Keresés

Gyerekbántalmazás miatt tettek feljelentést egy tornatanár ellen

Ötödikes fia bántalmazása miatt tett feljelentést egy Nógrád megyei szülő az iskolában tanító tornatanár ellen. Állítása szerint a férfi az egész osztály jelenlétében tarkón csapta és a földre lökte a fiút, amiért elrúgta a terem közepére odatett labdát. A kórházban többek közt koponyazúzódást és testi erővel elkövetett testi sértést diagnosztizáltak a fiúnál. A nyomozás még folyamatban van, az iskola egyelőre nem válaszol a kérdésekre. 

A tizenegy éves Sanyi mindig is nehezen kezelhető gyerek volt, előfordulnak vele gondok az iskolában, tudják ezt róla a szülei is. Ezért az édesapja, Sándor megbeszélte az osztályfőnökével, hogy ha bármi baj van, azonnal hívják telefonon. Sőt, állítása szerint az sem zavarná, ha adnának neki egy “atyai pofont”, amikor nagyon megérdemli. 

Január 12-én délután a sofőrként dolgozó férfi épp egy fuvarból tartott hazafelé, amikor csörgött a telefonja, a felesége hívta. Kiderült, hogy Sanyi azzal ment haza: testnevelés óra közben bántotta őt a tanár. 

Az 5.b osztálynak csütörtökönként ötödik órában, déltől van tornaórája, amit az osztályfőnök tanított egészen addig, míg tavaly ősszel új testnevelőtanár nem érkezett az iskolába. Sanyi elmondása szerint azzal dühítette fel a tanárt, hogy elrúgta a terem közepére tett labdát, ezért a férfi odament hozzá, tarkón csapta, majd megemelte, és földhöz vágta. Ugyanezt megerősítette az Abcúgnak a fiú egyik osztálytársa is. Sándornak több gyerek is megígérte már, hogy tanúskodni fog a rendőrségen. 

Sanyi kivárta az iskola végét, majd fejfájással, hányingerrel küszködve ment haza. Az édesanyja azonnal kihívta a gyermekorvost, aki azt tanácsolta nekik, menjenek be a megyeszékhelyen levő kórházba. A sürgősségi osztályon még aznap megröntgenezték, majd megfigyelés céljából két napig bent tartották. A január 14-én kiállított zárójelentésben a koponya zúzódása, agyrázkódás, a térd zúzódása, valamint testi erővel elkövetett testi sértés szerepelt diagnózisként. Az epikrízisben ugyanakkor azt írták, bentléte során panaszai gyorsan elmúltak, egyéb, az agyrázkódás tényét alátámasztó tünetet pedig nem tapasztaltak.

A gyermekorvos az Abcúgnak azt mondta, amikor délután 3 óra körül kiment a családhoz, a fiú már jól volt, széken ült, és a térdén levő lila foltot leszámítva nem látott rajta külsérelmi nyomot. Ugyanígy agyrázkódásra utaló jelet sem tapasztalt, a fiú nem hányt, és nem volt aluszékony sem. Az állapota alapján nem látta indokoltnak a kórházi kezelést, de egyértelmű volt, hogy a szülők látleletet akarnak kérni, hogy felhasználhassák a tanár ellen, ezért javasolta nekik, hogy csináltassanak röntgenfelvételt. Szerinte a kórházi diagnózisok közé azért kerülhetett be mégis az agyrázkódás, mert valahogyan rögzíteni kellett, hogy ütés érte a fejét, még ha nem is volt túl erős. 

Sándor még aznap bement az iskolába, de már nem találta ott sem az osztályfőnököt, sem a tornatanárt. Sándor elmondása szerint néhány nappal később találkozott a tanárokkal és az iskolaigazgatóval is, és bár a tornatanár tagadta az esetet, arra semmilyen magyarázatot nem tudott adni, hogy honnan származnak a fiú sérülései. Az édesapa a fiától úgy tudja, a tornaórán az osztályfőnök is ott volt, aki végignézte az esetet, de nem gondolta, hogy komoly baj van.

Sándor január 13-án reggel tett feljelentést a tanár ellen, az ügy még folyamatban van, a férfi tudomása szerint egyelőre senkit sem hallgattak ki. Az osztályfőnököt telefonon értük utol, de a nyomozás lezárásáig nem akart nyilatkozni. Kérdéseinket elküldtük az igazgatónak is, egyelőre nem kaptunk választ. 

Az eset nagy port kavart a településen, a polgármester egy nyilvános Facebook-posztban azt írta, nem tudja feltételezni, hogy a tanár valóban azt tette, amivel vádolják, és együttérez minden olyan pedagógussal, akit ok nélkül meghurcolnak és megaláznak a szülők és a tanulók. Azt írta, reméli, hogy lesznek az esetnek következményei, akár beigazolódnak, akár alaptalannak bizonyulnak a vádak.

A bejegyzésre sokan válaszoltak a helyiek közül, akik többnyire Sándorékat támadták. “Óriási, hogy tanárokat igazságtalanul kívánnak meghurcolni, csak azért, mert a gyerekek nem kívánnak még szinte egymásnak se szót fogadni… Régen ilyen nem volt” – írta egy férfi, egy másik pedig úgy vélte, “1-2 pofon még senkinek sem ártott. Én is kaptam annó! Vissza kéne állítani… Több tisztelet lenne!” Voltak, akik azt írták, a tanár talán önvédelemből vághatta földhöz az ötödikes fiút, de néhányan kiálltak a család mellett. Szerintük nem véletlenül kerül valaki azonnal kórházba, és egyébként sem szabadna senkit sem megütni. 

Az édesapa kommentben megkérdezte a polgármestert, mit csinálna, ha az ő fiával történne ugyanez, mire ő azt válaszolta: “Nagy valószínűség szerint, az én fiammal ez nem fog megtörténni, több ok miatt se!”

Ritka, hogy az ilyesmi teljesen légbőlkapott legyen 

Bíró Endre gyermekjogokkal is foglalkozó jogász szerint a hasonló esetek végén csak ritkán derül ki az, hogy a gyerekek hazudtak. “Általában nem az van, hogy egy nagyszerű pedagógussal szemben egyszer csak felbukkan egy ilyen vád a semmiből” – mondta az Abcúgnak. “Az ilyen nyomozások során általában az derül ki a megvádolt tanárokról, hogy voltak már hasonló eseteik, csak éppen azokból nem lett ügy. Ha egy ilyen ügy eljut a büntetőeljárásig, az nagy valószínűséggel már nem teljesen légbőlkapott”. 

Bár büntetőügyekben nem szokott részt venni, Bíró szerint, ha bebizonyosodik, hogy a tanár valóban bántotta a fiút, biztosan el fogja veszíteni az állását, és mivel nem nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott, 6-12 hónapos börtönbüntetést kaphat próbaidőre felfüggesztve. 

Sándor az Abcúgnak azt mondta, szeretné elérni, hogy a tanár többé taníthasson, és függesszék fel arra az időre is, amíg a nyomozás tart. Úgy tudjuk, a tornatanár ezen a héten is dolgozott, és bár a folyosón összefutottak a fiúval, nem szóltak egymáshoz. 

Ha érdekli, miért nem tudnak a tanárok mit kezdeni az agresszív és frusztrált gyerekekkel, ezt a cikkünket olvassa el. 

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!