Keresés

Ingyenesek maradnak az iskolai szakkörök

Nem lesznek fizetősek sem a szakkörök, sem az énekkarok.

Félreértésen alapult az a korábbi hír, amit az Eduline-ra hivatkozva az Abcúg is megírt, és arról szólt, hogy fizetősek lesznek az iskolai szakkörök, énekkarok, sportkörök. A félreértést az okozta, hogy a a köznevelési törvény végrehajtásáról szóló rendeletmódosítás másokkal együtt törölte a fent említett tételeket a térítésmentesen biztosított köznevelési közfeladatok felsorolásából.

Az Emberi Erőforrás Minisztérium azonban kedden cáfolta az infomrációt. Amint az Index beszámolt róla, nincs olyan terv, hogy szűkítsék az ingyenes iskolai ellátásokat, és a tételek csak jogalkotási okok miatt kerültek ki a rendeletből, és valójában bővülni is fognak az ingyenes iskolai szolgáltatások.

A minisztérium szerint a szakképzés ingyenességére vonatkozó szabályok a szakképzésről szóló törvényben jelennek meg, ezért –  jogtechnikai okokból – törölni kellett az ezzel párhuzamos rendelkezéseket a rendeletből.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!