Keresés

Hangszerekkel segítenek a szegény gyerekeken

Megunt, kinőtt hangszereket gyűjt a Máltai Szeretetszolgálat és a Symphonia Alapítvány szegénységben élő gyerekeknek. A máltaiak ősszel hirdették meg a Szimfónia Programot tizenöt, hátrányos helyzetű gyerekeket tanító általános iskolában.

A monori romatelepen 2013 augusztusában kísérleti jelleggel elindított program sikere után idén szeptemberben Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl 15 általános iskolájában kezdték el a speciális zenei foglalkozásokat rászoruló családok gyermekeivel.

A kistelepüléseken kiválasztott iskolákban óriási az érdeklődés, több helyen négyszer-ötször annyi diák jelentkezett, mint amennyire a szervezők előzetesen számítottak, ezért is van szükség több hangszerre.

“Aki egyszer hangszert vesz a kezébe, soha nem fog fegyvert fogni” – idézte Kupper András, a Symphonia Alapítvány elnöke az El Sistema nevű program alapítóját a program indulása miatt tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

A Venezuelából 40 évvel ezelőtt útnak indult program lényege, hogy a gyerekek a közös zenélés révén megtanulnak figyelni egymásra, és megtapasztalják, hogy egy zenekarban, miként a társadalomban is mindenkinek megvan a saját szerepe, feladata.

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a program nem a kiemelkedő tehetségekről szól: „mi abban hiszünk, hogy minden gyermek tehetséges”. A játékok, a művészet, és a sport mellett a közös zenélés egy új terep, amellyel hasznos, értelmes iskola utáni elfoglaltságot próbálnak nyújtani a szegénységben élő gyerekeknek.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!