A legszegényebbeknek nincs pénzük egészséges ételeket venni, szűrővizsgálatokra és rendelésekre járni, nem sportolnak, sokszor inkább nem is akarnak tudni róla, ha valamilyen súlyos betegségük van. Amíg sokan azért nem alszanak éjszaka, mert azon jár az agyuk, hogy mit adnak másnap a gyereknek adni, addig nem várható el, hogy érdekelje őket az ételük minősége.
Nem kéne cigizni, ez az egyik. Kéne a sport. A kaja: zöldséget enni, nem csak nokedlit. Meg még mit mondjak? Nem kéne a kávé sem, amúgy meg. Mert itt jó levegő van, nem lehet mondani, hogy itt nem jó a levegő. Mert itt kint lakunk”.
A mélyszegénységben, szegregáltan élő, nagyrészt roma népesség egészséghez, betegséghez, egészségügyi ellátáshoz való viszonyáról készített kutatást a Gyerekesély Egyesület. Arra voltak kíváncsiak, hogy milyen az érintettek szociális helyzete, egészségi állapota, milyen a viszonyuk a rákos megbetegedésekhez és a szűrővizsgálatokhoz. A fenti idézet jól példázza a kutatás egyik fontos tanulságát: a legszegényebbek tisztában vannak vele: nem jó, ahogy élnek, de a változásra nincs lehetőségük, se erejük, beletörődnek helyzetükbe.
A hátrányos helyzetű kistelepüléseken élő interjúalanyok egészségi állapota rosszabb volt az átlagnál, ennek egyik oka a szegénység. A rák halálozási aránya is magasabb volt náluk, jellemző rájuk egyfajta tehetetlenség, ami szerint a sors kikerülhetetlen akaratával szemben minden lépés értelmetlen. Azaz szinte teljesen felesleges szűrésre vagy kezelésre járni.
Kevesebben vesznek részt rákszűrésen, mert nincs rá pénzük: a vizsgálatért van, hogy fizetni kell, de pénzbe kerül eljutni a szűrés helyszínére is, vagy sokszor csak nagyon nehezen oldható meg a közlekedés.
„Volt itt nálunk is, de az is fizetős volt: 1500 vagy 2000 forint. Volt, akinek jött a papír, annak ingyen volt. A párom is nagyon régen volt. Mondtam neki, hogy jó lenne elmennie, hiszen ő aktív dohányos.”
„Ezelőtt járt gyakran a busz, de most már az se jön. Így meg, ahova küldenek: ha nem szükséges, nem megy soha senki. Minek?”
„P‐ra kell lejárni, ami végül is gond, mert nagy a távolság, nincs járat. A busz is benne van 1600 forintban oda-vissza”.
„Az embereknek pedig ‐ soknak ‐ a buszra sincs pénze, hogy elmenjenek. Amikor mondja az orvos, hogy kéne menni tüdőgondozóba, mert hall valamit, zörejt, vagy valamit a tüdőn, nem megy, mert nincs pénz.”
Tisztában vannak azzal, hogy a rák gyógyításának esélyeit jelentősen növeli a korai felismerés, bíznak az orvosi beavatkozások hatékonyságában, de magát a szűrővizsgálatot mégis elutasítják.
Hát most hogy mondjam? Milyen szar lenne elmenni, és hirtelen kiderülne az, hogy te rákos vagy. Akkor megyünk sajnos már csak, amikor az utolsókat járjuk, tényleg már lepadlózunk”.
„Én úgy vagyok vele, ha én tartós beteg vagyok, inkább ne tudjak róla”.
A roma lakosság tagjait gyakran éri vélt vagy valós diszkrimináció az egészségügyben, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy nehezen vagy egyáltalán nem keresnek fel orvost, amikor megbetegszenek. A kutatás szerint a megkérdezett romák csaknem felét érte már hátrányos megkülönböztetés, azonban a diszkriminációról elsősorban a munkavállalás kapcsán számoltak be. Az egészségügyben ilyen tapasztalata a romák 12 százalékának volt. Sokan nyilatkoznak úgy, mintha ez a probléma a média, vagy a közgondolkodás által kreált jelenség lenne, aminek semmilyen alapja nincs a valóságban.
Akárhányszor voltam kórházban, azt láttam, hogy megadják a becsületet annak, aki jó ember, cigánynak is, magyarnak is. A cigányok inkább az étellel nincsenek megelégedve a kórházban. Nagyon válogatósak vagyunk. Húsleveset, gulyást ennénk, a krumplifőzeléket sem úgy készítik, ahogy mi”.
