Keresés

Ferenc pápa: Minden európai plébánia fogadjon be egy menekült családot

A pápa egy héttel ezelőtt hatékony nemzetközi együttműködést sürgetett a migránsok védelmében, és az osztrák autósztrádán holtan talált 71 menekültért imádkozott.

Ferenc pápa vasárnap arra hívta föl az összes európai plébániát, hogy fogadjanak be egy-egy menekült családot a szolidaritás jegyében. A felszólítás minden vallási közösségnek, kolostornak és rendháznak is szól – írja az Index.

“Magukhoz a lelkipásztorokhoz, testvéreimhez, az európai püspökökhöz fordulok most, és arra kérem őket, hogy támogassák felhívásomat minden egyházközségben” – mondta Ferenc. Megígérte, hogy példát mutat: két vatikáni plébánia már a napokban így tesz majd.

A pápa az úrangyala imádság (Angelus) előtt a római Szent Péter téren összegyűlt több tízezer hívő előtt azt mondta, hogy ezt a konkrét gesztust a decemberben kezdődő szentév, az irgalmasság éve előkészítésének jegyében tegyék meg a vallási közösségek.

“Annak a több tízezer menedékkérőnek a tragédiájával kapcsolatban, aki a halál elől menekül, háború és éhínség áldozata, vagy úton van egy reménybeli szebb élet felé, az evangélium arra tanít bennünket, hogy legyünk felebarátai a legkisebbeknek és a leginkább magukra hagyottaknak, adjunk nekik kézzelfogható reményt” – mondta a pápa, aki szerint nem elég, ha csak bátorságra, türelemre biztatjuk őket: harcolni kell a remény beteljesítéséért.

Amikor a párok, a családok, a közösségek, a plébániák, az országok bezárkóznak, ez belőlünk jön, és semmi köze Istenhez – fogalmazott.

A pápa egy héttel ezelőtt hatékony nemzetközi együttműködést sürgetett a migránsok védelmében, és az osztrák autósztrádán holtan talált 71 menekültért imádkozott.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!