Ha elfogadják a Stop Soros törvénycsomagot, nem lesz maradása a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti központjának. A tervek szerint Berlinbe költöznek, de ettől még ugyanúgy támogatnák a magyar civileket, és a Magyarországon dolgozó munkatársaikat sem fogják elbocsátani.
Tervben van, hogy a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) budapesti központját Berlinbe költöztetik, de ha így lesz, az nem fogja érinteni a civileknek osztott támogatások mértékét. Erről Csontos Csaba, az alapítvány szóvivője beszélt az Abcúgnak. „Programok, pályázatok ugyanúgy lesznek, igyekszünk mindent megtenni, amit tudunk” – mondta.
Csütörtökön a német Die Presse nyomán a 444.hu írt arról, hogy az OSF augusztus végén elhagyná Magyarországot. A budapesti iroda az OSF egyik regionális központja, az iroda száz munkatársának hatvan százaléka magyar. Csontos most nem erősítette meg, hogy hivatalos döntés született volna a költözésről, de szerinte, ha a parlament elfogadja a Stop Soros törvénycsomagot, ez egy reális forgatókönyvnek tűnik.
A szóvivő szerint nem látni olyan folyamatokat, amelyek azt segítenék, hogy maradjanak. „Amíg nem fogadja el a parlament a tervezetet, nem bonyolódnék találgatásokba. De ha ebben a formájában, vagy, ahogy Rogán Antal utalt rá, egy még szigorúbb formában elfogadják, a költözés egy nagyon erős opció” – mondta Csontos, aki szerint azért éppen Berlinbe mennének, mert az „a nyitottság, a szabadság és a sokszínűség fővárosa”.
A szóvivő szerint a költözés nem feltétlenül jelenti a dolgozók elbocsátását, több opciót is felkínálnak majd nekik, de további részleteket arra az időre ígért, ha véglegessé válik a költözésről szóló döntés. „Ez valamikor a törvény elfogadása körül várható” – mondta. „Nekünk az a legfontosabb, hogy garantáljuk az itt dolgozó emberek személyes biztonságát, mert nagyon rosszul élik meg, hogy ellenségnek állítják be őket”.
Arra a kérdésre, hogy a költözéssel nem járulnak-e hozzá a kormány civilellenes kampányának sikerességéhez, a szóvivő azt mondta: „Nem vagyunk politikai aktorok, nem tudjuk megakadályozni a törvény elfogadását. Az, hogy Magyarország az orosz és a török útra lépett, teljesen független attól, hogy mi, vagy az általunk támogatott civilek mit tesznek és mondanak”.
A januárban bejelentett Stop Soros-csomag az OSF-et is hátrányosan érintené, mert a tervek szerint azoknak a szervezeteknek, amelyeknél a külföldről származó bevételek meghaladják a Magyarországról származó pénzek nagyságát, a külföldről érkező összeg után 25 százalékos illetéket kell majd fizetniük.
Csontos szerint mindez csak egy plusz teher, a törvény önmagában is súlyosan korlátozza az egyesülési szabadságot, hiszen kimondja, hogy a hatálya alá eső szervezeteknek a belügyminisztertől kell engedélyt kérniük a működéshez. „A törvény most elsősorban a menekültkérdéssel foglalkozó civileket támadja, de olyan lazán fogalmazták meg, hogy a kormány bármikor, bárki ellen fordíthatja majd” – mondta Csontos. A törvénycsomagot korábban kétharmados többség hiányában nem tudta keresztülvinni a kormány a parlamenten, de az új országgyűlésben ennek már nem lesz akadálya.