Keresés

Hiénák híznak a menekültek pénzén

Nem kevés pénzt áldoztak rá hogy elérjenek Európa gazdagabbik felébe a szíriai és iraki menekültek. Mire Budapestre értek, sokuknak alig maradt a család által összedobott, vagy évekig spórolt pénzéből, aminek jelentős része embercsempészeket, lehúzós taxisokat, pénzsóvár szállodásokat gazdagít. De a menekülőknek nincs sok választásuk.

Rami 23 éves, kémikusnak készült, de nem fejezte be iskoláit. Szíriából menekül a családjával. Kis ideig Törökországban élt, ahol egy ruhagyárban dolgozott. Most a Keleti előtti aluljáró egyik falánál táboroznak egy kis sátorral két testvérével, apjával, anyjával és kémiatanár nagybátyjával.

Németországba szeretnének menni, erre elmondása szerint fejenként 1200 dollárt (334 ezer forint) és körülbelül 300 eurót (100 ezer forint) költöttek az utazás 28 napja alatt. A legdrágább tétel a Törökországból Görögországba eljutás volt: gumicsónakon utaztak Szamosz szigetére csempészekkel. Ez került 1200 dollárba. Ezen felül a Szamosz-Athén hajóútért fizettek 49, az Athén-Thesszaloniki buszútért pedig 54 eurót (kb. 15 és 17 ezer forint) fejenként.

Ők szerencsések, azt mondta, megúszták a nagy lehúzásokat. Nem ültek taxiba, ahol tudtak, gyalogoltak, és mióta egyszer 250 forintos árfolyamon váltották be az euróját, azt is alaposabban megnézi, hogy hol vált pénzt. Amiből az óvatosság ellenére nem sok maradt. Körülbelül 475 euró (150 ezer forint) lehet a zsebében abból a pénzből, amit félretettek az útra. Egy embernek nem tűnik vészesen soknak a félmillió forintnál kevesebb útiköltség, de a család hat tagjával számolva az már több mit két és félmillió forint, és egyelőre csak a bizonytalanságig jutottak.

Migránsok a Keleti pályaudvarnál
A képek illusztrációk

A 27 éves Mohamednek több lehúzós taxis is jutott, és drága helyeken aludt. Az eredetileg a damaszkuszi áramszolgáltatónál dolgozó férfi először Törökországba menekült, ahol hegesztőként próbált megélni, onnan indult Európába körülbelül egy hónapja. Úgy kalkulál, körülbelül 3000 dollárjába (840 ezer forint) került az út idáig. A szokásos 1200 dolláros török-görög csónakút mellett jelentős tétel (140 euró, 44 ezer forint) volt a Leszboszról Athénba szóló repülőjegy.

Athénban 100 eurót (30 ezer forint) fizetett egy szobáért reggeli nélkül, majd összesen 60-at, hogy a makedón határhoz jusson. A makedón vonatozást tíz euróból megúszta, a Belgrádig tartó buszozás 50 euró volt. Ott aztán kifogott egy taxist, aki 100 euróra vette le egy pár perces útért, és itt is szállodában aludt, megint csak 100 euróért. 20 euróért buszozott aztán Magyarkanizsára, ahol az egyik este 10 euróért vitték ki busszal a határ közelébe.

Átsétált Magyarországra, de a rendőröket elkerülte. Itt 280 eurót fizetett valakinek, hogy elhozza kocsival Budapestre, de nem tudja, hol tették ki. Onnan fejenként 20 euróért hozta be őt és útitársait egy taxis a városközpontba. Eljutott egy koszos hotelhez, ahol 15 euró volt egy éjszaka, de csak egyet töltött ott, és itt is lehúzta egy taxis 100 euróra, amikor a hoteltől a Keletihez jött. Négy napja van itt, megvette a 130 eurós (40 ezer forint) müncheni vonatjegyet, és napi 50 eurót költ ételre. Már alig van százegynéhény eurója, pedig Dániába menne.

