A rendőrség szerint az orvosigáz-ellátó műszaki hibája okozta egy nő halálát a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban tavaly nyáron, mert a nőgyógyászati műtő felújításakor fordítva kötötték be az oxigén- és az altatógázcsöveket. Négy ember ellen vádemelést javasol a rendőrség.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői, a rendőrség honlapján megjelent közleményében azt írta: a kórház vezetője 2013. július 26-án bejelentette, hogy előző nap egy nőgyógyászati műtét közben komplikáció lépett fel, és egy 62 éves asszony meghalt. Másnap egy 31 éves nő altatásakor alakultak ki hasonló tünetek: a műszer a beteg oxigénhiányos állapotát jelezte, ezért az altatóorvos levette őt a lélegeztető gépről, és a műtétet kézi lélegeztetéssel fejezték be.
A rendőrségi szakértői vizsgálat megállapította, hogy a betegek altatására használt orvosigáz-ellátó hibás működése okozta a komplikációt, amely a 62 éves asszony halálához vezetett. A nőgyógyászati műtő felújításakor fordítva kötötték be az oxigén- és az altatógázcsöveket – áll a közleményben. A felújított kórházat az eset előtt egy héttel adták át.
A vizsgálat szerint a műtőt úgy adták át, hogy az orvosigáz-ellátó rendszer előírt üzembiztossági vizsgálatát elmulasztották. A gázazonossági próba elvégzésével a végzetes hiba kiküszöbölhető lett volna.
A megyei rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást, és az orvosigáz-ellátó rendszer kiépítéséért és a műszaki átadásért felelős négy szakember ellen eljárást indított halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt. A rendőrség az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnek.