Keresés

Itt nem kell lehajtott fejjel járni

Szülőföldjüktől nyolcezer kilométerre nyitottak éttermet Begum Aliék Pesten. Menekültként jöttek, és most azt mutatják meg, ők is olyan emberek, mint bárki más. Azaz egy dologban talán többek is: a kitartásban.

Begum Alinak az a szerencséje, hogy nagyon jól főz, amit imádnak gyerekei és férje is. Nagyon is imádják. Annyira, hogy sokat rágták a fülét, ne csak nekik főzzön, hanem bárkinek, aki fizetne érte, és próbáljanak meg ebből megélni Magyaroszágon. Begum Alit végül meggyőzték – annyira nem is volt nehéz, vitt már ő büfét Bangladesben is -, és december óta nem csak a családnak készíti reggeltől estig a fűszeres házias fogásokat, hanem a vendégeknek is a Begum All Modina büfében az Akácfa utcában.

Begum Ali, her husband and their two sons Kalam and Ferdous are talking to the representatives of press in front of their Begum All Modina restaurant. (12th June, 2015).
Kalam, Moshahid, Begum és Ferdous Ali, lányuk nincs a képen | Fotó: UNHCR /Hajdú D. András

Az öttagú bangladesi család tényleg hosszú utat tett meg mire a pesti belvárosban éttermet nyithatott. Nem csak távolságban, de időben is sokáig tartott: húsz évvel ezelőtt jöttek el szülőföldjükről az innen majd’ 8ooo kilométerre fekvő Bangladesből, de Magyarországra csak alig több mint két éve érkeztek, és innen már nem is mennének tovább, jól érzik magukat.

A családját eltökélt határozottsággal igazgató Begum Ali pénteken a szokott vendégek helyett egy rakás újságírónak főzött. Azért, mert ő az egyik plakátarc az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) kampányában, amit a menekütek világnapja, június 20. alkalmából szerveznek. Rajta kívül még három, Magarországon befogadott menekültet mutatnak be az óriásplakátokon, amik keddtől kerülnek ki a 2-es és a 3-as metró vonalára.

Ugyanolyanok

Az UNHCR célja, hogy megmutassa az embereknek, a menekültek is ugyanolyan hétköznapi emberek, mint mindenki más, csak olyan helyről jöttek, ahol életveszélyben voltak. Begum Ali és családja azután indult útnak, hogy felgyújtották a házukat és több hozzátartozójukat is megölték Bangladesben, ahol 1990-ig katonai diktatúra volt, és a demokratikus átmenet nem éppen zökkenőmentes.

Az azonban teljesen véletlen, hogy a kampány szinte egy időben indul a kormány múlt hét óta zajló bevándorlásellenes plakátkampányával. Simon Ernő, az UNHCR magyarországi szóvivője elismeri, hogy emiatt a szokottnál nagyobb figyelmet kapnak, de, azt mondja, a tavalyi hasonló kampányuk is nagyon sikeres volt, bármféle hasonló akaratlan kormányzati közreműködés nélkül is.

Kalam (15), the youngest child of the Ali family is giving an interview to journalists in the family’s Begum All Modina restaurant. (12th June, 2015).
Kalam szívesen mesél, tökéletes magyarsággal | Fotó: UNHCR /Hajdú D. András

Aliék valóban ugyanolyan emberek, mint bárki más, egyben azonban talán kiemelkednek az átlagból: a kitartásban, hogy biztonságos helyre jussanak. A család hosszan vándorolt. Banglades után Pakisztánban próbálkoztak boldogulni, de nem tudtak zöld ágra vergődni, így továbbálltak. Iránon és Törökországon át kerültek Görögországba, ahol kilenc évig éltek, de sem megélhetésük, sem a menekültkénti elismerésük nem volt biztosított, így megint útnak indultak, ahogy a kisebb fiú, a 15 éves Ali Kalam meséli tökéletes magyarsággal.

Tízszer visszaküldve

Eredetileg Ausztria lett volna az úticélja a több hónapos balkáni gyalogos vándorlásuknak. Macedónián és Szerbián át igyekeztek észak felé. Többször is elkapták őket, és mindig egy országgal visszább – a macedónok Görögországba, a szerbek Macedóniába – toloncolták őket, nem is egyszer. Kalam szerint körülbelül tízszer indultak neki újra a zöldhatárnak, volt hogy két hónapig egy erdőben laktak, de nem adták fel. “Aki szeretne valamit elérni, nem fogja feladni” – mondta. Hét hónapig tartott, mire Magyarországra jutottak. Végül azért ide, mert útközben többen is mondták nekik, hogy jó lenne számukra, és családként biztos befogadnák őket.

Magyarországon kilenc hónapot töltöttek a debreceni befogadóállomáson, majd menekültstátuszhoz jutva Bicskére kerültek. Innen alig több mint egy éve költöztek Budapestre. Ismerős bangladesi családoktól kaptak kölcsönt, hogy megnyithassák az éttermet, ahol most Begum főzi a birjamit, de besegítenek a gyerekek is.

Begum Ali and his elder son Ferdous are preparing lunch together in the kitchen of their family owned Begum All Modina restaurant. (12th June, 2015).
Ferdous szeretne majd úgy főzni, mint édesanyja | Fotó: UNHCR / Hajdú D. András

A családból a 15 éves Kalam a legbeszédesebb, láthatóan élvezi a figyelmet. Szívesen mesél arról, hogy amikor nem az étteremben segít édesanyjának, akkor iskolába jár, mellette pedig heti két este árufeltöltőként is dolgozik diákmunkásként szupermarketekben, szabadidejében pedig parkourozik. Barátai hol Kálmánnak, hol Kelemennek, hol Kalambónak becézik. Amúgy autószerelő és tolmács szeretne lenni, mert öt nyelven beszél. Szülei bengáli anyanyelvéről elismeri, hogy jobban is mehetne (ő már Pakisztánban született), de urduul, görögül, angolul és magyarul is jól elboldogul.

Bátyja, Ferdous kevésbé bőbeszédű, ő szakácsnak készül. Folytatná, amit édesanyja csinál az apró büfé galériáján kialakított kis konyhában, ahol pokoli a forróság a június eleji kánikulában.

Kalam tud róla, hogy Magyarországon jelen van az idegenekkel szembeni előítéletesség, de azt mondja, minden korábbi helynél jobban érzik magukat itt. “Görögországban mindig lenéztek”, és ugyan Magyarországon is volt rá példa, hogy bőrszíne miatt tolvajnak hitték, vagy egy részeg alak kiabált tá válogatott sértéseket, de akkor például tíz járókelő is a védelmére kelt, barátai pedig kedvelik, és tisztelik.

“Itt nem kell lehajtott fejjel járni.”

 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!