Keresés

Hiába várják a pénzt az állami pályázaton nyert civilek

Hetek óta hiába várja a pénzét több civil szervezet, amely állami támogatást nyert a Nemzeti Együttműködési Alap idei pályázatán. A pénzosztásért felelős Emberi Erőforrás Támogatáskezelő olyan papírokat kér be hiánypótlásként, amelyekről a szervezetek azt állítják, már rég beküldték, és az elektronikus felületen is jelezték, hogy megérkeztek. Most mégsem találják. 

Hiába nyertek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázatán, és írták alá a szerződést, több civil szervezet még mindig nem kapta meg a neki járó pénzt. Több szervezet vezetőjétől úgy tudjuk, hogy a civilek állami támogatásáért felelős Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (Emet) olyan dokumentumokat kér be hiánypótlásként, amit már korábban beadtak.

Egy sportegyesület négymillió forintos működési támogatást nyert a NEA idei pályázatán, amiről június 11-én kaptak értesítést. A szervezet vezetője az Abcúgnak azt mondta, júliusban küldték vissza az Emetnek az aláírt szerződést, kiegészítve a többi szükséges dokumentummal. Köztük volt a banki felhatalmazó levél is, amelyben a szervezet vállalja, hogy ha nem megfelelően számol el a pályázaton megnyert pénzzel, a minisztérium inkasszálhatja a számlájáról az összeget.

A jogszabály szerint az Emetnek a folyósítási feltételek teljesülése után öt napon belül kell utalnia az összeget, az egyesület elnökének pedig azt ígérték, hogy a szerződés visszaküldése után tizenöt napon belül kaphatja meg a pénzt. Azonban hiába küldte vissza július elején, azóta sem érkezett meg az utalás, helyette öt napos határidővel hiánypótlásra szólították fel egy pénteki napon érkezett levélben. Az Emet azt a banki felhatalmazást kérte számon, amit a pályázó már a szerződéshez is csatolt. Az egyesület elnöke azt mondta, a pénz egy részét már egy szeptemberi programhoz felhasználták volna, így viszont lehet, hogy az egészet el kell halasztaniuk. Ahogy az egyesület elnöke fogalmazott, ez egyáltalán nem egyedi eset, és több más civil szerveztről is tud, akik hasonló helyzetben vannak.

Átláthatatlan a rendszer

Ugyanezt a történetet mesélte el egy beteg gyerekekkel foglalkozó alapítvány vezetője is, akitől szintén a banki felhatalmazást kérték hiánypótlásként, noha az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER) hetekig beérkezettként tartották nyilván a dokumentumot. Az alapítványnál most a 850 000 forintos támogatás megérkezését várják. Az alapítvány vezetője úgy érzi, a NEA-nál valójában nem a civil érdekeket tartják szem előtt, és egyáltalán nem könnyítik meg az ügyintézést. „A hiánypótlásról szóló felhíváson például nincs ott az ügyintéző neve, így az embernek fogalma sincs, hogy kihez forduljon. Csak a rendszerrel áll kapcsolatban”.

Nemzeti Együttműködési Alap

A rendszer viszont átláthatatlan, hiszen „a pályázatkereső rendszer nemhogy a hiánypótlások jellegéről nem ad tájékoztatást, még azt sem lehet tudni, hogy hány pályázat volt érvényes, mennyit utasítottak el, hányan kötöttek szerződést, és hányan kapták már meg a pénzüket. Ugyanígy a várólistára tett szervezetek sorrendjét sem ismerjük”.

Van, akinek szerencséje volt

Egy másik sportegyesület 250 000 forintos működési támogatást nyert, de egyelőre szintén nem kapták meg. „Július 3-án postáztuk el a szerződéshez szükséges dokumentumokat, amelyeket július 10-én iktattak az EPER-ben. Köztük volt a banki felhatalmazó levél, amit most ismét bekértek”. Az egyesület panaszt tett a NEA-nál, ahonnan ma azt az értesítést kapták, hogy újra megvizsgálták a papírokat, ezúttal rendben találták, és továbbították is jóváhagyásra. A késedelem náluk mindenesetre nem okoz napi gondot: mivel az elmúlt évek tapasztalatai alapján tudták, hogy bizonytalan, mikor érkezik meg a pénz, nem is nagyon kalkuláltak vele, inkább extra forrásként tekintenek rá.

A késedelem okára rákérdeztünk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnél is, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak. A NEA pénzosztási gyakorlatairól többször is írtunk már, legutóbb az idei kiíráson nagy pénzeket nyerő Fidesz- és kormányközeli civileket vettük sorra. 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!