Már csak 500 napot kell együtt kibírnunk, aztán leváltható az Orbán-rendszer – mondta az ellenzéki pártok közös tüntetésén Bokros Lajos. Háromezren lehettek ott a Blaha Lujza téren, beszélt Gyurcsány Ferenc és Molnár Gyula is, a tömeg pedig ugyanazt skandálta, mint a Kossuth téren tüntetők.
Orbán Viktor beszédével egyidőben tartotta az MSZP, a DK és a PM közös tüntetését a Blaha Lujza téren. Nagyjából háromezren mentek el, a 444.hu tudósítása azt írja, hogy a „Mossuk le a gyalázatot!” néven futó demonstrációtól a balos ellenzéki pártok közül csak a Kossuth téren akciózó Együtt, és a külön tüntető Liberálisok maradtak távol.
A tüntetésen színpadra lépett többek közt Molnár Gyula az MSZP, Gyurcsány Ferenc a DK, Bokros Lajos a Modern Magyarorszáért Mozgalom vezetője, és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke.
„Ez az ország ebbe a háborúskodásba bele fog halni” – mondta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. Nekem, nekünk demokratáknak sok vitánk van sokakkal, de abban nem lehet vita, hogy nem lehet olyan új hazát teremteni, amelyikről azt mondjuk, hogy ez nem az ő hazájuk is – folytatta. Szerinte a rendszer rossz, nemcsak a kormányzás. Azoknak van igaza, akik új rendszerváltozást akarnak. Történelmi teljesítmény, erkölcsök és politikus kell – erre kell nekünk vállalkozni. Az asztalhoz kell hívni mindazokat, akik tisztességesek és ugyanazt akarják, mint mi, nem engedhetik meg magunknak a demokraták az önzők világát. „Aki nem érzi az alázatot, az Orbánnal van, aki szemet huny a rablás fölött, az Orbánnal van, aki gyurcsányozik, az Orbánnal van” – mondta.
Az MSZP elnöke, Molnár Gyula arról beszélt, hogy tenni kell azért, hogy 2018 a változás éve legyen. Szerinte ez a hatalom leváltható, nem kell hozzá más, mint a 106 egyéni körzetben és az országos listákon többséget kell szerezni. Azt javasolja ezért, hogy „állítsatok át egy aktívat, és győzzetek meg egy passzívat, és akkor sikerülni fog”. Ő hisz a változásban, hisz abban, hogy veszik az önkény és él a törvény.
Bokros Lajos, a MoMe elnöke arról beszélt, hogy szerinte ma kivételes alkalom van, mert nem várhatunk tovább, az aljas, korrupt önkényuralmat le kell váltani. Akkor is le kell váltani, ha nem tudjuk pontosan, hogy mi jön utána. Gyermekeink érdekében le kell váltani. Szerinte a népszavazás Orbánnak és bandájának kudarc, az isten pénze és a Kubatov lista is kevés volt, hogy érvényes legyen a népszavazás. Láttuk, hogy nem legyőzhetetlenek, de ettől nem változott még semmi – tette hozzá.
„Az ellenzéki pártoknak nincs erejük egyedül leváltani a Fideszt, illúzió ezt gondolni. Az MSZP nem erősödik meg annyira, hogy egyedül leváltsa a Fideszt. A DK-t Gyurcsány miatt utasítják el, a társadalom nagy része legalább annyira utálja Gyurcsányt mint Orbánt. Az Együtt és a PM a bejutási küszöb alatt van. A MoMe-t nem méri a közvélemény-kutatás, mert nem parlamenti párt. Tudom, hogy engem is sokan utálnak” – mondta Bokros, majd meghirdette az 500 napos programot, amibe mindenkinek, aki szerint véget kell érjen az Orbán-rendszernek, be kell állnia egy demokratikus választási szövetségbe. Szerinte nemcsak a pártoknak, hanem a civil szervezeteknek, és az ellenzéki sajtónak is részt kell ebben vennie.
Az ellenzéki tüntetés résztvevői, hasonlóan a Kossuth téren összegyűltekhez, folyamatosan azt skandálták, hogy „Orbán takarodj”! A helyszínen megjelent nagyjából tíz ellentüntető is, akik Árpádsávos zászlókat lengettek, és közben azt kiabálták, hogy „Gyurcsány takarodj”!
(Index)