A magyarok többsége Amerikát választaná, és nem Oroszországot – derült ki a 444 számára készült Medián-felmérésből. Az ellenzéki válaszadók egyértelműen Amerika mellett tették le a voksukat (a jobbikosok is), de a Fidesz szavazóinak fele is az Egyesült Államokat választaná szövetségesnek az oroszokkal szemben.
A felmérés szerint (amelyben a válaszadóknak egy 100-as skálán kellett értékelniük az országokat – 100 a nagyon kedvező, 0 a nagyon kedvezőtlen) a magyar lakosság 65 pontot adott az USA-nak. 2011-ben ez a szám 64 volt, tehát Amerika megítélése az elmúlt 3 évben szinte semmit sem változott.
A megkérdezettek Kínát 46, Oroszországot pedig 44 pontra értékelték. A Magyarországról kivándorlók két kedvelt célpontja, Németország és Nagy-Britannia 80, illetve 74 pontot ért el.
A felmérés 2014. november 28. és december 2. között készült, amikor a kitiltási botrány miatt jelentősen megromlott az amerikai-magyar viszony, és ezt a válaszadók 63 százaléka is észrevette. Abban, hogy erről ki tehet, a megkérdezettek több mint fele Magyarországot jelölte meg, és csak 14 százalék mondta azt, hogy az USA.
Az oroszokkal való kapcsolat a válaszadók majdnem fele szerint egyáltalán nem változott, és csak a harmaduk látja úgy, hogy javult az elmúlt időszakban.
Míg az ellenzéki szavazók – párttól függetlenül – egyértelműen a Fideszt hibáztatják az USA-val kialakult rossz viszonyért, addig a Fideszre szavazók 22 százaléka is a kormánypártot tartja felelősnek, 40 százalékuk szerint pedig mindkét fél okolható.
Arra a kérdésre, hogyha Magyarországnak választania kellene, akkor kivel tartson fenn szorosabb kapcsolatot, a megkérdezettek több mint a fele az USA-ra voksolt, és csak alig negyede Oroszországra.
A Fidesz szavazói közül nagyjából ugyanannyian tartanának az oroszokkal, mint az amerikaiakkal, ha muszáj lenne dönteni, a magukat baloldalinak vallók túlnyomó többsége pedig egyértelműen amerikapárti, de a Jobbikra voksolóknak is majdnem a fele a tengerentúli szövetségesben bízna inkább.
Oroszországgal jelentős stratégiai megállapodásokat kötött az utóbbi időben a magyar kormány, ma pedig kiderült, hogy Putyin tavasszal szinte biztos, hogy Magyarországra utazik, miközben a magyar-amerikai viszony a rendszerváltás óta nem volt ilyen rossz.