Keresés

Ferde szemmel néznek rájuk, ha az emberi jogokról tanítanak

Sok iskolában gyanúsnak számít, ha egy tanár az emberi jogokról akar beszélni a gyerekeknek. Pláne, ha ez azt jelenti, hogy romákról, melegekről vagy menekültekről tanítja őket. Ha még hozzátesszük, hogy erre civil szervezetek készítik fel, sokan máris Soros-tervet kiáltanak. Vannak tanárok, akik az elutasító közeg ellenére is hajlandóak önszorgalomból képezni magukat, és részt venni egy ilyen témájú tréningen. Mi viszi őket erre, és hogyan lehet bevinni ezeket a témákat az iskolába? 

“Az előző munkahelyemen néhányszor megégettem magam. A kötelező tesiórát például úgy oldottam meg, hogy bicikliztünk és rollereztünk, gondoltam, az a lényeg, hogy mozogjanak, és jól érezzék magukat. De rám szóltak, hogy az udvaron nem szabad” – hallottuk egy fiatal, budapesti tanítótól, aki úgy döntött, inkább maga mögött hagyja az állami oktatást, és elmegy egy alternatív iskolába.

Az új munkahelyén kifejezetten örültek neki, hogy önszorgalomból jelentkezett egy augusztusi, emberi jogi témájú továbbképzésre. Ezt az EJHA, vagyis az Emberi Jogi Nevelők Hálózata tartotta az Amnesty International együttműködésével és az Európa Tanács támogatásával. Volt már ilyen korábban is, tavaly még a kormányközeli propaganda látókörébe is bekerültek, most mégis négyszeres túljelentkezést tapasztaltak: majdnem 80-an pályáztak 20-25 helyre.

A tanárok a háromnapos képzésen az emberi jogokról, különböző kisebbségi csoportokról, például romákról, hajléktalanokról és menekültekről tanultak, főleg arról, hogyan lehet ezeket a témákat bevinni az iskolába. “A pedagógusok eszköztelenek ezen a téren, és nagy szükség van rá, hogy segítséget kapjanak” – mondta Juhász Vera, az EJHA munkatársa.

A témákat egy korábbi felmérés alapján állították össze, amiből az derült ki, hogy sok tanár teljesen tanácstalan abban, mihez kezdjen az osztályteremben előforduló rasszizmussal. “A mostani képzésen is komoly kérdés volt, hogyan lehet úgy beszélni a gyerekekkel a cigányságról, hogy az ne még durvább megjegyzésekhez vezessen”. Különösen érdekelte a tanárokat az iskolai bántalmazás, az internetes zaklatás és a környezetvédelem témája is.

Az egyetemen nem tanulnak erről

Egy ilyen típusú képzés híre elsősorban Budapestre szokott eljutni, de a szervezők direkt törekedtek rá, hogy minél többen jöjjenek vidékről is. A tanárok közt volt, aki Hajdú-Bihar megyéből, más Csongrádból érkezett, sokan állami iskolában tanítanak, de jöttek egyházi és alapítványi fenntartású intézményből is.

“Egyrészt az volt a célunk, hogy a tanárok magukra reflektáljanak, legyenek tisztában a saját előítéleteikkel is. Másrészt interaktív, játékos módszereket tanultunk, amiket akár a gyerekekkel is kipróbálhatnak. Ezek érzékenyebbé teszik a gyerekeket, bele tudják képzelni magukat a másik ember helyzetébe. Megtudhatják belőle, milyen megélni, ha az embert a származása miatt bántják” – mondta Juhász. Volt olyan tanár, aki azzal a problémával fordult hozzá, hogy mit tegyen, ha rasszista viccek hangoznak el az osztályban. “Személyes történetekkel, pozitív példákkal lehet reagálni erre”.

A tanároknak azért sincsenek eszközeik ezen a területen, mert az egyetemen alig-alig készítik fel őket. Egy diploma előtt álló résztvevő például azt mondta, emberi jogokról szinte egyáltalán nem hallott az ELTE-n, pedig szerinte fontos lenne, hogy beiktassák a képzésbe. “Bizonyos hátrányos helyzetű csoportokról tanultunk, például sajátos nevelési igényű tanulókról, diszlexiásokról, diszgráfiásokról. De ezek inkább tényszerű ismeretek voltak, arról nem tanultunk, hogyan bánjunk ezekkel a gyerekekkel”. (Korábban már foglalkoztunk vele, hogy a tanárokat arra sem készítik fel megfelelően, hogyan bánjanak egy sokszínű, problémás gyerekekkel teli osztállyal).

