Dudálva, molinókkal járták be a falut, a gyerekek választási plakátokat rajzoltak, a szavazkörben pedig még a fülkébe is bekísérték a szavazót Tiszabőn, az ország legszegényebb településén. A többnyire romák lakta faluban a helyiek a világért sem mulasztanák el, hogy szavazhassanak a két polgármester-jelölt egyikére, Törpére vagy Burkusra. A tét: a munka, a temető kerítése és az éhínség elkerülése.
Fotó: Magócsi Márton
- Voltál már szavazni?
- Még nem, de megyek!
A beszélgetés két bicikliző tiszabői között zajlott el, miközben eltekertek egymás mellett a falu közepén. Ők még szolidan kezelték a reggel hét órakkor kezdődött önkormányzati választást. Volt, aki dudálva autózott végig a városon, más hatalmas molinóval vonult végig a főutcán, rajta a szöveg: hajrá, törpe!
Törpe, azaz Bruna László a két induló egyike. Ő fideszes színekben indul a tiszabői polgármesterségért, míg ellenfele, Szabó Béla, azaz Burkus függetlenként próbál újrázni, ő 2013 óta vezeti a települést. Egyiküknek sem lesz egyszerű dolga, Tiszabő ugyanis jelenleg az ország legszegényebb települése, pár vegyesbolton és egy kocsmán kívül mással nem is nagyon találkozni a kétezer fős faluban. Azt aktív korú lakosság nagy része, közel 575 ember közmunkás, korábban pedig szinte mindenki segélyből élt (Tiszabőről itt írtunk bővebben).
A helyiek nagy reményeket fűznek a választáshoz. “A jövőnk forog rajta” – mondta egy nő. A nagy érdeklődés már a szavazókörben is látszik, egy idő után úgy feltorlódtak az emberek, hogy az érkezőknek az ajtóban kell várakozniuk. Valóban rengeteg ember tolong a szavazóhelységnek kijelölt óvodában, a legtöbben a delegáltak vannak, ami nem csoda: minden képviselő-jelölt küldött valakit, és 19-en vannak.
Szavazókör Tiszabőn | Fotó: Magócsi Márton
“Nincs itt feszültség, egy asztalról eszünk” – mondta egy delegált, aki állítása szerint már 15 éve is segített a szavazás lebonyolításában. “Szavazol, bátyám? Segítség kell?” – kérdezi egy másik egy szavazni jövő ismerősét, majd a biztonság kedvéért be is kíséri a szavazófülkébe.
Lehetne, de mégsem kampányolnak
A polgármester-jelölteket hiába kerestük a településen. Bruna Lászlót csak telefonon tudtuk elérni, azt mondta, a szomszédos Fegyverneken van, és nem is tervezi, hogy a választás befejezése előtt visszamegy Tiszabőre. “Kampányoltam már eleget az elmúlt két hónapban” – mondta. Szabó Béla nem vette fel a telefonját, a faluban lévő öccse azonban azt mondta, otthon van egész nap. “Kampánycsend van, nem kampányolhat” – mondta. Kampánycsendre a faluban többen is hivatkoztak, egyedül a kocsmáros tudta helyesen, hogy a kampánycsend idén megszűnt, illetve lekorlátozódott a szavazóhelység 150 méteres környezetére.
Szabó Bélát otthon sem találtuk, családja szerint azért, mert éppen elment szavazni. A helyi kisközösségi kampány azonban nélkülök is dübörgött. A molinókkal az utcán szaladgáló gyerekek csak a jéghegy csúcsa. A Seat Cordobája hátsó üvegére választási plakátot ragasztó helyi, vagy a 10 perc alatt “Hajrá, Burkus” feliratú palakátot rajzoló kisgyerekek mind azt bizonyítják, hogy a helyiek teljesen bezsongtak az önkormányzati választástól.
