Ártalomcsökkentéssel foglalkozó vidéki civil szervezeteket kerestünk meg, hogy beszéljenek a munkájukról. Több helyről is visszautasítást kaptunk, volt, ahol csak azzal a feltétellel egyeztek bele a riportba, ha nem írjuk le a nevüket, mert féltek az önkormányzat reakciójától. Olyan erősek az ártalomcsökkentéssel és a tűcserével szembeni előítéletek, hogy sokszor maguk a drogfogyasztók is megszólják őket. Miközben a gyorsan változó és kiszámíthatatlan hatású dizájner szerek elterjedésével az elmúlt években nagyban csökkent a tűcsere jelentősége: megjelent egy olyan droghasználó réteg, amelyik máshogyan szúrja magát, mint amire ezeket a programokat kitalálták, nekik másfajta segítségre van szükségük.
Előző cikkünkben két kutatáson keresztül azt mutattuk be, milyen következményekkel járt a két legnagyobb budapesti tűcsereprogram (Kék Pont Alapítvány, Drogprevenciós Alapítvány) bezárása:
- 2011-hez képest 2017-re majdnem hatodára esett vissza a kiosztott steril eszközök száma a fővárosban
- a drogfogyasztók száma vélhetően nem csökkent, csupán eltűntek a hatóságok és az ellátórendszer szeme elől, a megmaradt kisebb tűcsereprogramok kevesebb embert értek el
- gyakoribbá vált a használt fecskendők megosztása, ami növeli a fertőző betegségek (Hepatitis C, HIV) terjedésének kockázatát
- kevesebb drogfogyasztó vett részt szűrővizsgálatokon
- mivel ezekben a programokban végezték a szűrővizsgálatokat is, bezárásuk óta semmit sem tudni arról, hogyan alakult a Hepatitis C vírussal fertőzött szerhasználók száma
Mindezek után szerettük volna bemutatni egy riportban a fontosabb vidéki ártalomcsökkentő programokat, mivel az adatokból az látszott, hogy a kedvezőtlen politikai légkör és a csökkenő finanszírozás (2012-ben jelentősen csökkent az alacsonyküszöbű ellátás finanszírozása, aminek köszönhetően már abban az évben országosan 200 ezerrel kevesebb fecskendőt tudtak kiosztani a szolgáltatók.) ellenére vidéken ezek a programok jobban működnek mint a fővárosban.
Átpolitizálódott a téma, nem akarnak róla beszélni
Számos ártalomcsökkentéssel foglalkozó szervezetet megkerestünk, ehhez képest mindössze egy vállalta volna névvel a riportot, a legtöbb helyről visszautasítást kaptunk. Volt, ahol megpróbáltak minket lebeszélni a cikk megírásáról, és többszöri időpont egyeztetés után sem sikerült leszervezni a riportot. Egy másik szervezetnél először belementek a találkozóba, majd nem sokkal később kiderült, hogy a témával foglalkozó kollégájuk elfoglalt, nem ér rá velünk beszélgetni. Hiába kerestük később többször is, mindig ugyanez volt a válasz. Végül azzal a szöveggel ráztak le minket, hogy
“Nézze, megnéztem az önök újságját, nekem nagyon szimpatikus a lap, de a munkahelyemnek már kevésbé. Azt az utasítást kaptam, hogy ne érjek rá önnel találkozni, ha érti.”
Nem először szembesülünk azzal, hogy a területen dolgozó civil szervezetek nem akarnak a tűcseréről beszélni, gyakran a téma átpolitizáltságára hivatkozva hárították el a megkeresést. A Hős utcában kialakult helyzet miatt többször próbáltuk a mobil tűcserét végző Baptista Szeretetszolgálatot megszólaltatni, sikertelenül.
Ha Józsika túllőtte magát a sarkon, azért is mi leszünk a hibás
Egy harmadik szervezetnél azzal a feltétellel egyeztek bele a riportba, hogy nem írjuk le a szervezet nevét , illetve azt, hogy melyik városban működik, mert tartanak az önkormányzat reakciójától. Óvatosságukat azzal magyarázták, hogy a többségi társadalom még mindig elítélően tekint a tűcserére és az ártalomcsökkentésre. “Azt látom a mi munkánkról, hogy nagyon sokat lehet tenni, de figyelembe kell venni, hogy a többségi társadalom hogyan áll a témához, olyan nagy a feszültség és a gyűlölet.” Hogy mennyire erős az előítélet, azt jól mutatja, hogy maguk a tűcserére járó drogfogyasztók is megszólják őket, hogy “a drogosokat támogatják.’ Azért is kerülik a nyilvánosságot, mert onnantól minden problémáért őket tennék felelőssé.