Ezek az átlalános költségek, akiket megkérdeztünk csütörtökön a Keletinél, szinte mind egybehangozóan hasonlókról számoltak be. Arról nem mindenki beszélt, hogy a pénzt hogyan szedték össze. Általában családi összefogást emlegettek, mások kölcsönkértek. A 18 éves Omar apja két évig spórolt, hogy a filmes tanulmányokról álmodozó fiú útnak tudjon indulni 3000 euróval. Egy iráni kurd fiatal pedig azt mondta, útitársa finanszírozza az útját, hitelbe.

Beszéltünk egy másik Mohameddel is, aki a szíriai Idlíbben élt, de lebombázták a házát, egyik gyereke meg is halt. Körülbelül 2000 eurót (625 ezer forint) költött el az idefelé tartó úton. Jelentős tétel volt a Görögországba jutás (1200 dollár) és a tíznapos budapesti tartózkodás (500 euró). A határtól csempész hozta Budapestre 200 euróért, de átverte őket. Alkalmi sofőrjük a fővároson kívül megállt, kitette őket, és rájuk hívta a rendőröket. Három napot volt őrizetben, és azt állítja, hogy a rendőrök is levették 250 euróra, de az nem derült ki, hogy milyen körülmények között. Ő is megvette a müncheni jegyet, 261 ezer forintot fizetett érte négy személyre.

Migránsok gyalogolnak Bécsbe
Képeink illusztrációk

A többiekhez képest Yazan drágán utazott, de szinte mindenki másnál gyorsabban tudta le a távolságot. Az építésznek tanuló huszonéves szír fiatal egy hét alatt ért Törökországból Magyarországra a szokásos balkáni útvonalon. Összesen 2500 euróra becsülte a költségeit. Az utat saját megtakarításaiból és testvérei segítségével finanszírozta.

Általában szállodákban aludt, és sok helyen taxizott útitársaival, egy ügyvéddel és egy IT-s szakemberrel. Athénban volt, hogy öt perces útra fizetett ki 40 eurót, Szerbiában tíz perces útra 200-at. Ehhez képest ugyanennyit fizettek annak a taxisnak is, aki Belgrádból elhozta őket Horgosra, ami több órán át tartott.

Nincsenek illúziói, tudja, hogy magasabb összegért szállítják, mint a normál tarifa, ezért igyekeznek az elején megalkudni az árról a sofőrrel. Amikor Budapestre ért, egy külváros gyorsétteremnél tették ki, innen 250 euróért akarta bevinni őket egy taxis a belvárosba, de végül lealkudták fejenként 20-ra.

Pórul jártak egy kőbányai hotellel, ahol két napot töltöttek. Ugyan a 30 eurós éjszakénkénti ár reggelivel rendben volt, de nyakukba kaptak egy razziát, és az utcára futottak a rendőrök elől. Amikor vissza akartak menni, a hotelben közölték, csak 15 eurós belépőért cserébe engedik vissza őket. Ebből nem kértek. Amikor később meggondolták magukat, már egyáltalán nem engedték vissza őket.

Ő a többiekkel ellentétben próbált legális módon is Európába jutni. Német egyetemektől akart elfogadónyilatkozatot szerezni arról, hogy ott folytathassa építészeti tanulmányait, és így vízumhoz jusson. Öt hónapig próbákozott hiába. Bonyolította a helyzetét, hogy 2012 óta nem Szíriában él, mert akkor részt vett az Aszad-rezsim elleni felkelésben, és elmenekült. Építészeti tanulmányait is Ciprus török részén fejezte be, és amikor lejárt a szír útlevele 3000 dollárájába került, hogy különböző hivatalnokokat megvesztegetve meghosszabbíttassa. Ebben családja segítette, főleg bátyjai, akikről azt mondta, hogy az egyik Franciaországban phd-zik robotikából, a másik pedig Szaúd-Arábiában marketinges.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!