Keresés

Hawaii az élet

Riport a bátonyterenyei cigánytelep-felszámolási program hatásairól
Fotó: Magócsi Márton

Hiába hiányzik a régi élet, hiába vannak messze az eltemetett szülők és hiába nem kellenek senkinek a szép, kézimunkával készült rongybabák, mégis arany életük van azoknak a bátonyterenyei romáknak, akiknek lerombolták korábbi házukat, és újat kaptak helyette.

Két zsúfolt, a külvilágtól elzárt, ottfelejtett romatelepen élt 16 bátonyterenyei család 2010-ig, míg új otthont, és ezzel új életet nem kaptak.  Már négy éve, hogy felszámolták a telepeket, most pedig két családdal beszélgettünk, hogy kiderüljön, hová jutottak. A program egyelőre sikeresnek tűnik: éhezés és kilátástalanság már nincs, nélkülözés és nehézségek még vannak.

Jolika néni a szobájában fogad minket, itt szokott aludni, de ez a nappali is. Ez a legtágasabb helyiség a házban, középen asztal, oldalt szekrénysor, rajta apró díszek és fényképek. Jolika néninek egy lánya és négy unokája van, Zsolti a legidősebb, ő nemsokára ballag. Azt mondja, ha történne vele valami, biztosan belehalna. Jolika néni Kányáson, a Mátraverebélyhez tartozó egykori bányásztelepen él férjével, Laci bácsival, de ez nem mindig volt így. Zsolti még Alsó-Katalinon, a négy éve felszámolt romatelepen született.

Jolika néni otthonában, Kányáson | Fotó: Magócsi Márton
Jolika néni otthonában, Kányáson | Fotó: Magócsi Márton

A semmiből egy új életbe

A Mátrában vagyunk, Budapestről érkezve idilli közegben. Az autópályáról letérve kanyargós utak visznek a nagyjából tizenkétezer lakosú kisvárosba, Bátonyterenyére, ami 1984-ben jött létre Nagybátony és Kisterenye egyesülésével. Hivatalosan a településhez tartozott, de a lakott területtől kilométerekre volt a két egykori bányatelep, Alsó-Katalin és Gyula-rakodó is, ahonnan 16 mélyszegénységben élő családot, összesen 64 embert költöztettek el 2010-ben. A telepfelszámolásra a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége (NMCKKSZSZ) nyert pénzt az akkori Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatán. A szervezet házat és használt bútorokat adott a családoknak, akik Bátonyterenyére, Nemtibe és Mátraverebélyre költözhettek – közel a boltokhoz, a munkához és az emberekhez.

A családok nem vehették rögtön saját tulajdonba a házakat, ehhez öt éven át teljesíteniük kell bizonyos feltételeket: fizetniük kell a közüzemi számlákat, gondozniuk kell a portát, és részt kell venniük az NMCKKSZSZ által szervezett képzéseken. A telepfelszámolás után voltak, akik így tették le a nyolc általánost, 11-en jogosítványt szereztek, hatan hulladékgazdálkodó, öten fakitermelő-erdőművelő, ketten élelmiszer-eladó, egy ember pedig házi szociális gondozó képzésen vett részt.

A legfiatalabb gyerek egy átköltöztettett család otthonában, Nagybátonyban | Fotó: Magócsi Márton
A legfiatalabb gyerek egy átköltöztettett család otthonában, Nagybátonyban | Fotó: Magócsi Márton

Szomora Szilárd, a szervezet elnöke most úgy látja, a következő két évben a tizenhatból tizenöt család végleg átveheti az ingatlant, de ez egy esetben biztosan nem fog megtörténni. „Az egyik család lebontotta a melléképületet, kiköltözött a házból, és elhagyta a várost is, fogalmunk sincs, hogy most hol vannak” – mondta Szomora.

Az általunk megkérdezett családok kivétel nélkül jól érzik magukat az új környezetben, még akkor is, ha a nehézségek nem múltak el. A közmunkás-fizetésből még mindig nehéz kijönni a hónap végére, de már nem hiányzik a villany és a gáz sem, ahogy éhezni sem kell.

Elmegy az idő, fiam, rajtunk

A telepek helyén szinte semmi sem maradt, csak a házak alapjait és téglatörmeléket találunk ott, ahol néhány éve még népes családok éltek, a külvilágtól szinte teljesen elszigetelten. A két telep közül Alsó-Katalin volt jobb helyzetben, itt naponta kétszer járt busz, reggel hétkor, és délután négykor, igaz, a megállóig sokat kellett gyalogolni. Itt lakott Jolika néni is a családjával. „Nagyon régen volt, már el is felejtettem, milyen. Nem járok arra, nem esik jól azt látni” – mondja.