Választási nap Tiszabőn | Fotó: Magócsi Márton
A helyi vegyesboltos is megjegyezte, hogy ekkora mozgást már nagyon régen nem látott. Az utcák általában üresek, most viszont fel alá száguldoznak rajta az autók a választásra igyekvő helyiekkel. De olyan is volt, aki a település kis utcáit járva kiabálta ki az ablakon a kedvenc polgármester-jelöltje nevét.
Bajban vagyok, mindkettő a haverom
- Burkus fog nyerni! – mondta egy fiatal srác.
- Miért?
- Mert a másikak azok hitlerek…, svábok.
Volt, aki csak egy odavetett szó erejéig állt meg beszélgetni a szavazóhelységbe menet, más hosszabban is elidőzött egy-egy polgármester-jelölt kompetenciájának fejtegetésével. “Arra kell adni, aki a munkát hozza” – mondta egy nő. Szerinte ez Bruna László, aki egyébként a helyi közmunka-program felelőse. A nő állítja, hogy ő többet tett a településért képviselőként, mint az előző polgármester, akinek az ideje alatt még a temető kerítése is eltűnt.
Az ellenfél, Szabó Béla hívei a falu túloldalán nyugodtan üldögélve mondják, hogy meglesz a választás, nem aggódnak miatta. A legidegesebb az a férfi volt, akinek fogalma sem volt róla, hogy kire szavazzon. “Bajban vagyok, mindkettő a haverom, most melyikhez húzzak? – mondta. “Bárcsak a faluban se lennék” – tette hozzá, majd beült a kocsiba is elhajtott a szavazóhelység irányába.
A választás még az idősebbeket is beindította. A nyugdíjas Veronika születése óta Tiszabőn él, mindenképpen elmegy szavazni, a jelöltekről azonban semmit se tud. “Nem írta meg az újság!” – mondta. Szabó Bélát és Bruna Lászlót azonban ismeri. “Tiszabőn ki ne ismerné a cigányokat” – mondta. Meg kellett szoknia a velük való együttélést. Azt mondta, megérti, ha más azonnal fordul is vissza a faluból, ahogy megérkezik, de ő megvan velük, és jól érzi magát Tiszabőn.
Mindenképpen elmennek szavazni | Fotó: Magócsi Márton
A Royal Cukrászda nevű kocsma csaposa nem ilyen borúlától. Szerinte Tiszabőnek csak a híre rossz, amúgy jó hely lenne, bár a fejlesztés az ráfér. Ő például egy szabadstrandot képzelne el a Tisza-partra. A jelöltek mindenestre a kultúrhátújjépítésével kampányolnak.
Előbb a buli, aztán az éhínség
A falu érezhetően kettészakadt. A temető környékén Szabó Bélát támogatják, míg a másik felén minden udvarról azt kiabálják ki, “hajrá, törpe”! Bruna László becenevének eredete rejtély, a legtöbben azt mondták, nem tudják honnan ered, de ők mindig is így hívták. Egy férfi szerint kiskorában ragadt rá, mert akkor még nem volt olyan nagydarab, mint most. “Minden hódító kicsin kezdte, Nagy Sándor is. A törpe Tiszabőt fogja meghódítani” – mondta lelkesen.
Választási kampány Tiszabőn | Fotó: Magócsi Márton
Ugyan mindenki lelkesne támogatja a saját jelöltjét, a helyiek úgy tartják, hogy feszültség nincs köztük. “Itt nincs ellenség, csak ellenfél, másnap barátok vagyunk” – mondta egy nő. Egy másik szerint mivel a kicsi a falu, mindenki ismeri a másikat, így nem lesz baj. “Mindenki odaszavaz, ahová akar” – mondta, de azt azért hozzátette, hogy ha nem az ő jelöltjük nyer, akkor éhen halnak. Addig azonban vár még rájuk egy jó buli: bármelyik jelölt is nyer, biztos ünnepelni fog. Egy helyi szerint már a szintetizátoros is készül az estére.