Keresés

Fesztiválhangulat és béke: véget ért a huszadik Pride

Békésen, családias hangulatban telt a huszadik Budapest Pride felvonulás. A rendőröknek sikerült annyira biztosítaniuk a résztvevők útját, hogy a maroknyi ellentüntető nemhogy a közelükbe sem fért, de a kamionoknál azt sem lehetett hallani, amit kiabálnak. A szervezők szerint akár húszezren is lehettek a meneten. 

IMG_0124

Fotó: Magócsi Márton

18.38

A rendezvénynek vége, tudósítónk szerint az emberek lassan kezdenek elindulni haza. Hanzli a záróbeszédében már húszezres nagyságú résztvevőkről beszélt. Az Abcúg élő tudósítását most lezárjuk.

18.36

Hanzli Péter, a Pride másik szóvivője a Tabánban azt mondta: olyan országban szeretne élni, ahol nem akarják mások meghatározni, hogy mi az a család, ahol a miniszterelnökben fel sem merül, hogy egy vicc jusson eszébe az LMBTQ emberekről. Beszélt még Molnár Adrienn is, ő a pécsi LMBTQ közösségtől jött. Azt mondta, hogy nagyon fontos, hogy vidéken is szerveződjenek, mert ott még csak egy-két éve vannak ilyen közösségek, és nem tudják, hova forduljanak azok, akik elő szeretnének bújni, ezért egyedül maradnak.

18.29

Budapest Pride 2015

Fotó: Magócsi Márton

18.17

IMG_0019

Fotó: Magócsi Márton

18.13

Megérkezett a menet eleje a Tabánra, fesztiválhangulat van, az emberek leültek a fűbe, közben tovább szól a zene. A Budapest Pride szervezői közben kiadtak egy közleményt, amiben azt írják, hogy rekordszámú résztvevő volt, 15 ezer ember.

18.02

IMG_0090

Fotó: Magócsi Márton

18.00

A menet megint megállt, most a Várkert Bazár előtt. Még mindig csak két kamion ért le a Lánchídról. A második, a roma kamion, amin élő zene megy, de tudósítónk szerint nincs akkora party, mint elől, ahol nagyjából utcabál hangulat van.

17.45

Leért az elso busz a hídról , a Clark Ádam téren balra fordult a menet. Mindenki táncol, megy a buli, most épp egy felturbózott Michael Jackson egyvelegre táncolnak.

17.37

A menet megállt a Lánchíd közepén, ahol tudósítónk szerint elég meleg van. Milanovich Dominika közben jogi és társadalmi egyenlőséget követel, és próbálja rávenni a résztvevőket, hogy skandálják: mindenki egyenlő!

17.31

IMG_0017

Fotó: Magócsi Márton

17.16

A menet gyakorlatilag megközelíthetetlen kívülről, az egyik rendőr szerint nincsenek is nagyon ellentüntetők, inkabb bámészkodók állnak a kordonoknál, ami távol van a menettől és ráadásul rendőrök biztosítják. A menet eleje nemsokára felér a Lánchídra.

17.14

A József Nádor téren egy rövid időre megállt a menet, és az első kamionról azt skandálták: provokálunk! De már tovább is indultak.

17.12

erzsebet ter

 

2015-07-11_04-40-17

Fotó: Magócsi Márton

17.00

Fokozatosan elindul az összes kamion , összesen öt van. Sok szülő van kint, kisgyerekkel a nyakában, családias, békés buli hangulat van.  A menet eleje most tart a Bajcsy sarkánál, végig rendőri biztosítás van.

16.51

Fischer Iván megnyitóbeszédében azt mondta, ez a bátorság ünnepe. Olyan világban szeretne élni, ahol az óvónéni vagy az óvóbácsi megvédi azt a fiút, aki babával akar játszani, és azt a kislányt, aki autóval. Az azonos nemű párok házasodhassanak, erre pedig a heterók ne mondjanak mást, mint, hogy szívből gratulálnak. A homofóboknak azt üzente, hogy legyenek óvatosak, az ő gyerekük, unokájuk is lehet meleg. A Pride szóvivője pedig azt mondta, ez a régió legrégebbi felvonulása, nem akarnak kordonokat, kerítéseket és falakat, hanem szolidarást. Külön beszélt a menekültekről és a bevándorlókról, akiken csak a civilek segítenek. A felvonulás provokáció, akkor ha megfogni a másik kezét és vonulni provokációnak számít. A menet mindjárt el is indul.

