Keresés

Ismét együtt tüntettek a kormány ellen a jobbikosok és a baloldaliak

Szombaton hat órakor kezdődött a Mi vagyunk a többség 2.0 névre keresztelt tüntetés, ahova ismét több tízezren jöttek el pártállástól és ideológiától függetlenül. A tüntetők ezúttal a Kossuth térről indultak, a végállomás pedig a Szabad sajtó úton volt, ahol többek között korábbi tüntetések szervezői, diákok és Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere is felszólalt. A cél ugyanaz volt, mint az előző gigatüntetésen: nyomást gyakorolni a döntéshozókra, szabad sajtó és ellenzéki összefogás a Fidesz ellen.

21:31 A tüntetők egy része a felvonuló autót követve megindult az Oktogon irányába.

21:21 Oszlik a tömeg a Szabad sajtó útról, miközben még néha felcsendül egy-egy ,,mocskos Fidesz” kiáltás. Valaki felugrott a színpadra és elkezdett felolvasni valamit, de a szervezők rögtön lekísérték a színpadról írja az Index tudósítója.

2018_0421_20172500
Fotó: Magócsi Márton

21:10 Május 8-ra újabb tüntetést jelentett be az esemény műsorvezetője, Gulyás Balázs, ugyanis azon a napon alakul majd meg a parlament. Arra kéri a tüntetőket, hogy tegye fel az a kezét, aki azt akarja, hogy minden választókerületben egy ellenzéki jelölt legyen. A beszédek végén az előző tüntetéshez hasonlóan együtt énekeli a tömeg a Himnuszt, aztán az Örömódát, miközben világító telefonjaikat a magasba tartják. Ezzel zárul a tüntetés hivatalos része, a tömeg hangosan skandálja, hogy: folytatjuk!

2018_0421_20083700
Fotó: Magócsi Márton

21:04 Márki-Zay egy Bibliai idézettel kezdi beszédét: ,,Uram, jó nekünk itt lennünk.”  Már a múlt heti tüntetésen is itt volt és akkor jött rá, hogy van remény, mert mi vagyunk a többség, ez pedig erőt ad neki, hogy polgármesterként harcoljon. Szerinte egy vesztes hadsereg nem így néz ki, ez itt nem egy vesztes sereg. A választáson a magyar nép leváltotta az ellenzéket, mert nem akarták a nemzetet olyanra bízni, akik nem voltak képesek a haza érdekében összefogni. ,,A magyar nép megérdemel egy olyan ellenzéket, amiben nincsenek ott a hatalom ügynökei. Senkinek ne legyen kétsége, hogy nekünk Magyarország az első” – utal a Fidesz kampányszlogenjére.

Úgy látja, hogy a választás után kiderült, hogy ez a rendszer nem csak illiberális, de már egyáltalán nem is nevezhető demokráciának. Churcillt idézi, aki a második világháború idején azt mondta: „we shall fight” vagyis harcolni fogunk. Harcolni fogunk mind a 106 választókörzetért, az ellenzéki pártokba beépített árulók ellen, a független sajtóért, az elszámoltatásért, a bíróságokért és az önkormányzatokért.

,,Ti vagytok az ellenzék, mert egyetlen másik ellenzéki pártnak sincs 100 ezer tagja” – mondja. A történelem már bebizonyította, hogy egy elnyomó rendszer sem marad fenn örökké, de a segítséget nem kívülről, az EU-tól kell várni, hanem a népnek kell bátorsággal kivívnia magának.

Azt állítja, hogy hallott olyanról, akit azért rúgtak ki a munkahelyéről, mert kijött a tüntetésre. Horváth Andrást említi példaként, a NAV-botrány kirobbantóját, aki most mellette dolgozik, hogy Hódmezővásárhelyen feltárják a kormány korruptságát. Arra buzdít mindenkit, hogy ne féljenek a hatalomtól, mert aki hős, azt megvédik. Azzal zárja a beszédet, hogy megkéri a tüntetőket, hogy fogjanak kezet a mellettük állóval.