„Nem tudom, hogy amiatt‐e, mert cigányok vagyunk, de Ny‐n a romákat külön szobába rakják, és oda se figyelnek rájuk.”.
Az interjúk a kutatás készítői szerint nem támasztják alá, hogy az egészségügyi dolgozók diszkrimináló magatartása állna a mögött, hogy ezek az emberek tartózkodnak a szűrésektől és az egészségügyi kezelésektől. Azonban nem állítják azt, hogy nem létezik ilyen hátrányos megkülönböztetés.
A szegénység, az alacsony jövedelem, a másnap túlélésének folyamatos stressze nagyon megnehezíti, hogy az emberek egészséges életet éljenek. Ahol az embereknek az éhezéssel kell folyamatosan megküzdeniük, nehezen várható el, hogy érdekelje őket a táplálkozás minősége. A vizsgált családok sokszor elviselhetetlenül rossz minőségű lakásai, amikben WC vagy vezetékes víz sincs, jelentősen megnehezítik az elemi higiénia biztosítását, ami hatással van az egészségi állapotra, de akár annak is akadálya lehet, hogy az illető megjelenjen az orvosi vizsgálatokon:
Hallottam olyat, hogy lenézők az orvosok a romákkal, de én nem tudom magamra venni. Tisztán tartom a családomat, tisztálkodunk, talán ezért nem viselkednek lenézően velünk”.
Egy súlyosabb betegségnél, ha messze van a szakrendelő, a speciális kezelések, orvosok, gyógyszerek megfizetése komoly anyagi terhet jelenthet a családnak. Ott, ahol az emberek kétharmada eladósodott, ahol gyakorlatilag semmilyen tartalékkal nem rendelkeznek a családok, nem várhatjuk, hogy a rászorulók hozzájutnak a szükséges ellátásokhoz – írja a kutatás.
A szegénység a kutatás szerint azért játszik jelentős szerepet az egészségi állapot romlásában, mert ezek a családok nem tehetik meg, hogy egészségesen táplálkozzanak, hogy sportoljanak, hogy megfelelően kipihenjék magukat. Ezzel maguk az érintettek is tisztában vannak. Az egészséges táplálkozás szerintük alapvetően pénzkérdés. Egy korábbi kutatás adatai szerint a szegénységben élő családok inkább lisztet, tésztaféléket, zsírt, krumplit és cukros üdítőitalokat fogyasztanak, míg alig, vagy egyáltalán nem esznek zöldséget, gyümölcsöt, tejet, sajtot, tejtermékeket, halat. A kutatók megkérdezték, hogy az interjúalanyok mit tartanának fontosnak ahhoz, hogy egészségesek maradjanak. Mit tennének meg, ha több pénzük lenne. Az egyik interjúalany így válaszolt:
Hát akkor nem a Coopos kólát innánk, hanem a Pepsit meg a Cocacolát”.
Másikuk pedig azt mondta:
Nem mondhatom, hogy nagyon oda vagyunk az egészséges táplálkozásért. Úgy vagyunk vele, hogy ha már másra nem jut, legalább a hájra jusson”.
A sportolás sem tartozik a legfontosabb dolgok közé:
Sportra? Hát én mit sportoljak? Itthon főzök, takarítok” – ez már arra a kérdésre volt válasz, hogy az interjúalany sportol-e valamit.
„Szeretnék valamit sportolni, de nem igazán tudok mit elkezdeni. Iskola óta nem sportolok, elszoktam tőle. A szomszédok is megszólnának, ha elkezdenék futkározni”.
„Elég sportolás az, hogy egész nap vágom a földet a kapával”.
A dohányzás egészségkárosító hatásaival tisztában vannak, a többség azt mondta: nem tudnának leszokni róla, de sokan kerestek kiskaput arra, hogy elfogadhatóvá tegyék a nyilvánvaló önrombolást:
A szennyezett levegő árt a legjobban, nem a dohányzás, csak arra fogják. Meg ki tudja mik vannak, amikről nem tudunk. Csernobilban felrobbant az atomreaktor, aztán 5‐6 év múlva itt is mennyien meghaltak rákban a mi utcánkban”.
„Anyósom szokta mondani, hogy ne cigizzél, mert tüdőrákot kapsz. Én tudok olyan ismerőst, hogy egyszer sem dohányzott az életében, azt tüdőrákban halt meg. Ezek ilyen dolgok. Ez kiszámíthatatlan ez a betegség. Ez jön, visz, és ennyi”.
Megosztás