16.27

Milanovich Dominika, a Pride szóvivője azt mondta: nagyjából tíz perc múlva kezdődik a megnyitó. Szerintük minimum 12 ezren jöttek ki.

a masodik face kontroll kordon

Fotó: Magócsi Márton

16.18

A program szerint negyed órája kellett volna megnyitnia a rendezvényt Fischer Ivánnak, az egyik szervező azt mondta, fogalma sincs ez mikor lesz. Mindenesetre Fischer ott van a legelső kamionon, ami az előbb elindult, de hiába volt az üdvrivalgás, mert egyből meg is állt.

16.03

A helyszínen képviseli magát a Cigány Hallgatók Hálózata busz is, amin cigányzene szól, egy másik buszon pedig épp a Kistehén játssza a Szerelmes vagyok minden férfiba című dalukat. Vannak EU-s és PM-es zászlók is, kollégának pedig látta a tömegben a Prezitől Árvai Pétert.

nagymezo sarkan par lelkes, maganyos ellentunteto

Fotó: Magócsi Márton

15.58

Kollégánk most jutott be az Operánál lévő kordon mögé, mindenkit egy szűk bejáraton engednek be, szerinte a menet még egy ideig biztos nem indul el. Akik már átjutottak az ellenőrzésen, a kamion mögött gyülekeznek, megy a buli, a kamionon táncolnak. A kamionnál egyébként még mindig érezni a trágyaszagot.

tenyleg tragyaztak

Fotó: Magócsi Márton

15.41

2015-07-11_03-33-45

Fotó: Magócsi Márton

15.38

Az Operáig jutott tudósítónk, a kordonnál kell várnia. Az ellentüntetők erre a részre már be sem jutnak.

Sokan jönnek kis szivárvány színű zászlóval, lufikkal, vannak civil szervezetek (Amnesty) es cégek is (Microsoft).

15.27

A szervezők kollégánk szerint most próbálják beterelni a résztvevőket a kordon mögé.

15.24

Tudósítónk látta Budaházy Györgyöt, aki a Nagymező utca sarkán kezdte kiabálni, hogy  „mocskos buzik!” Miközben a rendőrök igazoltatták,, végig cigányozott és buzizott. Vannak mások is, akik valószínűleg provokálni jöttek, néhányan a „kitartás a hazaért!” feliratú pólót viselnek. Budaházy közben elkezdett vitatkozni Fodor Gábor, egykori SZDSZ-es politikussal. „Minek jön ide egy régi SZDSZ-es? Vissza kéne fizetni a milliárdokat!” – kiabálta neki Budaházy.

15. 01

Kollégánk már az Oktogonnál van, gyülekeznek a felvonulás résztvevői. Sok rendőr van a környéken.

14.32

Magyarország nem tartozik Európa élmezőnyébe az LMBTQI-emberek jogainak kiterjesztésében. Sok helyen, főleg Észak- és Nyugat-Európában már most evidencia a szexuális kisebbségek azonos megítélése, és mostanában az amerikai legfelsőbb bíróság döntése mellett több országban is történtek áttörések az ügyben. Az Index a Pride-hét alkalmából összeszedte, hogyan áll a kérdéshez Európa.

13.56

Célunk kiprovokálni, hogy a 20 éve jelenlevő felvonuláson az immár több ezer fős tömeg felszabadultan, kordonok nélkül mehessen végig a városon. Ki akarjuk provokálni, hogy vezető politikusok ne mondják, a Magyarországon élő több százezer LMBTQ ember méltatlan Budapest világörökségi környezetére. És provokatívan kimondjuk: rendkívül elszomorító, hogy 2015-ben, a magyar közbeszédben emberi jogokért és az LMBTQ emberek egyenlőségéért demonstrálni provokációnak számít. Felháborítónak tartjuk, hogy az elmúlt időszakban Kocsis Máté, VIII. kerületi polgármester, és Tarlós István budapesti főpolgármester is úgy fogalmazott nyilvános fórumon, a Budapest Pride Felvonulásnak szerintük nincs helye történelmi, világörökségi környezetben, egyértelműen másodrendű állampolgárként kezelve ezzel nem csak a felvonuláson évről évre részt vevő több ezer, de a Magyarországon élő több százezer LMBTQ embert is” – írták korábban a Budapest Pride szervezői.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!