Keresés

Nemhogy mézeskalács, egy szelet kenyér se kerül a tányérra

A hét év alatti gyerekek majdnem fele él ma Magyarországon szegénységben, közülük sokan csak az iskolában és az óvodában jutnak meleg ételhez. Több ezer gyereknek nem az ünnepi készülődésről és az ajándékokról szól az idei karácsony, hanem az éhezésről. A Magyar Református Szeretetszolgálat most arra gyűjt adományokat, hogy az iskolai szünet 16 napjában is tudjanak enni a rászoruló gyerekek.

Janka tíz éves, most kezdte a negyediket, kedvenc színe a világoskék. Három napja nem evett főtt ételt – ezzel a sokkoló szöveggel indítja adventi adománygyűjtő kisfilmjét a Magyar Református Szeretetszolgálat. A segélyszervezet kampányával azt szeretné elérni, hogy a karácsonyi iskolaszünetben is jussanak meleg ételhez azok a rászoruló gyerekek, akik egyébként csak az iskolában tudnak rendesen enni. Ilyen gyerekből pedig egyre több van.

A szeretetszolgálat szerint ma Magyarországon 10 és 30 ezer közé tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik nem jutnak minden nap élelemhez, számuk pedig folyamatosan nő. 2009-ben minden harmadik gyerek élt szegénységben, míg 2012-ben már minden második gyermek családjában okozott gondot az alapvető szükségletek biztosítása. A legfrissebb felmérések pedig azt mutatják, hogy a hét évnél fiatalabb gyerekek több mint negyven százaléka él ma Magyarországon szegénységben.

Ezek a gyerekek csak az óvodában vagy az iskolában jutnak rendszeresen ételhez, számukra a téli szünidő nem a karácsonyról és az ajándékokról, hanem az éhségről szól – hangzott el a sajtótájékoztatón. Már most is sok olyan iskola van, ahol a tanárok arról számolnak be, hogy hétfőn az első két óra másról sem szól, mint a tízórai várásáról. Van, ahol már rögtön az evéssel kezdik a hétfőt, mert a gyerek egész hétvégén nem evett otthon semmit.

A szervezet idei adventi kampánya a karácsonyi időszakot is nélkülözve, éhesen töltő gyerekekre hívja fel a figyelmet. A téli szünet 16 napjában, ha nincs iskola, nincs kollégium és nincs menza, akkor sok tízezer gyerek éhezik. Nemhogy mézeskalács, de egy szelet kenyér se kerül a tányérjaikra. Ezért a téli szünet minden egyes napjára ételosztást szerveznek, december 20 és január 4-e között, naponta 200 gyerek napi háromszori étkezését biztosítják. Budapesten kívül öt vidéki megyében osztanak ételt, azt pedig, hogy kik kaphatnak a helyi szociális munkások a helyi családsegítőkkel együttműködve választják ki.

A kampányindítón kitértek rá, hogy az alultáplált gyermekek fejlődése észrevehetően lelassul, fizikai és mentális problémák egyaránt jelentkezhetnek náluk. Az alultápláltság tipikus tünetei a kóros fáradtság, a legyengült immunrendszer, a szív- és érrendszeri panaszok, valamint az apátia. Egy huzamosabb ideig éhező gyerek szervezete annyira károsodik, hogy jó eséllyel egész hátralévő életében egészségügyi problémákkal fog küzdeni.

A 444.hu korábban egy amerikai kutatásra hivatkozva arról írt, hogy ha valaki gyerekként szegény körülmények között nőtt fel, az súlyosan befolyásolja az agytevékenységét felnőtt korában is, függetlenül attól, hogy közben hogy alakult a vagyoni helyzete. A kutatásban részt vevők közül a szegény családból érkező gyerekek voltak a leginkább kitéve gyerekkorukban erőszaknak, családon belüli feszültségeknek és nem megfelelő lakhatási körülményeknek. A szerzők szerint ez az elmélet összefügg azzal az elképzeléssel, hogy a szegénység korai tapasztalata beágyazódik a szervezetbe, és egy életen át tartó pályára állítja az egyént.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!