Keresés

Ha most nem segítünk a romáknak, akkor soha

Roma család Romániában | Forrás: Világbank
Roma család Romániában | Forrás: Világbank

Közép-Európai romák tömegei szenvednek el olyan hátrányokat életük első éveiben, amelyeket soha többé nem tudnak ledolgozni. Pedig, ha időben érkezik a segítség, az iskolában és a munkaerő-piacon is könnyebben boldogulnak. A Világbank új kötetében összegyűjtötték, milyen programokkal lehetne segíteni a mélyszegénységben élő romákon. Ha az európai politikusok okosak, 2020-ig még a pénz sem lehet akadály. 

“Sokan hajlamosak annyival elintézni a romák nehéz helyzetét, hogy ők így szeretnek élni, és kész. Ezt most adatokkal sikerült megcáfolnunk” – mondta Roberta Gatti, a Világbank washingtoni munkatársa a szervezet új kötetének budapesti sajtóbemutatóján. A szervezet felmérése szerint a romák semmivel sem akarnak kevésbé stabil munkahelyet vagy oktatást a gyerekeik számára, mint a nem romák. A “Being Fair, Faring Better” című kiadvány másik újdonsága, hogy születéstől a munkába állásig mutatja be, milyen hátrányokat szenvednek a közép-európai (bolgár, román, magyar, szlovák és cseh) romák életük során, és milyen sikeres nemzetközi példák vannak az esélyegyenlőség javítására.

Intenzív segítséggel bármi lehetséges

Bár a romák felzárkózása a Világbank szerint egyszerre morális kötelesség és gazdasági érdek is, rengeteg roma gyerek még mindig behozhatatlan hátrányba kerül élete első éveiben. A vizsgált országokban a roma gyerekek kevesebb mint 50 százaléka jár óvodába, és a közép-európai roma gyerekeknek csak 11-33 százaléka jut el a középfokú oktatásig, a diplomásoknak pedig alig egy százalékát teszik ki.

Pedig ha gazdasági nyelven fogalmazunk, “minél korábban fektetünk be a roma gyerekek fejlesztésébe, annál képzettebb embereket kapunk majd a munkaerőpiacon” – magyarázta Karácsony Sándor, a Világbank kutatója és a kötet egyik szerzője. Az elöregedő közép-európai társadalmaknak olyan szükségük lenne a fiatal roma munkavállalók tömegeire, mint egy falat kenyérre. Ha ránézünk a magyarországi romák és nem romák korfájára, nemcsak az látszik, hogy a romák várható élettartama drasztikusan elmarad a nem romákétól, hanem az is, hogy mekkora tartalék rejlik bennük a gazdaság számára:

A magyarországi romák (balra) és a nem romák (jobbra). A kék a férfiakat, a narancs a nőket jelöli. |Forrás: Világbank
A magyarországi romák (balra) és a nem romák (jobbra) korfája. A kék szín a férfiakat, a narancs a nőket jelöli. | Forrás: Világbank

Leegyszerűsítve a Világbank álláspontját: minél igazságosabb társadalomban élünk, azaz minél nagyobb az esélyegyenlőség, annál jobb lesz a gazdaságnak is. De hogyan lehet hatékonyan beavatkozni akkor, amikor még nem túl késő?

A kötetben több projektet is bemutatnak, de a legérdekesebb talán a “Chile Solidario”, amely 2002 és 2012 között több mint kétmillió hátrányos helyzetű chileinek tudott segíteni. Miközben Chile a 90-es években sikeresen csökkentette a szegénységi rátáját 38,6-ról 23,2 százalékra, a mélyszegénységben élők aránya nem csökkent, és továbbra is a népesség 5,6 százalékát tették ki. A legtöbb szociális intézkedés csak a szegények felső rétegeit érte el, mivel az igénylésükhöz bonyolultabb dokumentumokat kellett kitölteni és el kellett menni a helyi kormányhivatalba, ami a legszegényebbek számára egyáltalán nem magától értetődő, nem beszélve arról, hogy gyakran nem is értesültek a lehetőségekről. Ráadásul a programok nem a családokat, hanem az egyéneket célozták, ami párhuzamosságokhoz és kevésbé hatékony működéshez vezetett.

