Háromszor kevesebb szociális munkás dolgozik ma az iskolákban, mint ahány iskolarendőr van. Az igazgatók nem vehetik fel őket, így jobb híján az osztályfőnök vagy valamelyik lelkes tanár próbál segíteni a bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekeknek. A kormány elvárja, hogy az iskola gondoskodjon a gyermekvédelemről, de az már nem érdekli, hogy ezt hogyan oldják meg.
- “Egy édesanya, akit rendszeresen ver a férje, az osztályfőnöktől kért segítséget. A tanárnak persze gőze sem volt róla, hogy mit is kéne csinálni, kihez kéne fordulni, tőlem kért valamilyen telefonszámot, akiket fel lehet hívni ilyenkor”
- “Mikor már hosszú hónapok óta pisil be, vagy veri az osztálytársait egy gyerek, akkor jönnek oda hozzám az osztályfőnökök, hogy tudnék-e csinálni valamit? Ilyenkor szembesülök vele, hogy a háttérben egy brutális válás zajlik éppen, vagy, hogy az anyukánál súlyos depressziós gondok vannak. Olyan dolgok derülnek ki hónapokkal később, amiket már az elejétől kezelni kellett volna, nem akkor szólni, amikor már nagy a baj”
- “Az iskolai gyermekvédelemmel megbízott kolléga azt az elvet vallja, hogy ha egy családban már akkora a probléma, hogy azt jelezni kéne valamilyen hatóságnak, akkor inkább maradjunk csendben, még a végén kiveszik a gyereket a családból”.
Egy fővárosi, több oktatási intézményben is dolgozó, névtelenséget kérő iskolapszichológus tapasztalatai ezek arról, milyen rosszul működik a gyermekvédelem az iskolákban, mióta a köznevelési törvény egyik végrehajtási rendelete gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy ifjúságvédelmi szakembert, ezzel együtt iskolai szociális munkást alkalmazzanak. Amit meghagytak, az az ifjúságvédelmi felügyelők munkaköre, de ők is csak a fogyatékkal élők képzési intézményeiben dolgozhatnak – mesélte az abcúgnak Máté Zsolt, az INDIT Közalapítvány munkatársa. A gyermekvédelmet ugyan előírják az iskoláknak, de nincs rá órakedvezmény, se státusz, se pénz.
Embert erre nem vehetnek fel az igazgatók, így jobb híján megbízzák az osztályfőnököket, vagy valamelyik tanárt, hogy ezentúl foglalkozzanak a gyermekvédelemmel is. Túlórában, fizetés nélkül, szívességből. Feladat pedig bőven jár ezzel a munkakörrel, hiszen a szociális munkások voltak azok, akik segíteni tudtak az iskolai nehézségek, a szociális problémák, párkapcsolati konfliktusok, családi gondok, hiányzások, krízishelyzetek, alkohol- és drogproblémák, beilleszkedési nehézségek, iskolai agresszió, stressz, továbbtanulás vagy iskolaváltás esetében, de a diákmunkák, pályázatok, ösztöndíjak kiválasztásában, felkutatásában is. Szorosan együttműködtek az ifjúsági, szociális és egészségügyi intézményekkel, és tisztában voltak a megfelelő jogi, pszichológiai és társadalom-politikai ismeretekkel is.
“Tavaly ősszel elkezdődött minden általam ismert helyen a nyomásgyakorlás: rárakni a feladatot arra a kollégára, aki nem tudja visszautasítani. Vagy a korábbi kollégára, csak mostantól ingyen, vagy az iskolapszichológusra, vagy valakire, aki úgyis foglalkozik a gyerekekkel. De volt olyan is, hogy nyomasztás helyett nemes egyszerűséggel úgy döntöttek, ez mostantól az osztályfőnökök feladata” – mesélte az iskolapszichológus. Máté Zsolt szerint egy másik bevett módszer lett, hogy az iskolaigazgatók az intézményükben dolgozó szociális munkásokat gyakorlatilag más munkakörökbe bújtatták. Így lett egyik napról a másikra az ifjúságvédelmi szakemberből pedagógiai asszisztens, vagy laboráns.