2018_0421_19480800
Márki-Zay Péter I Fotó: Magócsi Márton

20:41 Papp Réka Kinga az Elindultam szép hazámból dalt énekeli, a tüntetők a telefonjaikkal világítanak. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere következik, akit hatalmas ováció fogad.

20:35 A soron következő felszólaló Homonnay Gergely, aki a Puszi, Erzsi nevű nyíltani politizáló Facebook oldaltól vált híressé. Szerinte a Fidesz csak azért tudott kétharmaddal nyerni, mert a köztévé hazugságai az egyetlen hírforrás emberek millióinak. Együtt kell követelni, hogy szüntessék meg a hazugságot, független tesület ellenőrizze a közmédiát. Ez a fideszes szavazók érdeke is, hogy tisztességes tájékoztatást kapjanak.

20:27 Telefonos világítás után érkezik a színpadra Gyetvai Viktor, diáktüntető. Megköszöni, hogy a tüntetők megmutatták, hogy a múltkori tüntetés nem egy egyszerű lázongás volt. A diákoknak is köszöni, amiért kiálltak magukért az év eleji tüntetéssorozaton, és arra buzdítja őket, hogy ők írják meg a történelem könyveket. Gyetvai azt mondja, hogy ,,nyugodt, demokratikus, ellenségmentes, fejlődő ország állampolgárai szeretnénk lenni”. Mindenkit buzdít arra, hogy szolidaritásból menjenek el minden tüntetésre, mert ők (a diákok) nem akarnak Magyarországról elmenni.

20:13 Szentesi Éva, rákellenes aktivista is felszólal és a tüntetők Kálid Artúr, színész videóüzenetét is meghallgatják. Lazításképp néhány Wellhello szám jön utalva a Fluor Tomi keltette botrányra, amióta nem játsszák a zenéit a Petőfi rádión.

2018-04-21_08-04-42
Unyatyinszky György I Fotó: Magócsi Márton

20:10 A második felszólaló Unyatyinszky György, a Magyar Nemzet újságírója, akit bántalmaztak a Békemeneten. A beszédet egy publicisztikája felolvasásával kezdi, mert a Magyar Nemzetben már nem írhatja meg. Az újságíró azt mondja: ,,Bízom benne, hogy megmenekülünk, de bármi is legyen maradunk kritikusak a kormánnyal és az ellenzékkel is.” Legyen független sajtó Magyarországon, a Fidesz nem teheti meg, hogy embereket rúg ki a munkahelyeikről, mert nem értenek egyet a kormánnyal. Szerinte a Fidesz megosztja a magyarságot, ezért arra kéri a tüntetőket, hogy öleljenek meg egy fideszest.

20:03 Elkezdődtek a beszédek a Szabad Sajtó útjon, a műsorvezető Gulyás Balázs, aki anno a netadós tüntetés egyik szervezője volt. Az első felszólaló Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója, aki a civilek elleni támadásokról beszél. Móra szerint a magyar kormány egy olyan törvényt fog létrehozni, ami padlóra küldi a civileket. Ha nem lesznek civilek, akkor nem lesz senki, aki megvédjen minket a jogtiprástól, segítsen a lemaradókon. A tömeg egyszerre skandálja, hogy nem hagyjuk. Csak minden 10. magyar segíti valahogy a civilek munkáját, össze kell fogni egy közös céllal.

19:45 Hamarosan kezdődnek a beszédek, a színpadtól egyáltalán nem látszik a tömeg vége. A szervezők 100 ezer résztvevőről beszélnek.

2018_0421_18285100
Fotó: Magócsi Márton

19:29 A menet eleje megérkezett a Szabad sajtó útra. Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél van felállítva a színpad, ahonnan egyelőre csak a Wellhello szól hangosan. A Ferenciek terén is van egy kivetítő, de a tömeg aligha fog beférni oda.

19:22 A tömeg vége is felzárkózott, a Szent István Bazilikán járnak az index.hu szerint. Hasonlóan a Deák térhez, az Atorián is egy nagyobb csatlakozni vágyó tömeg várakozott. Most együtt haladnak tovább a Kossuth utcán.