A Chile Solidarióban önkéntesen résztvevő családok az első két évben intenzív tanácsadói segítséget kapnak a hozzájuk tartozó szociális munkástól, aki rendszeresen ellátogat hozzájuk. Ez a program kulcsa, hiszen ezen keresztül kell a családokat megtanítani az egészségügyi, oktatási és szociális rendszer önálló használatára. A tanácsadók személyre szabottan segítik a családokat és bizalmi kapcsolatot építenek ki velük, valamint összekapcsolják őket azokkal a szociális szolgáltatásokkal, amelyek elvileg korábban is elérhetők lettek volna számukra. (A családgondozás a magyar gyerekvédelmi rendszernek is fontos része, de közel sincs elég családgondozó, és a munka olykor a partneri viszony helyett inkább a hatalom fitogtatására épül. Erről itt olvashat riportot, itt pedig a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke is beszélt róla).

Együtt kidolgoznak egy családfejlesztési tervet, amelyben leírják, milyen problémák vannak a családban az egészségügyi helyzettől a lakhatáson át az iskoláig, és milyen stratégiával lehetne megoldani őket, mindezt pedig mérhetővé is teszik. A családoknak összesen 53 pontot kell összegyűjteniük, így kezdettől fogva tudják, melyik területen kell többet fejlődniük, és melyikből állnak jobban. A családokat így aktivitásra ösztönzik, a tanácsadói segítség mellett pedig havonta pénzzel is segítik őket. Ha a családok teljesítik a tervben foglaltakat, egy újabb, hároméves fázisba lépnek, amivel további juttatásokra válnak jogosulttá.

Több mint tíz évvel a program elindítása után látszik, hogy a résztvevő családok legalább a minimális életminőséget biztosítani tudták maguknak, elsősorban a kétéves tanácsadói programnak köszönhetően. Ezen kívül több gyerek jut el az iskolába, mint korábban, javult a férfiak munkaerő-piaci helyzete, és többen jutnak hozzá a szociális szolgáltatásokhoz. A Világbank szerint a Chile Solidario a helyi sajátosságokra (Közép-Európában a roma kultúrára) szabva bármelyik országban jól működő program lehetne.

Egy jó magyar példa

Vannak projektek, amelyek nem az egész családot, hanem a gyerek korai fejlesztését veszik célba. Ehhez elsősorban széles bölcsőde- és óvodahálózat kell, de ez önmagában nem elég, hiszen a roma gyerekek sokszor akkor sem jutnak el az intézményekbe, ha egyébként lehetőségük lenne rá.

Ilyen a 2003-ban brit mintára elindított Biztos Kezdet program, amely 110 hátrányos helyzetű településen hozott létre gyerekházakat. Itt a leginkább rászoruló hat év alatti gyerekeknek és szüleiknek nyújtanak szociális szolgáltatásokat, 2012 óta központi költségvetésből (korábban a Norvég Alap és az Európai Unió finanszírozta őket). 2006-ban már négyszáz család és hétszáz gyerek vett részt a programban. (Egy korábbi riportunk alkalmával mi is jártunk a tiszakarádi Biztos Kezdet gyerekházban).

Anyukák és gyerekek egy Biztos Kezdet gyerekházban a Bodrogközben | Fotó: Magócsi Márton
Anyukák és gyerekek egy Biztos Kezdet gyerekházban a Bodrogközben | Fotó: Magócsi Márton

“Ígéretesen alakul” – mondta Roberta Gatti a Biztos Kezdetről, de ennél többet szerinte egyelőre nem állíthatunk. Az mindenesetre biztos, hogy az ilyen programok nem csak a korai iskolaelhagyók arányát csökkenthetik (ami Magyarországon 2010 óta folyamatosan növekszik), de segíthetnek a gyerekeknek beilleszkedni az általános iskolába, ami nem mindig könnyű feladat. Karácsony Sándor szerint a roma gyerekek épp a nagy váltásokkor, vagyis az általános iskolába és a középiskolába lépéskor kerülnek a legnagyobb veszélybe. “Egyre több tanárral és tantárggyal találkoznak, és ha nem figyelnek oda a különleges szükségleteikre, a hátrányos helyzetű gyerekek nagyobb eséllyel esnek ki a rendszerből” – mondta.

