Keresés

Horváth András sejti, melyik céget akarták korrumpálni

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ülésén a megjelent kormánytagok továbbra is ragaszkodtak hozzá, hogy elképelésük sincs, mi állhat amögött, hogy nem kaphat beutazási engedélyt néhány magyar tisztviselő.

WP_20141020_007

Hétfőn összeült az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága, hogy az Amerikából kitiltott magyar  köztisztviselők ügyéről tárgyaljanak. A bizottság elnöke az ülésre az ügy tisztázása miatt meghívta a magyar titkosszolgálat vezetői mellett Lázár Jánost és Pintér Sándort is.

Múlt héten derült ki, hogy az amerikai külügyminisztérium korrupciós vagy ahhoz kapcsolódó üzelmek miatt nem ad beutazási engedélyt az Egyesült Államokba néhány állami alkalmazottnak kormányközeli személynek.

„Hiába állunk tucatszám bizottság és a nyilvánosság elé, az amerikai féltől továbbra sem tudjuk, hogy kik és mi okból érintettek az ügyben” − mondta Lázár az ülés elején. A miniszter szerint a magyar kormány kiemelten kezeli az Egyesült Államok és Magyarország viszonyát, mert ez többről szól, mint két kormány kapcsolatáról, ez a két nép barátságát is érinti: a magyar polgárok hálásak az amerikai polgároknak azokért az erőfeszítésekért, amelyeket a demokrácia megteremtéséért tettek a nyolcvanas években.

„A magyar kormány tudomásul veszi és elfogadja, a beutazási tilalomra vonatkozó jogi aktust, mást nem tehet” − mondta a miniszter, és hozzátette, hogy az Egyesült Államok segítségét szeretné kérni ahhoz, hogy feltárja azt a hátteret, ami a konkrét ügyhöz vezetett – írja az Index.

A Szíjjártó Pétert képviselő Magyar Levente államtitkár elmondta, ő maga október 6-án és 17-én találkozott André Goodfrienddel, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjével, 13-án pedig Szijjártó Péterrel. Goodfriend mindkét találkozón elmondta, hogy hiteles információik vannak, amely alapján 10-nél kevesebb magyar tisztviselőtől megtagadják az Egyesült Államokba való beutazásuk jogát. A magyar fél kérésére ezeket a hiteles információkat az ügyvivő nagykövet azonban nem adta át.

Horváth tudja, mi történt

Lehet összefüggés a magyar kormányzathoz köthető személyek Egyesült Államokból való kitiltása és a milliárdos áfacsalások között, mondta az áfacsalási botrányt kirobbantó egykori NAV-os Horváth András a Népszavának.

Egyik forrása szerint két amerikai multinacionális céggel (egyik nagykereskedő, a másik gyárt is) kapcsolatban is korrupciós kísérlet történt, a két vállalat egy “számlagyárat” működtető magyar gabonakereskedelmi cég vásárlója volt. Horváth szerint utóbbi magyar cég milliárdos áfa-csalásokban vett részt, de ennek NAV-ban elindult kivizsgálását felsőbb utasításra leállították.

Nem fog megállni

“Az Egyesült Államok elszánta magát bizonyos lépések végrehajtására, és nem hiszem, hogy meg fog állni” – mondta Valki László nemzetközi jogász az ATV Start című műsorában. A magyar kormánynak lépnie kell, mert az ilyen ügyekben az USA “gondoskodni szokott róla, hogy fájjon”, ráadásul már nem csupán a korrupcióról van szó.

Az USA általában okos szankciókkal szokta jelezni az országoknak, hogy valamin változtatni kellene, és ezt tapasztalhatjuk most Magyarországgal szemben – mondja Valki. Az utóbbi időszak gyakorlata szerint számos országgal szemben mindenféle nemzetközi, vagy egyéb felhatalmazás nélkül döntött az államok külügyminisztériuma, legyen szó a beutazási tilalmakról, vagy a befeketetések és bankszámlák zárolásáról.

A magyar kormány lépéskényszerben van, és Szijjártó Péter külügyminiszter nem nagyon fogja tudni kimagyarázni a dolgot Washingtonban.

Valkai szerint már nem csak a korrupció a probléma, és ezt jól mutatja az amerikai ügyvivő, André Goodfriend által mondottak is, ugyanis Amerikának általában a demokráciával, vagyis annak a korlátozásával van baja.

A kormánynak tehát lépnie kell, és léphetne is, méghozzá azzal, hogy megszüntetne minden eljárást a civl szervezetekkel szemben, és ez egy jó gesztus is lenne arra nézve, hogy megértettük a kritikát – mondja Valkai.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!