“Ha Józsika túllőtte magát a sarkon, azért is mi leszünk a hibásak. Bárki meglátja az eldobált fecskendőket, egyből az ugrik be neki, hogy ki csinál tűcserét. Nem gondolnak a patikákra, ahol ugyanúgy megkapják a fecskendőt.”
De mit is jelent az ártalomcsökkentés, és mi köze a tűcseréhez? Az alacsonyküszöbű ártalomcsökkentés lényege, hogy belépteti a klienst – bármilyen szenvedélyebetegségről is legyen szó- a szociális ellátásba, és továbbirányítja magasabb szintű ellátás felé. “Hogy később ne egy félrokkant pszichiátriai beteg próbálja felépíteni magát, mert az nem fog menni”. Többféle szolgáltatást foglal magába az ártalomcsökkentés; beletartozik az információnyújtás, a bulisegély, a pszichoszociális intervenció (egyéni vagy csoportos konzultáció, családterápia) és a drop in funkció, vagyis egy olyan hely biztosítása, ahol józanodhatnak a kliensek, lefürödhetnek vagy ki tudják mosni a ruhájukat.
A tűcsere ennek csak egy szelete, sok helyen erre van a legkisebb igény. A civil szervezetnél mégis azt tapasztalják, hogy a közvélemény összemossa a kettőt. “Ha a lakosság meghallja, hogy ártalomcsökkentés, azonnal arra gondolnak, hogy na, megint a drogosokat védjük. Pedig az is ártalomcsökkentés, hogy ne igyál töményet, csak alacsonyabb alkoholtartalmú italokat.” – mondták a névtelenséget kérő szervezetnél.
Az ártalomcsökkentés a biológia óránál kezdődik
A dizájnerszerek elterjedésével a tűcsere jelentősége is megváltozott az elmúlt 6-7 évben. Megjelent egy olyan intravénás szerhasználói réteg, amelyik korábban nem használt heroint: ők nem úgy szúrnak, mint a heroinhasználók, akikre a tűcserét eredetileg kitalálták. Rövid ideig, hullámokban használnak, de a klasszikus szereknél sokkal gyakrabban, akár napi 10-15 alkalommal.
“Amikor megjelentek a kristály néven árusított valamik, egy több mint tíz éve heroint használó kliensünk napi 2-4 heroin belövése után átállt a kristályra. Két hét múlva, amikor újra találkoztunk, úgy nézett ki, mintha több tíz évet öregedett volna. Láthatóan nagyon sokat fogyott, beesett szemekkel, összeaszott arccal mondta, hogy már félóránként kell szúrnia magát, naponta legfeljebb 2 órát bír aludni, nem tud enni, de beleőrül, ha nem szúr újra.”
Míg az idősebb heroinista klienseik odafigyeltek, hogy ne használják ugyanazt a fecskendőt és eljártak szűrővizsgálatokra, addig azoknak, akik dizájner szereket használnak, nincs meg ez a tudásuk. “Összeállt egy tinédszer csapat, együtt szúrtak, szinte mindegyikük fertőzött volt. Azt sem tudják, mi az a baktérium, az ártalomcsökkentés itt a biológia óránál kezdődik.” Ennek a rétegnek kevesebb fecskendőre van szüksége: egyrészt csak bizonyos időszakokban, például hétvégente, bulikban használnak, másrészt sokszor elszívják a szert. Mégis fontos, hogy legyen tűcsere, mert őket csak ezen keresztül tudják elérni, magyarázták a szakemberek.
Az alacsonyküszöbű szolgáltatást nyújtó szervezeteknek az lenne a feladatuk, hogy folyamatosan figyeljék, milyen szerek jelennek meg a piacon, hogyan használják ezeket, hogy ehhez tudják igazítani az ellátást, mert például a herointúladagolásra használt gyógyszerek hatástalanok a dizájner szereknél. Ehhez képest 2012 óta nem indultak új ártalomcsökkentő szolgáltatások, mivel a legutóbbi pályázati ciklusban már csak a korábban megkötött támogatási szerződéseket hosszabbították meg, az új belépők nem kaptak volna állami finanszírozást. Ami amúgy sem túl bőkezű: évi 7,5 millió forintot jelent. Ebből kell a szolgáltatóknak kigazdálkodniuk a működési költségeket, a szakemberek bérét és a steril eszközök árát.
Megosztás