálni, így a továbbképzést pontokkal is elismerik”.

Az Artemisszió együttműködik a Belügyminisztérium Továbbképzési Igazgatóságával, akik maguk is hirdetik a képzést. “Úgy tapasztaljuk, hogy eleinte főleg olyanok jelentkeznek, akik eleve fogékonyak a témára. De amint jobban beindul, a vezetők is belátják, hogy ez hasznos, és direkt hozzánk küldik azokat, akiknek különösen nagy szükségük lehet erre. A velük való munka a legnagyobb kihívás, jó értelemben”. Hamarosan még könnyebben eljuthatnak hozzájuk, ha a helyi rendőrkapitányságokon is tarthatnak képzéseket. “Ha mi lemegyünk oda civilekként, az már eleve egy interkulturális sokk” – mondta.

Bár ezek a képzések 10-15 éve zajlanak, Németh szerint most van némi változás. “Tisztáznunk kell a fogalmakat, például az olyan széles körben, pontatlanul elterjedt kifejezéseket mint az illegális migráció, vagy a gazdasági menekült. Ezzel vissza kell lépnünk egy korábbi szintre. Tavaly arról beszélgettünk, hogyan lehet elősegíteni a menekültek integrációját társadalmi szinten. Ez a mostani globális válság miatt háttérbe szorult, és ismét onnan kell kezdeni, hogy fontos-e egyáltalán a kulturális sokszínűség. Hiába vált ez közös alappá az elmúlt években, most 10-15 évet vissza kell ugranunk”.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!