Az abcug.hu weboldalon 2017. november 9. napján közzétett “Csak megkapta a 130 milliós állami támogatást a csaló orvos” című cikkünkkel kapcsolatban a Humán Reprodukciós Intézet Kft. által megbízott ügyvéd helyreigazítási kérelemmel fordult újságunkhoz.
A helyreigazítási kérelem szerint a cikk címében valótlanul állítottuk, hogy Dr. Vereczkey Attila személyesen nyerte el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NFKIH) támogatását. Ezzel szemben a valóság az, hogy az NFKIH pályázatán a Humán Reprodukciós Intézet indult és nyert.
Valótlanul állítottuk, hogy a Humán Reprodukciós Intézet Kft. olyan eljárást alkalmazott volna, amelyre nem volt engedélye. Az array-CGH eljárás bevezetését megelőzően a Humán Reprodukciós Intézet Kft. az illetékes hatóság állásfoglalását kérte az eljárás elvégezhetőségét illetően, mely végzésére a szükséges hatósági engedélyt megkapta, tevékenységét ennek birtokában folytatta.
A cég helyreigazítási kérelme szerint valótlanul állítottuk, hogy a Humán Reprodukciós Intézet Kft. pályázaton elnyert támogatási szerződése aláírásától visszatáncolt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), illetve az ügyben vizsgálat indult. Ezzel szemben a valóság az, hogy az NKFIH a közérdekű bejelentésben foglaltakat ellenőrizve megállapította, hogy a pályázati feltételeknek a Humán Reprodukciós Intézet Kft. megfelelt, a pályázati szerződés érvényesen megköttetett.
A cikkben hamisan állítottuk, hogy az NKFIH-nak kínos lenne az ügy, illetve hogy erre tekintettel a Humán Reprodukciós Intézet Kft. csak utófinanszírozásként kaphatja meg a támogatást. Ezzel szemben a valóság az, hogy a támogatás folyosításának struktúrája nem változott a közérdekű bejelentések vizsgálatát követően, a támogatási összegre a Humán Reprodukciós Intézet Kft. a kezdetektől utófinanszírozásként pályázott.
A Humán Reprodukciós Intézet helyreigazítási kérelme után megkerestük a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalt. Röviddel kérdésünk megküldése után a Hivatal megerősítette korábbi válaszait. Hozzátéve, hogy a Humán Reprodukciós Intézet Kft. a pályázata részeként benyújtott költségvetési terv szerint, a projekt megvalósítását az elnyert támogatásból igényelt előleg felhasználásával tervezte. Azaz a költségvetési terv nem utófinanszírozású megvalósításra készült.