X

Havi egymillióért ad tanácsot Zoltai

A Lázár Jánost tanácsaival segítő volt Mazsihisz ügyvezető havonta bruttó egymillió forint fizetést kap. A megállapodás négy hónapra szól.

Havi bruttó egymillió forintot kap tanácsaiért a Miniszterelnökséggel kötött szerződés alapján Zoltai Gusztáv. A megállapodás négy hónapra szól – írja a 444. A Miniszterlenökség szerint Zoltai szakmai tanácsokat ad a zsidó közösségek érdekképviseletének ellátására hivatott szervezetek képviselőivel történő tárgyalásokhoz, közreműködik a magyar zsidó közösségekkel való kapcsolattartásban.

Zoltairól szeptember elején derült ki, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert segíti a jövőben tanácsadóként. Feladata szerint Zoltai a zsidó szervezetek és a kormány közötti viszony rendezését szolgálja tanácsaival. „A Miniszterelnökségen dolgozó tanácsadónak általában egy évre szól a megbízatása, ebben az esetben szeretném decemberre lezárni ennek a programnak a konszolidálását” – idézte Lázár szavait korábban a Magyar Nemzet.

A kormány munkájához való csatlakozása nagy visszhangot váltott ki a zsidóság körében: többen árulónak nevezték, de a Fideszen belül is furcsának találták néhányan a szerepvállalását.

Zoltai Gusztáv, aki csaknem huszonöt éven át volt a Mazsihisz – és a BZSH, a Budapesti Zsidó Hitközség – ügyvezető igazgatója, tavasszal váratlanul bejelentette, hogy lemond.  A Mazsihisz idén többször került vitás helyzetbe a kormánnyal: a Sorsok Háza koncepciója, a Szabadság téri német megszállási emlékmű, és Szakály Sándor történész, a Veritas Intézet igazgatójának szavai miatt, aki idegenrendészeti akciónak nevezte a magyar holokauszt első tömeggyilkosságát, az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást.

Prókai Eszter: @eszterabcug

Comments are closed.