Keresés

Helyreigazítás

2016. 03. 21-én megjelent, „Miskolci romák százai előtt nyílhat meg újra Kanada” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Péter Iványi magyar származású kanadai ügyvéd gondatlanul végezte munkáját ügyfele, Oláh Róbert és családja menedékkérelmi ügyében.

Cikkünkre reagálva Péter Iványi levélben azt írta: a cikkben leírtakkal ellentétben neve szerepel a kanadai állam jogsegélyalapja által biztosított ügyvédi listán, és a menedékkérelmi eljárás keretében a hatóságoknak beadott szövegek fordításáért sem kért pénzt Oláh Róberttől és élettársától. Továbbá Oláh Róberték állításával szemben közölte: kihallgatásuk előtt 15 perc helyett órákat fektetett az Oláh család felkészítésébe, irataik áttekintésébe.

Hangsúlyozzuk, Péter Iványi neve nem szerepel a Law Society of Upper Canada, a kanadai ügyvédi kamara által felfüggesztett ügyvédek között.

Az érintettől és az olvasóktól ezúton kérünk elnézést.

 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!