A bíróság másodfokon is megállapította, hogy a zuglói önkormányzat megsértette a zuglói hajléktalanokat emberi méltóságukban és megsértette az egyenlő bánásmódhoz fűződő jogaikat is, amikor előzetes tájékoztatás nélkül ledózerolta az otthonaikat.
2011. október 18-án reggel nyolc órakor munkagépek jelentek meg Zuglóban a Francia út – Egressy út kereszteződésében a vasúti töltés mellett. Nem egészen egy óra alatt ledózerolták az ott élő hajléktalan emberek kunyhóit – az ott élők összes személyes holmijával, emlékeikkel együtt – emlékeztet a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (Neki) honlapja.
Az érintett terület a MÁV tulajdonában volt, a bontást Budapest Főváros XIV. kerület Zuglói Polgármesteri Hivatala hajtotta végre, úgy, hogy erről semmilyen határozatot nem hozott. Az intézkedéssel olyan emberek lettek szó szerint földönfutók, akik már hosszú évek óta éltek életvitelszerűen a területen. Az ügyben 2012. márciusában indított a Neki pert A Város Mindenkié (AVM) csoporttal együtt az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt. A per jelenleg a Fővárosi Törvényszéken zajlik.
Zuglóban az Egressy út és a Mogyoródi út között, a vasúti töltés oldalában lévő hosszú, gazos, elhagyott területre az elmúlt években hajléktalan emberek költöztek. A „kunyhólakók”, ahogy magukat gyakran nevezték, már évek óta éltek ott az általuk felhúzott építményekben. Ezeket a kunyhókat otthonaiknak tekintették, itt voltak télen-nyáron, innen jártak dolgozni, ismerték és segítették egymást – magukra nem hajléktalanokként gondoltak. A szociális munkások itt tartották velük a kapcsolatot, olykor még a környéken lakók is segítették őket takarókkal, élelemmel. Az építményeket lakóik bebútorozták, volt ahol lehetett főzni, televíziót nézni.
Az alapvető komfortot legtöbben biztosítani tudták maguknak: az elektromos áramot akkumulátor segítségével állították elő, és különböző szívességeken keresztül vízhez is jutottak. Az évek során egy egymást segítő közösség alakult itt ki, ami ezeknek az embereknek nagyon sokat jelentett a túlélésben. Bár engedélyük az építmények felhúzására, és a bennük való tartózkodásra nem volt, azonban sem a tulajdonos MÁV, sem pedig az önkormányzat hosszú évekig nem tett semmit az ügyben, így az ott élők joggal érezhették azt, hogy biztonságban vannak.
Végül 2011. októberében, anélkül, hogy arról bármilyen írásos értesítést kaptak volna, többen arra értek haza, hogy otthonaikat munkagépekkel ledózerolták. Még arra sem volt lehetőségük, hogy személyes tárgyaikat, értékeiket kimentsék. Odaveszett mindenük, amit évek során szereztük be, gyűjtögettek össze, valamennyi ingóságuk, köztük számukra fontos emléktárgyak, például családi fényképek. A bontás mindösszesen egy órát vett igénybe, kilenc órakor már egyetlen hajlék sem állt.
A Város Mindenkiért (AVM) csoport civil aktivistái érkeztek meg elsőként a bontás helyszínére. Kérték a bontásról szóló határozatot, de az önkormányzat munkatársai semmilyen hivatalos iratot nem tudtak felmutatni. A bontást követően a hajléktalan emberek közül többen napokig az utcán töltötték az éjszakákat. Ekkor már komoly hidegek voltak, fagypont alá zuhant a minimumhőmérséklet, a hónap közepén hidegrekordok dőltek meg.
Az érintettek helyzete az idő múlásával rosszabbra fordult. Nappal az utcán vagy nappali melegedőben húzták meg magunkat – ami hétvégén zárva tart –, éjszaka pedig éjjeli menhelyre kényszerültek, ahol akár negyven-hatvan ember is alszik éjszakánként az egymás mellé halmozott matracokon.
Az önkormányzat az általa a területen végrehajtatott intézkedéseket azzal magyarázta, hogy a kerületben a közegészségügyi normák érvényesülését kívánta előmozdítani, és a MÁV-val kötött szerződésben foglalt kötelezettségének eleget tenni. Ehhez azonban mindenképpen valamilyen hatósági eljárást kellett volna lefolytatnia. A terület bérlőjeként az önkormányzatnak sem hatósági eszközöket, sem rendőrségi támogatást nem volt lehetősége jogszerűen igénybe venni, hiszen ő ebben az ügyben polgári jogi értelemben egyszerű ügyfélként vett részt.
A bontást követően az AVM aktivistái megkeresték az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, aki 2011. december 13-án kelt jelentésében megállapította, hogy az önkormányzatnak, illetve az önkormányzat nevében eljáró személyeknek, szervezeteknek nem volt semmilyen jogalapjuk a területen tartózkodó hajléktalan személyek építményeinek elbontásával, ingóságainak eltávolításával kapcsolatos intézkedések végrehajtására.
Az eset óta mindannyian az utcán élnek, ahogy az egyik felperes fogalmazott az első tárgyalási napon: „Én hat évig éltem ott, most 80 %-al rosszabb körülmények közé kerültem”. Az egyenlő bánásmód követelményén túl az önkormányzat megsértette a zuglói kunyhólakók emberi méltóságát is, hiszen az önkormányzat nem kezelte őket egyenlő méltóságú személyként ezzel azt a látszatot keltette, hogy ők alacsonyabb rendű emberek másoknál. A felpereseket azért is különösen sújtja ez a fajta hozzáállás, mert a társadalomban egyébként is meglévő negatív sztereotípiák az utóbbi időben felerősödtek, a társadalmi és politikai közhangulat kimondottan hajléktalan-ellenes.
A Fővárosi Törvényszék 2014 februárjában úgy ítélte meg, hogy jogszerűtlenül járt el a zuglói önkormányzat, amikor kilakoltatta a hajléktalanokat a kunyhótelepről. A bíróság megítélése szerint nem volt megfelelő az előzetes tájékoztatás, a kerület vezetése ezzel megsértette az ott élő emberek méltóságát és jogát az egyenlő bánásmódhoz.
A zuglói önkormányzat fellebbezett. A Debreceni Ítélőtáblán csütörtökön született jogerős ítélet helybenhagyta az elsőfokú döntést. Az alperesi fellebbezést teljesen alaptalannak találta az ítélőtábla, és összesen hárommillió forint kártérítést ítélt meg (+ kamatait) a hat zuglói hajléktalan embernek.
Magyarországon korábban soha sem vittek bíróság elé olyan ügyet, amelyben a hajléktalanok jogai sérültek – írja a Neki.
Megosztás