Teljes tévút?
Az Abcúgon nemrég beszélgettünk Iulius Rostasszal, a Közép-Európai Egyetem kutatójával, aki szerint a Világbank, az ENSZ és a többi nagy nemzetközi szervezet mind tévúton jár, mert a gazdasági érvelésükkel figyelmen kívül hagyják a romák kultúráját, ami nélkül szerinte nem lehet valódi segítséget nyújtani. Rostas ezért elsősorban a roma kultúra iskolai oktatására és a roma identitás erősítésére helyezi a hangsúlyt. “Érvelhetünk a nem roma gyerekek szüleinek azzal, hogy engedjenek roma gyerekeket az osztályba, mert az gazdaságilag hasznos lesz. (…) Ilyen alapon akár le is lőhetjük az összes romát, gazdaságilag az is megérné” – mondta Rostas, akinek a véleményét itt olvashatja el bővebben. A “Being Fair, Faring Better” szerzői azt monddták, igyekeztek megfelelni az ilyen kritikáknak, ezért a kötetben írtak a roma kultúra és a roma nyelvoktatás fontosságáról is, illetve bemutatták a Nyílt Társadalom Alapítvány Barvalipe nevű programját, amelyet a roma büszkeség és identitás erősítéséért indítottak.

 

A kötet idézi a Roma Oktatási Alap AGS (A Good Start) programját, amelyet 16 közép-európai kisközösségben teszteltek, és intenzív szociális munkával próbálták óvodába juttatni a roma gyerekeket. Magyarországon ezt külön az anyáknak szóló tréningekkel is kiegészítették, ahol gyerekkönyveket adtak nekik, és megtanították őket a meseolvasás fontosságára, általában olyan roma nők segítségével, akik maguk is a helyi közösségből származtak.

Hasonló elgondolásra épül a roma pedagógiai asszisztens pozíciójának bevezetése, ami az összes vizsgált közép-európai országban létezik már. A feladata, hogy közvetítsen a családok és az iskola között, valamint, hogy segítse a roma gyerekeket a házi feladat megírásában és a szabadidő hasznos eltöltésében. Szlovákia 2012-ben 200 iskolában bevezette az egésznapos iskolát a hátrányos helyzetű diákok számára, akik ahelyett, hogy otthon töltötték volna a délutánt, az iskolában korrepetáláson, szakkörökön és edzéseken vettek részt.

Inkább megéri otthon maradni, és vigyázni a gyerekre

A gyerekkorból hozott hátrányok később, a munkaerő-piacon is kiütköznek:

  • A romák hasonló arányban vannak jelen a piacon, mint a nem romák, de fele olyan valószínű, hogy alkalmazzák őket,
  • ha dolgoznak is, gyakran időszakos feketemunkát kapnak, jellemzően az építőiparban és a mezőgazdaságban, pedig a Világbank felmérése alapján inkább keresnének kevesebbet egy stabil munkahelyen,
  • a közép-európai roma nőknek csak 10-31 százaléka dolgozik,
  • a romániai romák 72 százaléka nincs regisztrálva a munkaügyi központban,
  • Magyarországon, Bulgáriában és Romániában a romáknak kevesebb mint négy százaléka rendelkezik megtakarítással,
  • Csehországban a romák harmadannyit keresnek, mint nem roma kollégáik,
  • a romák kétharmada szakképzetlen munkás.

Pedig a munka több, mint puszta pénzkereseti forrás, hiszen ez az, ami célt ad a mindennapjainknak, és amelyen keresztül kapcsolódunk a többi emberhez a társadalomban. A romák a legtöbbször azért nem jutnak munkához, mert az oktatásban elszenvedett hátrányaik miatt nem elég képzettek, de vannak más akadályok is. Ilyen például a diszkrimináció: Romániában még olyan gyárat is találtak, amely egyszerűen kiírta a kapujára, hogy

Nem veszünk fel romákat!

de a legtöbbször nem ilyen közvetlen a kirekesztés. Előfordul, hogy a munkaadók a munkához képest irreális végzettséget várnak el a roma jelentkezőktől,  vagy bizonyos álláshelyeket egyszerűen nem nyitnak meg előttük. 402 közép-európai roma interjúalany közül a munkaképes korúak 64 százaléka tapasztalt már diszkriminációt, 49 százaléka pedig teljesen nyílt kirekesztésről számolt be.

