
Atrocitás nélkül, fesztiválhangulatban telt a huszadik Budapest Pride felvonulás. Mielőtt elindult volna a menet, Budaházy György még mocskos buzizott kicsit, de aztán hatalmas bulit csapott az a nagyjából húszezres tömeg, amely az Operától a Tabánig vonult. A megnyitóbeszédben Fischer Iván üzent a homofóboknak is: legyetek óvatosak, a ti gyereketek is lehet meleg!
A béke szigete és egy hatalmas buli volt a huszadik Budapest Pride, amelyen a szervezők szerint rekord létszámban, húszezren vettek részt. Az elmúlt években megszokott, dobálózó ellentüntetőkből csak Budaházy György és néhány társa maradt hírmondónak. Ők a menet elindulása előtt mocskos buziztak néhány percig az Andrássy út és a Nagymező utca sarkán, a kordonon túl viszont már nem juthattak. A rendőrség annyira profin biztosította a Pride-ot, hogy a maroknyi ellentüntető nemhogy a résztvevők közelébe nem mehetett, a hangja sem nagyon jutott el a bulikamionokig. Az egyetlen kényelmetlenséget az Andrássy úton még mindig terjengő trágyaszag jelentette.
Üzenet a homofóboknak: vigyázzatok
A biztonságra odafigyeltek a szervezők is: a Nagymező utcánál levő beengedő kapun kívül felállítottak egy kordont az Operánál is, amin csak jó néhány perces várakozás után lehetett átjutni. Így a tervezettnél nagyjából fél órával később, fél öt körül nyitotta meg a Pride-ot Fischer Iván karmester, aki megnyitóbeszédében azt mondta, olyan világban szeretne élni, ahol az óvónéni vagy az óvóbácsi megvédi azt a fiút, aki babával akar játszani, és azt a kislányt, aki inkább autóval. Fischer szeretné, ha a meleg párok is összeházasodhatnának, és erre a heteróknak nem lenne más reakciójuk, mint hogy szívből gratulálnak. A karmester üzent a homofóboknak is:
Legyetek óvatosak, mert a szexuális irányultság nem nevelés kérdése. Ha a ti gyereketek, unokátok meleg lesz, újra kell majd gondolni néhány dolgot.

Fischer után Milanovich Dominika, a Pride szóvivője beszélt azokról a kisebbségekről, akik mellett ki kell állni, a hajléktalanoktól a fogyatékosokon át a menekültekig. Utóbbiakról azt mondta, csakis a civilekre számíthatnak, mert bár a jobb élet reményében indulnak útnak, a magyar államtól sem számíthatnak másra, mint üldöztetésre. Milanovich szerint a felvonulás provokál, ha valóban provokációt jelent az LMBTQ emberek létezése, ha megfogják a párjuk kezét, vagy ha büszkén vonulnak végig az utcán. A szóvivő azt üzente a politikusoknak, a
hatalom szeretete helyett inkább a szeretet hatalmára lenne szükség.
A menet ezután nyugodtan, a néhány ellentüntetőtől elzárva, atrocitás nélkül vonult végig az Andrássy úton, át a József Nádor térre, majd onnan a Lánchídon át Budára, ahol a Tabán volt a végállomás. Budaházy György és harminc fős csapata közben időről időre próbált közel férkőzni a menethez, de sosem sikerült igazán, mert mindig rendőrök vették körbe őket. Az Index tudósítása szerint Budaházyék végül a Döbrentei térnél érték el, hogy a menet résztvevői meghallják őket, ekkor ugyanis kiflis papírzacskókat fújtak fel, és azokat pukkasztgatták a tömeg felé. A rendőrök nevettek rajtuk.
Közben a menetben sokan családostul, kisgyerekekkel a nyakukban vonultak, szivárványos zászlót lobogtatva, de több nagy cég is képviseltette magát, így a Microsoft, a Morgan Stanley és a Prezi is. Utóbbi vezetője, Árvai Péter – aki maga is meleg – szintén ott volt a felvonuláson, csakúgy mint Barabás Richárd XI. kerületi önkormányzati képviselő, aki néhány napja a Facebookon coming outolt.

A Pride felvonulás helyett sokszor inkább egy hatalmas bulira, vagy fesztiválra hasonlított. A felvezető kamionról a legtipikusabb diszkóslágerek szóltak, de volt élő roma zenés busz is, az indulás előtt pedig a Kistehén is fellépett az egyik kamionon a „Szerelmes vagyok minden férfiba” című, Valentin napra átírt számával.
A miniszterelnök csak ne viccelődjön
Miután a tömeg megérkezett a Tabánba, Hanzli Péter, a Pride másik szóvivője tartott beszédet, amelyben utalt Orbán Viktor egyik korábbi kijelentésére is. Hanzli azt mondta, szeretné, ha a miniszterelnökben fel sem merülne, hogy az LMBTQ emberek ügye „viccelődésre csábít”, ahogy azt is szeretné, ha Magyarországon nem kívülről akarnák megmondani, pontosan mit jelent a család fogalma.

Hanzli után szót kapott Molnár Adrienn is, aki a pécsi LMBTQ közösséget képviselte, és köszöntötte a többi vidéki közösséget is, köztük a szegedieket, a miskolciakat, a győrieket és a debrecenieket is. „Vidéken csak az utóbbi egy-két-három évben kezdtek el szerveződni az ilyen közösségek. Nagy szükség van rájuk, mert az előbújás előtt álló, vidéki településeken élők nem tudnak kihez fordulni, és egyedül maradnak. Én sem tudtam kihez fordulni” – mondta, ezért arra biztatta a vidéken élő LMBTQ embereket, hogy szervezzenek közösséget, és segítsék egymást. Molnár elmondása szerint most vett részt életében először Pride felvonuláson, ami felszabadító és izgalmas érzés volt számára, hiszen végre otthon érezte magát, és önmagát adhatta.
Ahogy a felvonulás végig, úgy a lezárás is békés volt: néhány távoli ellentüntetőt leszámítva a résztvevők boldogan üldögéltek a Tabán gyepén, és sokan közülük indultak tovább az egyehetes rendezvénysorozatot lezáró Rainbow Partyra.
Frissítés: Az Index időközben hírt adott egy atrocitásról, ami a Pride után, a villamoson történt. E szerint két férfi a 18-as villamoson, két rendőr szeme láttára kötött bele a barátaival utazó Balázsba, akinek azt mondták: „Mit nézel, köcsög? Ne nézzél, mert szájba baszlak!”. Erre Balázs azt mondta, „oké, üss meg!’, mire a rendőrök mindkét csoportot eljárás alá akarták vonni, és mivel nem hallották, amit a két férfi az elején mondott, úgy értelmezték, hogy Balázs provokálta őket. Szerinte kizárt, hogy a két férfit ne hallották volna, mégis Balázs adatait írták fel, őket pedig elengedték.
A Pride-ról készült percről percre tudósításunkat itt olvashatja.
