A kormány által kitalált oktatási fórumon a tanárok egyetlen kérdésére vagy felvetésére sem reagáltak.
Tanulságos látni, hogy a kormányzati oktatáspolitika hogyan képzeli a „fórum” és az „egyeztetés fogalmak jelentését – írja a 444.hu.
A tanári tiltakozások hatására a Klik fórumokra hívta a pedagógusokat az ország számos tankerületében. Ilyen eseményt tartottak szerdán Dunaújvárosban, ahonnan szokás szerint kitiltották ugyan a nyilvánosságot, de egy résztvevő vendégposztban számolt be róla a Castellum nevű helyi híroldalon. Ez alapján így néz ki egy fórum a Klik elképzelése szerint:
- Az iskoláikat fenntartó Klik képviselői deklaráltan nem válaszoltak a tanárok egyetlen kérdésére vagy felvetésére sem
- A kérdésekről, felvetésekről nem készült semmiféle jegyzőkönyv, hogy az elhangzottak minimálisan számonkérhetők legyenek.
- A „fórum” annyit jelentett, hogy a megjelent Klik-középvezetők megígérték, hogy „továbbítják” a tanárok kérdéseit-kéréseit.
- De azt már kifejezetten megtagadták a Klik-esek, hogy mindezt írásban is visszaigazolják a kérdést feltevő iskolának.
És ha mindez nem lett volna elég, a Klik tankerületi igazgatója még azt sem volt hajlandó elárulni az egyeztetés résztvevőinek, hogy milyen felvetések, kérdések szerepeltek az érintett iskolák által nekik előzetesen elküdött levelekben. Annak ellenére, hogy lényegében éppen ez lett volna a fórum témája.
A résztvevők végül tapssal fejezték ki a szolidaritásukat a Miskolcon és más városokban iskolaügyben demonstrálókkal, aztán kézfeltartással jelezték, hogy egyetértenek az alábbi követeléssel:
„Követeljük, hogy az új közoktatási törvénnyel kapcsolatos egyeztetések az alapoktól kezdődjenek. Az elmúlt 4 évben kiderült, hogy az irány sem jó, és a toldozgatás-foltozgatás sem vezetett sehova. A tárgyalásoknak az intézmények fenntartásáról kell szólnia, emellett az autonómiáról, az önálló gazdálkodásáról, a bérpótlékokról, az előmeneteli rendszerről, a minősítésről, a kötelező óraszámokról, valamint a kötelező órákon felüli túlórák kifizetéséről, továbbá a 32 óra eltörléséről, a fizetések minimálbérhez kötéséről, a tankönyvekről, az érettségiről, a NAT-ról. És mindezek előtt a gyermekről, az ő mindenek feletti érdekéről.”