Akadályozza az elhelyezkedést a területi szegregáció és a tömegközlekedés hiánya is. A romák lakta vidékekre sokszor semmi sem jár sötétedés után, munkalehetőség viszont legtöbbször csak kilométerekkel odébb adódik. (Olvassa el riportunkat a Borsod megyei Debrétéről, ahová tömegközlekedéssel jóformán lehetetlen eljutni!)

A Világbank idézi a siklósi munkaügyi központ projektjét, amelyben egy “mobil irodával” a legnehezebben elérhető falvakba is eljutottak, így sokkal többen regisztráltak álláskeresőként, és többen vettek részt a központ programjaiban is.

A munkakeresés nehézségei sok romát elbátortalanítanak, amit a kötetben egy romániai civil szervezet munkatársa illusztrált példával: “Pușcașiban találkoztunk nőkkel, akik munkába akartak állni. A legközelebbi munka a vaslui ruhagyárban adódott, ahová tömegközlekedéssel lehet eljutni. Nagyjából ötmillió lejt kerestek volna havonta, és kétmillióba került volna az utazás, miközben a háztartás és a gyerekek felügyelet nélkül maradtak volna. Ilyen alacsony fizetésért inkább megérte otthon maradni, és vigyázni a kicsire” – mondta.

Karácsony Sándor szerint egy ideális világban a munkaügyi központ munkatársai minden álláskeresőt személyre szabottan, mentorként segítenének. “A számukra megfelelő képzésekre irányítanák el, és figyelemmel követnék, hogy pontosan miben kell fejlődnie. Sokszor a legalapvetőbb ismeretek hiányoznak, például, hogy hogyan kell megjelenni egy állásinterjún, vagy hogyan kell összeállítani egy önéletrajzot” – mondta. “Ilyen mentorprogramot Közép-Európában még nem láttunk”.

A magyar kormány főleg a sokat vizsgált közmunkával válaszol ezekre a problémákra, és bár ezt a Világbank most nem vizsgálta, Roberta Gatti szerint megfelelő tervezéssel ez is jó út lehetne a munkaerő-piacra. Egy dominikai programban például a magánszektort is bevonták: egy – szintén magáncégek által biztosított – három hónapos képzés után cégeknél lehet két hónapos gyakorlatot végezni. Bár ez nem hosszú távú munka, a tapasztalatok szerint a résztvevők olyan, nemcsak technikai készségeket sajátítottak el, amelyekkel könnyebben boldogulnak a piacon.

A Világbank jó példaként idézi a németországi rendszert is, amelyben négy kategóriába sorolják az álláskeresőket. A legelsőben vannak azok, akik a legjobb esélyekkel indulnak, a legutolsóban pedig azok, akiknek állandó segítségre van szükségük. A közmunka-program csak utóbbiak számára elérhető, a hagyományos aktív munkaerő-piaci eszközökkel pedig a második és harmadik csoportot célozzák.

A kötetben olyan programokat is ajánlanak, amelyek nem a romák oktatási vagy a munkaerő-piaci helyzetén, hanem az otthoni körülményein akarnak javítani. Ezek ugyanis jelentősen rontják a romák egészségügyi állapotát és oktatási esélyeit is.

  • A magyarországi vidéki romák több mint fele rossz higiéniás körülmények között él (pl. nincs vízöblítéses wc-je, nincs rákötve a szennyvízhálózatra),
  • a csehországi romák negyede több mint egy kilométerre lakik a legközelebbi buszmegállótól,
  • a romániai romák 72-85 százalékának nincs hozzáférése vezetékes vízhez.

Egy 1986 óta futó madridi programban például támogatott bérlakásokat kínálnak a romáknak, amihez a kiskorú gyerekek fejlesztése, egészségmegőrzési képzés, elhelyezkedési és beilleszkedési segítség is társul.

A Világbank szerint az Európai Unió 2014 és 2020 közti költségvetési ciklusában történelmi lehetőség adódik arra, hogy az említett programokból minél több megvalósuljon azokban a közép-európai országokban, ahol nagy roma közösségek élnek. Ehhez viszont már politikai akarat is kell, ami nem mindig adott: Roberta Gatti szerint a kötet készítése során olyan közép-európai kormányzati szereplőkkel is találkoztak, akik azt sem akarták elismerni, hogy a szegénység egyáltalán létezik az országukban.

 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!