Ennyi maradt a telepből Gyula-rakodón | Fotó: Magócsi Márton
Ennyi maradt a telepből Gyula-rakodón | Fotó: Magócsi Márton

De bármilyen nehéz is arra járni, Jolika nénit minden Alsó-Katalinhoz köti. Ott született, ott nőtt fel, és ott haltak meg a szülei is – az otthonát akkor is nehezen hagyja el az ember, ha sokkal jobb helyre költözhet. „Néhányan kitaláltuk, hogy visszamegyünk, de aztán lerombolták a házakat”- mondja.

Az új házhoz kert is tartozik, Jolika néni ott szokott dolgozni, ha befejezte a főzést meg a takarítást. Most négy zsák krumpli lett, de a paradicsomot el kellett dobálni, mert fekete lett az esőtől. „Ha végzek a házimunkával, van, hogy előveszem a ceruzáimat, és rajzolgatok, vagy festek”. Az egyik képe kint is van a falon, rögtön az ajtó mellett.

Éhezniük már nem kell, és Jolika néni már nem is olyan sovány, mint a telepi időszakban. Közmunka most csak a férjének jutott, így abból élnek, amit ő kap a biobrikett-műhelyben. Azt ígérték, ősztől Jolika néni is dolgozhat majd az önkormányzatnál, de egyelőre nem szóltak, hogy mehet. A költözés után elvégezte az NMCKKSZSZ néhány tanfolyamát: járt gyöngyszövésre, kosárfonásra és babakészítésre is, a szoba tele van az apróságokkal, amiket készített.

Jolika férje, László a házuk mellett álló biobrikett-műhely előtt | Fotó: Magócsi Márton
Jolika férje, László a házuk mellett álló biobrikett-műhely előtt | Fotó: Magócsi Márton

„Ha nagy hó volt, három-négy napig nem mozdultunk. A gyerekek nem tudtak iskolába jönni, ha meg betegek voltak, az orvos alig akart kijönni. A megálló egy kilométerre volt, de a busz is alig járt.” Ezt már Csikós Lajos mondja, de nem Lajosnak, hanem Csabinak szólítom, hiszen mindenki így ismeri. Ismét egy gondos, rendezett nappaliban ülünk, ami, ahogy Csabi mondja, gyökeres váltás Gyula-rakodóhoz képest.

Gyula-rakodó a bátonyterenyei szeméttelep szomszédságában van, ahol néhány éve még Csabi is élt négy gyermekével és élettársával. „Dolgozni is alig tudtunk bejárni, így főleg vasból meg fából éltünk.. Először el sem hittük, hogy beköltözhetünk, mert annyit ígérgetett az önkormányzat éveken keresztül.” Csabi gyerekkorában került ki a telepre, amikor összedőlt a ház, amiben addig élt a szüleivel. „Odatettek minket, ott nem kellett foglalkozni velünk. Azt mondták, Gyula nincs rajta a térképen.”

Csikós Lajos (Csabi) a nappalijában | Fotó: Magócsi Márton
Csikós Lajos (Csabi) a nappalijában | Fotó: Magócsi Márton

Csabit az NMCKKSZSZ foglalkoztatja fakitermelőként, így a családja is könnyebben jut fához.

A nehézségek ellenére Csabi sokat beszél arról, mennyivel jobb az élet az új házban.  „Most Hawaii az élet” – mondja nevetve. „A gyerekeknek vannak barátaik, jobban tanulnak, és mi is mindennap el tudunk menni közmunkára. Ez többet ér, mint a lottó ötös”.

A költözéskor azért nem ment minden simán, a Jobbik még tüntetést is szervezett a betelepítés ellen. Csabit is megfenyegették, hogy rágyújtják a házat, de azt mondja, valamennyire megérti őket. „Az zavarta az embereket, hogy ingyen kaptuk meg a házakat, ami érthető a mai világban, amikor 40-50 éves emberek jelzáloghiteleket fizetnek. De azt mondom, menjen ki oda valaki három pici gyerekkel, és lakjon ott egy évig”.

Csabi nagyon jól érzi magát, és hálás a lehetőségért, amit kapott, de neki sem volt könnyű megszokni az új helyet. „Tudod, mi zavar engem? A zaj. Mennek itt az autók, alig tudok aludni. Amikor idejöttünk, hónapokig nem is aludtam. A falak is beleremegnek”.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!