Az iskolapszichológus úgy látja, hogy egyik megoldás sem szerencsés. „Ha az osztályfőnökre bízzák, akkor egyszerűen nincs ellátva a feladat, mert honnan is tudná az osztályfőnök, mit kell csinálnia. Halvány fogalma nincs a törvényekről, az intézményrendszerről, a bántalmazás fogalmáról úgy általában, szóval nevetséges. Ha egy tetszőleges valakié az iskolában, akinek amúgy más a munkája, csak lelkes és szereti a gyerekeket, és úgyis sokat beszélget velük, ugyanez a helyzet, honnan is tudná, mi számít minek és mit kell tenni, ha van valami. A legjobbnak tűnő megoldás, ha a korábbi gyerekvédelmis kapja meg a szuper feladatot, de az meg azért problémás, mert ha tudja is, mit kell csinálni, akkor is az van, hogy a százezredik túlórájában tenné azt a valamit, ingyen, szívességből. Nem számonkérhető, nem várható tőle” – mondta.
Hiába foglalkoznak ezzel az osztályfőnökök gyakran erejükön felül, a szakemberek hiánya a problémás esetek számában is lemérhető az egyik miskolci középiskolában. Az igazgató szerint nehezebben oldódnak meg a gyermekvédelmis ügyek, sokkal több időt vesz igénybe, mire egyáltalán az osztályfőnök rájön, hogy milyen problémával hova irányítsa a gyereket vagy a szülőt. Nem ismerik annyira az egyes családokat és az ő helyzetüket, mint a régi kollégák, akik csak ezzel foglalkoztak.
A bántalmazási esetek ráadásul csak egy részét jelentik az ifjúságvédelmi szakember munkájának, számtalan szintén nagyon fontos adminisztratív feladat is ellátatlanul maradt. Például a nehéz anyagi helyzetben lévő családoknak hasznos lenne, ha valaki információt adna a családsegítő szolgáltatásairól, vagy elintézné a tankönyvtámogatást. “Sokszor az anyagi problémák terhelik túl úgy a szülőket, hogy ennek negatív következményei csapódnak le a gyereken, és nagyon jó lenne, ha nem gyerekvédelmi ügy lenne belőle, hanem a kezdeti szakaszban valaki tudná a szülőket önkéntes alapon a családsegítőbe irányítani. De erre sincs ember” – mondta az iskolapszichológus.
Máté Zsolt szerint jó dolog, hogy legalább iskolapszichológusok maradtak, de ők csak a puzzle egy darabját jelentik. Ezt megerősítette az iskolapszichológus is, aki szerint azokban az iskolákban, ahol ötszáz és ezer közé tehető a gyerekek száma, csak fél státuszban dolgozhatnak, ami azt jelenti, hogy nagyjából két napot ven bent egy héten, a hozzá forduló nagyjából száz gyereket kellene ennyi idő alatt ellátnia. „Amikor a 15 perces szünetben végigmegyek a folyosón, legalább három olyan esetet látok, amibe be kéne avatkozni, túl sok gyerek jut túl kevés felnőttre” – mondta.
“A kialakult helyzet miatt sokan el is hagyták a pályát, ezért ma ott tartunk, hogy országos szinten nagyjából 30-40 szociális munkás maradt összesen az iskolákban. Jelenleg ennek több mint háromszorosa az iskolákban lévő iskolarendőrök száma, ami azért érthetetlen mert az iskolai problémák jelentős része nem rendőrségi, rendészeti jellegű probléma. Például iskolai erőszakon, zaklatáson belül a legnagyobb problémát a közvetett zaklatások, kirekesztések jelentik, ezek pedig pszicho-szociális beavatkozást igényelnek. A mentálhigiénés területen képzetlen, alulképzett olykor szerepzavarral küzdő rendőrök fellépése pedig többnyire inkább ronthat a helyzeten” – mondta az INDIT munkatársa.
Megosztás