Más csoportokról, hajléktalan emberekről vagy menekültekről végképp nem tanult. “Szerintem pedig ennek is simán van helye egy osztályfőnöki órán” – mondta. Éppen azért szeretné a pályáját egy budapesti elitgimnáziumban kezdeni, mert szerinte egy ilyen közegben sokkal inkább toleránsak ezekkel a témákkal, de később szívesen kipróbálná magát alternatív iskolában is.

Majd burkoltan azt mondom, a bántalmazásról tanultam

A tanárok egy részénél az is kérdés, megemlítse-e egyáltalán a kollégáinak, hogy részt vett egy ilyen tréningen. Bizonyos intézményekben gyanúsnak számít, ha valaki emberi jogokról és kisebbségekről beszél a gyerekekkel, pláne ha olyan civilektől tanult, akik a kormány szemében Soros-ügynöknek számítanak. Márpedig a képzést támogató Amnesty International ebbe a körbe tartozik.

Van olyan tanár, aki úgy döntött, inkább burkoltan fogja elmesélni az élményeit a tanáriban. Például nem az emberi jogi oldalát fogja hangsúlyozni, hanem azt, hogy új dolgokat tanult az internetes zaklatásról. “Vannak divatosabb, elfogadottabb témák, ilyen a bántalmazás vagy akár a hajléktalanügy is. Menekültekről vagy melegekről viszont nem mindenhol szerencsés beszélni” – mondta Juhász.

Van, ahol már a gyerekjogok említése is falakba ütközik. “Ha ilyesmit hozunk fel az iskolában, néhány tanár rendszeresen visszakérdez, minek beszélni a jogokról, azzal nagyon is tisztában vannak a gyerekek, inkább a kötelességeiket kellene hangoztatni. Pedig szerintem a kettő nem létezik egymás nélkül” – mondta egy Hajdú-Bihar megyei iskolai szociális segítő, aki a gyermekjóléti szolgálat munkatársaként került kapcsolatba a témával.

Igaz, ha valaki alkalmazni akarja a képzésen tanultakat a munkájában, azzal még nem biztos, hogy feltűnést fog kelteni. Juhász szerint “senkinek nem tűnik fel, ha egy matektanár a szöveges feladatban emberi jogi hősök neveit szerepelteti. Ha viszont tolerancianapot akar szervezni, arról nyilván mindenki tud, és nehéz kérdés, milyen szervezeteket hívhat meg, és milyeneket nem”.

Beszéltünk olyan vidéki résztvevővel, aki azt mondta, nem fogja titokban tartani a képzést a kollégái előtt, de ha meghívna egy civil szervezetet az iskolába, azzal kiverné a biztosítékot. Ennek ellenére fontosnak érzi, hogy ezekről a témákról is szó legyen az iskolában – “nem tantárgyakat tanítok, hanem embereket nevelek” -, és akár magyarórára is bevinné az ilyen kérdéseket. “Muszáj beszélni ezekről, akár indirekt módon, egy versen keresztül. Ha bezárom az ajtót, akkor még lehet is”.

Vártam, hátha nyitni fog a kormány is

A cikk elején idézett tanító szerint a kormány és az oktatáspolitika tehet róla, hogy az iskolák egy részében ennyire zárkózottak az ilyen témákkal szemben. “A tanárok egyszerűen átveszik ezeket a nyomasztó dolgokat. Nem fogadják el a gyerekek véleményét, semmibe nem vonják be őket, ugyanígy a szülőket sem. Az előző munkahelyemen szabályt hoztak arról, hogy nem kísérhetik be a gyerekeiket az iskolába. Így tanítóként esélyem sem volt, hogy reggel legalább pár szót váltsak velük a gyerekükről”.

Amikor mégis szóba kerültek az emberi jogok és a kisebbségek, akkor nagyon szárazon, nem átélhető módon. Az egyetlen kivétel a tolerancianap volt, amikor meghívtak egy kerekesszékes sportolót. “Elég sok időt töltöttem külföldön, voltam ott gyakorlaton, sok alternatív módszerrel megismerkedtem. Vártam, hátha a magyar oktatásirányítás is nyitni fog ebbe az irányba, de sajnos nem történt meg”.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!