Keresés

Hivatalosan is Mészáros Lőrincé a fél médiapiac

Eddig is az érdekeltségének számított a Népszabadságot is bezáró Opimus Nyrt., a mostani részvényváltással ez lett hivatalos.

Mészáros Lőrinc, valamint a szintén hozzá köthető Konzum Management Kft. két nagyobb részvénycsomag megvásárlásával lett tulajdonosa annak az Opimus Nyrt.-nek pénteken. A részvények piaci értéke szerint a két csomag összesen 3,6 milliárd forintba kerülhetett – írta a 444.

Az Opimus leánycége, az Opimus-Press tavaly óta birtokolja a vidéki napilapok túlnyomó többségét és más lapokat, például a Nemzeti Sportot és a Világgazdaságot is kiadó Mediaworks-öt. Ide tartozott a tavaly ősszel hirtelen kivéreztetett Népszabadság is.

Hogy Mészáros Lőrincnek bármi köze lenne az Opimushoz, és ezáltal befolyással bírna a Mediaworks lapjainak további működésére, azt fideszes politikusok és maga Mészáros Lőrinc is határozottan tagadták a Mediaworks megvásárlása idején.

A 444 cikke szerint az Opimust viszont már nagyjából egy éve Mészáros Lőrinc érdekei mentén vezették, tehát még jóval a felcsúti polgármester mostani, hivatalos részesedésvásárlása előtt.

Az Opimus korábban a Buda-Cash csaló vezetőihez kötődött, most két ismeretlen offshore-cég adta el a részvényeit Mészárosnak és a Konzumnak. A cég a médiaportfólióján kívül a Buda-Cash vezetők reálgazdasági érdekeltségeit fogja össze – van benne építőipari vállalat, kazángyár és egy nagyobb agrárcég.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!