Keresés

Mások helyett veszekszik, ha kell

Akadályozott meg telefonon keresztül öngyilkosságot, vágott el köldökzsinórt, segített egy rab esküvőjén, és tolmácsolta egy haldokló utolsó szavait. Halász Éva több mint húsz éve dolgozik siketek és nagyothallók jeltolmácsaként, gyakran éjszakába és hétvégébe nyúlóan. A munkája állandó kihívás, sosem tudhatja, hogy éppen mikor lesz rá szükség, és ki akarja vele megosztani válása történetét az éjszaka közepén.

Nehéz elképzelni olyan szituációt és élethelyzetet, amiben ne lett volna még része a siketek jeltolmácsaként dolgozó Halász Évának. Több, mint húsz éve segíti a hallási fogyatékkal élőket, pár éve a Jelnyelvi Tolmácsok a Hallássérültekért Alapítvány Fővárosi Jelnyelvi Tolmácsszolgálatának Thököly úti irodájában. Főleg siketekkel foglalkozik, de hallássérültek is vannak az ügyfelei között. A munkája legáltalánosabb része, amikor telefonálnia vagy levelet írnia kell egy siket nevében. Előbbi nem szorul magyarázatra, utóbbira viszont azért van szükség, mert a hallássérülteknek az írott szöveg „eléggé külföldi, hiszen a jelnyelv az anyanyelvük, nem a magyar. Ezért gyakran kell értelmezni és elmagyarázni, hogy mi van előttük a papíron – meséli Éva.

A jelnyelvet gyerekkorától ismeri, szülei és nővére is hallássérült volt, neki tulajdonképpen ez az anyanyelve. Ennek ellenére nem volt magától értetődő, hogy ezzel foglalkozik majd: hosszú évekig dolgozott egy irodában, teljesen más jellegű munkakörben, aztán egy szembejövő, tolmácsokat kereső álláshirdetés láttán döntött úgy, ő ezt tudná és szeretné is csinálni. Tolmácsként nem csak a siketek ügyes – bajos dolgait intézte, felkérték korábban színházi, a köztévé híradójában és a parlamentben is tolmácsolni. Utóbbiakra nagy kihívásként emlékszik vissza.

“Mindig más ember, más ügyekkel, a lehetőségek tárháza szinte végtelen” – mondja a szakmájáról. A lehetőségekkel pedig nem túloz: Éva volt már börtönben, rabok esküvőjén tolmácsolni, állt temetésen a pap mellett, állásinterjún tolmácsolt a reménybeli munkavállalónak, és pszichológusnál is fordított. Egyszer pedig egy szülő nőt kísért a kórházba, és az apuka helyett vágta el a köldökzsinórt. Azért persze ennél sokkal prózaibb feladatok is megtalálják. Fodrászhoz például csak bejelenti, de el nem kíséri az ügyfelet, és a maratoni hosszúságű szülői értekezletek sem tartoznak a legizgalmasabb kihívások közé, de Éva ezeket is szereti. Mindegy, hogy milyen ügyről van szó, szerinte a legfontosabb már az elején tisztázni, hogy ő sosem dönt a siketek helyett. “Gyakran megkérdezik, hogy én mit szeretnék, de én nem vállalom ennek a felelősségét” – mondja.

Orvoshoz is kísér hallássérülteket, annak ellenére, hogy ide inkább a családtagjukkal járnak a siketek. Egy szakképzett tolmács azonban sokszor többet ér, mint a hozzátartozó gondoskodó óvása. Éva szerint amikor közvetlen hozzátartozó kíséri a siketet, és ő beszélget az orvossal, a siket egyáltalán nem jut szóhoz. Hiába kalimpál, ha kérdése lenne, a válasz általában csak egy legyintés. “Én, ha orvoshoz kísérek hallássérültet, egyből fordítok, mert nagyon fontos, hogy azok a kérdések, amik menet közben merülnek fel bennük, még akkor és ott választ kapjanak”.

Az egészségügyi dolgozók általában szívesen fogadják, és örülnek a segítségének, de az ellenkezőjére is van példa. Volt olyan orvos, aki azt mondta Évának, hogy köszöni szépen, de nincs szüksége tolmácsra, mert nélküle is értik egymást a beteggel. “Ekkor jeleztem, hogy lehet, hogy ő érti, de a hallássérült biztos nem. Még egy darabig erősködött, hogy nem kell neki a segítségem, ilyenkor nem tágítok, és előveszem az ingyen van a segítségem kártyát, aztán végül belemennek” – meséli.

