Keresés

Határt szabnak radikálisai a Jobbik mérséklődésének

A Jobbik tele van a pártot radikalizmusa miatt kedvelőkkel, így meg van a határa, meddig mehet el a mérsékelt irányba Vona Gábor pártelnök. Erről Szegedi Csanád egykori jobbikos politikus beszélt a BBC-nek.

“Vonának középre kellett fordulnia. De attól még tele van a párt olyan emberekkel akik radikalizmusa, nacionalizmusa, szélőségessége miatt csatlakoztak hozzá. Ők nem elégszenek meg kevesebbel. Úgyhogy van egy határa annak, meddig mehet el mérsékelt irányba.”

Ezt Szegedi Csanád egykori jobbikos politikus mondta a BBC-nek. A brit közszlgálati adó magyarországi tudósítója arról kérdezte, mit szól ahhoz, hogy a Jobbik Vona Gábor pártelnök vezetésével sokkal visszafogottabban politizál, és most visszatérne-e a pártba zsidó identitásának tudatában. Szegedi Csanád azt is mondta, számára nincs visszaút a politikába.

Szegedi Csanád 2o12-ben hagyta ott a Jobbikot, miután megtudta, hogy zsidó családba született, csak szülei titkolták előle, pedig nagyanyja például túlélte a holokausztot.

Szegedi a BBC riportja szerint jelenleg alkalmanként előadásokat tart zsidóságáról, emellett ingatlanokat ad bérbe Budapest belvárosában. A volt politikus arról is beszélt hogy bár jelen van a közbeszédben az antiszemitizmus, Magyarország valójában nagyszerű hely a zsidók számára.

Olvassa el, mit gondol a világról a Jobbik egyik jelenlegi politikusa! Az Abcúg interjúja a Tapolcán választást nyert Rig Lajossal.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!