19:10 A tömeg hamarosan megérkezik az Astoriára, ahonnan majd ráfordulnak a Kossuth utcára. Néhány fiatal Orbán maszkot visel és poénból ijesztgeti egymást.

19:03 A menet élén rendszeresen rá kell szólni a tüntetőkre, hogy ne előzzék még a szervezőket. Az index.hu tudósítása szerint a menet vége most ért az Alkotmány és a Hold utca kereszteződésébe, a sort rendőrök zárják.

2018_0421_17295700
Fotó: Magócsi Márton

18:55 A menet eleje most ér a Deák térhez, ahol többen is várnak arra, hogy csatlakozhassanak a tüntetéshez.

2018_0421_17334100
Fotó: Magócsi Márton

18:50 A tömeg egy rövid ideig a tüntetés jelmondatát kiabálja: Mi vagyunk a többség! A menetben ott vonul Gyurcsány Ferenc. Szép lassan kiürül a Kossuth tér is.

18:37 Míg a menet eleje a Wellhello zenéjére bulizik és kezd tüntető hangulatba jönni, addig sokan még el sem tudtak indulni a Kossuth térről.

2018_0421_17261200
Fotó: Magócsi Márton

18:28 Miközben a menet eleje kiér a Bajcsy-Zsilinszky útra a folyamatos füttykoncert és dudaszó mellett néha hallatszódnak olyan kiabálások, mint: Demokráciát! Orbán takarodj! Mocskos Fidesz! A menet szélén lévő árusoktól perecet és kürtöskalácsot vásárolhatnak a tüntetők.

18:20 A szervező bemondta, hogy muszáj elindulnia a mentnek, mert még mindig sokan érkeznek a Kossuth térre és már nem lehet beférni. A szervező szerint több tízezren vannak.

2018_0421_17181000
Fotó: Magócsi Márton

18:08 – Elkezdődött a gyülekezés az Alkotmány utcán, a Kossuth térről folyamatosan csatlakoznak az emberek a tömeg végéhez. Az ellenzéki pártok közül képviselteti magát a DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt.

17:58 Nagyjából harminc perccel a menet indulása előtt gyülekeznek az emberek a Kossuth téren. A tér nagysága miatt nagyon nehéz megbecsülni, hogy mennyien lehetnek, sokan a tér szélén üldögélnek. Az már most látszik, hogy a múltkori tüntetéshez hasonlóan különbözű nézetű emberek ismét egymás mellett fognak vonulni. Tudósítónk látott egy nagy zászlót, amin rajta volt az EU-s zászló, az Árpád-sávos zászló, székely zászló, roma nemzetiségi zászló és a szivárványzászló.  Az este egyik legérdekesebb felszólalója Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere már ott van a helyszínen.

Körülbelül 19 ezer ember jelezte a Facebookon, hogy hallatni szeretnék ma este is a hangját a demokrácia mellett, 51 ezer ember pedig egyelőre csak érdelődik az esemény iránt. Ez jóval kevesebb, mint az első tüntetésen, ahol 34 ezer ember jelezte részt vételi szándékát, amiből becslések szerint 20-21 ezer ember el is ment.

A menet most nem a Kossuth téren fog végződni, hanem onnan indul, majd az Alkotmány utcán, a Bajcsy-Zsilinszky úton, Károly körúton, Kossuth Lajos utcán keresztül fog megérkezni a Szabad sajtó útra. A tüntetésen felszólal majd Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója; Gulyás Balázs, a netadós tüntetés szervezője; Gyetvai Viktor, diáktüntető; Homonnay Gergyel újságíró, író, tanár; Unyatyinszky György, a Békemeneten bántalmazott Magyar Nemzetes újságíró és Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester.

Az előző tüntetéssel ellentétben, ezúttal a szervezők nem a szavaztok újraszámlálására helyezik a hangsúlyt, fontosabb problémának látják a közpénzből épített pártmédiát és a sajtószabadság korlátozását. Emellett szeretnék, ha az ügyészség a Fideszes bűnözőkkel sem kivételezne, az ellenzék pedig képes lenne végre összefogni.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!