Általában két hétre előre be van táblázva, de az előre megbeszélt programok és kérések mellett vannak bőven nem várt események, amik mindig elsőbbséget élveznek. Ha a rendőrségtől vagy a kórházból érkezik a hívás, ha törik, ha szakad, Évának húsz percen belül a helyszínen kell lennie. Főleg az idősebb generáció kéri a segítségét, szülei miatt ugyanis Éva a régi jelnyelvet használja, Közel száz százalékos sikerességgel oldja meg a hozzá fordulók problémáit, ezért is szeretnek hozzá járni – mondja. “Én nem válogatok, nem kérdezek, kicsit rabszolgaként teljesítem, amit kérnek. Szerintem, ha csak kicsivel is, de hasznosan járulok hozzá, hogy elintéződjön a dolguk”.

A kellemetlen szituációkat sem tudja kikerülni. Ilyen például, amikor két ember közötti vitát neki kell telefonon tolmácsolnia, és mindent fordítania kell, amit a hallássérült kér, még ha az csúnya káromkodás is. “Ilyenkor mindig jelzem a címzettnek, hogy ezt szó szerint fogom fordítani az illetőt, aki itt ül velem szemben” – nevet

Sokszor találkozik olyan emberi történetekkel, amik megviselik lelkileg, akár hosszú napokra is. Ezeket nem is tudja maga mögött hagyni, amikor délután becsukja az irodája ajtaját. Ilyen volt például annak az idős, halló néninek az este, akit egy baleset után kórházba vittek. Évát behívták a kórházba, mert a néni nagyon mondani akart valamit, de szinte már alig volt hangja, csak tátogott. Pár órája volt hátra, ott állt az ágya mellett a családja és az orvosok, Éva pedig gyakorlatilag a néni utolsó szavait mondta el nekik.

De hasonlóan bántja annak a hallássérült nyolcvanéves bácsinak a története, aki eltartási szerződést kötött egy fiatalabb, szintén hallássérült nővel. A szerződés aláírása után a nő nem tartotta be, amit ígért, ezért a bácsi bírósághoz fordult, kérte, hogy bontsák fel a szerződést. A férfi zavarodottan és összevissza beszélt, zaklatott volt, és nem tudta normálisan elmagyarázni a bíróságon, hogy mi is történt. “Én pedig ott álltam, mint tolmács, tudtam az egész történetet az elejétől a végéig, mégsem mondhattam többet, mint, amit a bácsi szájából kellett fordítanom” – meséli Éva. A bíróság végül annyiban hagyta a szerződést, Éva pedig napokig nem aludt. Egyszer pedig órákon keresztül küzdött telefonon keresztül azért, hogy ne legyen öngyilkos a vonal másik végén lévő nő. Végül sikerült megakadályoznia a tragédiát, de a trauma a mai napig benne. van.

A munka otthoni kizárásában azok az ügyfelek sem segítenek, akik hajnali négykor képesek sms-t írni, mert érdekli őket, hogy Éva bent lesz-e az irodában reggel, vagy éppen éjjel egykor jut eszükbe, hogy elmeséljenek valamit. Éva ugyanis sosem kapcsolhatja ki a telefonját, hiszen bármikor történhet baleset vagy bűncselekmény, amikor mennie kell.

A siketet sokszor túlságosan is megtisztelik Évát a bizalmukkal. Nem ritka, hogy egy válságba került házasság utolsó felvonásait hallgathatja végig, de segíteni ilyenkor a tanácsadáson kívül nem tud. A siketek körében nagy a házasodási vágy, de sokan el is válnak, elég hirtelen – mondja Éva. Kötődnek egymáshoz, de mivel erősen vizuális típusok, ha megtetszik nekik valaki más, nem sokat hezitálnak. “Hamar döntenek, és már bontják is fel az előző kapcsolatot”.

Éva szerint a siketek és a nagyothallók is nagyon jó munkaerők, talán túlságosan is, sokkal buzgóbbak, mint a halló társaik, munkahelyet mégis nehezen találnak. Ha fel is veszik őket, akkor is napi négy órában, a teljes állás ritka. Akik el tudnak helyezkedni, jellemzően takarítanak, pakolnak vagy csomagolnak valamilyen üzemben, pedig sokuknak van rendes szakmája.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!