Keresés

Hazaküldték az iskolából a vacogó diákokat Szegeden

Annyira hideg volt az épületben, hogy haza kellett küldeni a diákokat a volt Sávgári gimnáziumból Szegeden.

A harmadik óra után az összes középiskolás diákot hazaküldték a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumból (az egykori Ságváriból) hétfőn. A diákok ugyanis vacogak a téli szünet alatt nem fűtött, így nagyon kihűlt épületben – írta a Délmagyar.hu.

A lapnak egy gimnazista azt mondta, hogy volt olyan terem, ahol 10 Celsius fok sem volt. Az igazgató az iskolarádióban jelentette be a döntést.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!