Keresés

Gyorsított eljárásban ítéltek el két, menekülteket bántalmazó rendőrt

És még ezen a két eseten kívül 44 másikban tettek feljelentést erőszakosan fellépő rendőrök ellen az elmúlt másfél évben, de azokban az esetekben még csak ki se hallgatták a gyanúsítottakat.

Bár Orbán Viktor öt napja Brüsszelben még határozottan állította, hogy “nem ismerünk olyan esetet, amikor bárkinek bármilyen sérülése történt volna“, és minden, menekültek bántalmazásáról szóló hírt azzal intézett el, hogy “a hírekben szereplő eseteket mind Szerbia területén rögzítették”, a magyar hatóságok most gyorsított eljárásban ítéltek el két, a határon szolgálatot teljesítő, menekülteket bántalmazó rendőrt – írja a 444.hu.

A Legfőbb Ügyészség a Magyar Nemzetnek megküldött tájékoztatása szerint az egyikük “szolgálatteljesítés közben” jobb térdével arcon rúgott egy űlő menekültet, ezért hármoszázezer forintos pénzbüntetésre ítélték. A szakaszvezetőt közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás és testi sértés miatt találták bűnösnek.

A másik esetben egy főtörzszászlóst, aki közvetlen közelről fújt arcon könnygázzal egy, amúgy a határkerítés másik oldalán levő menekültet. Az ügyészség szerint a menekült “folyamatosan szidalmazta” a rendőr családját, és “fenyegető magatartást tanúsított”. A főtörzszászlóst 130 ezr forint pénzbírságra ítélték.

Az ügyészség 2015 szeptembere óta 44 esetről tud, amikor erőszakos fellépésük miatt feljelentettek a határon intézkedő rendőröket. Például bántalmazás, kötelességszegés vagy éppen csoportosan elkövetett bántalmazás miatt is indult eljárás, de ezekben az ügyekben még ki se hallgatták a gyanúsítottakat.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!